Összefügg: kezdet

„Mi nem akarjuk a forradalom leverőivel együtt szorongatni egymás kezét. Magyarországon mindenek előtt igazságosság kellene, s csak aztán lehet megbékélés.“

„Amit elveszítünk, az sokkal édesebbnek tűnik utólag. Tudom, hogy így van, mert egyszer nagyon akartam valamit, és meg is szereztem. Ez volt az egyetlen dolog, amit igazán akartam életemben… aztán, amikor az enyém lett, porrá omlott a kezeim között… és ebből megtanultam, hogy az ember nem szerezhet meg magának semmit, egyáltalán semmit. Mert a vágyaink becsapnak.“

„Ne annyit markolj, amennyit szeretnél, hanem amennyit a kezedben bírsz tartani.“

„Mert a fejeddel játszod a focit és a lábaid csak segítenek. Ha nem használod a fejed, akkor nem lesz elegendő a lábad használata. Miért kell egy játékosnak üldöznie a labdát? Mert túl későn kezd el futni. Figyelned kell, használni kell az agyadat és meg kell találnod a megfelelő pozíciót. Ha későn éred el a labdát, az azt jelenti, hogy rossz pozíciót választottál. Bergkamp soha nem késett.“

„Élet van, csak nem lehet az anyagtól elválasztani. Az élet az anyagnak egy sajátsága, szerkezetének következménye. Olyan, mint a mosolygás. Mosolygás is van, de nem választhatom le azt az ajaktól, és nem tarthatom egyik kezemben, és a másikban az ajkat, mert a mosolygás nem más, mint az ajak játéka.“

„Történetemben van némi irónia: mialatt az életet kutattam, az élő szervezeteket ízeikre szedtem, de eközben kezeim között elsiklott az élet, és végül a molekuláknál meg az atomoknál kötöttem ki, ahol már nyoma sincs az életnek. Most öregkoromban megpróbálom újra összerakni azt, amit korábban rendkívül nagy gonddal szétdaraboltam.“

„A fegyverek a félelem eszközei, csak azok használják, akik félnek. Akik megtanulnak a puszta kezükkel harcolni, mindig előnyt élveznek azokkal szemben, akik a kardjukra hagyatkoznak, (…) mert ők arra számítanak, hogy győzni fognak. A fegyverek hamis barátok – nem a természet művei -, és hamis önbizalmat ébresztenek.“

„Mikor a harc véget ért, a diktátor zsoldosai dühödt vadállatokként rohanták meg Santiago de Cuba városát, és a védtelen lakosságon töltötték ki első dühüket. Távol a harc színhelyétől, a nyílt utcán lőttek agyon egy kapualjban játszadozó ártatlan gyermeket, és amikor apja odarohant, hogy karjába emelje, fejét golyó fúrta át. Egy Cala nevű kisfiút, aki kenyérrel a kezében hazafelé tartott, szó nélkül agyonlőtték.“

„Emlékszünk az 1953. július 26-át megelőző hónapokra, amikor az elvtársakból álló kis csoport tagjainak többsége mindenhová magával vitte Marx és Lenin könyveit. És emlékszünk, hogy Lenin néhány könyve – mert Lenin könyvei voltak – a Moncada utáni házkutatás során a rendőrség kezébe került. Emlékszünk, hogy a Moncada-perben az ügyész vádjai között a legsúlyosabb az volt – hogy úgy mondjam -, beugrató kérdései között az szerepelt, igaz-e, hogy voltak könyveink Lenintől, és hogy Leninnek azok a könyvei a mieink voltak-e. Emlékszünk, hogy nem tudtuk leplezni a felháborodásunkat ekkora ostobaság láttán, hogy Lenin könyvével hozakodnak elő. Felháborodva álltunk fel és azt mondtuk: „Igen, mi olvassuk Lenint, és aki nem olvassa Lenint, az nem tud semmit.”“

„Néhány katona kíséretében egy őrmester véres emberi szemmel a kezében belépett bajtársnőink, Melba Hernández és Haydée Santamaría cellájába. „Ez a bátyád szeme – mondta Santamaríának. – Ha nem mondod meg, amit ő nem akar elárulni, kitépjük a másik szemét is.” A leány, aki pedig mindennél jobban szerette bátor testvérét, méltósággal válaszolta: „Ha kitéptétek egyik szemét, és nem mondott semmit, én mégúgysem beszélek.” Az őrmester és a katonák elmentek, de később visszatértek, és égő cigarettával sütögették a lány karját, míg végül dühösen azt mondták neki: „Már nincs vőlegényed. Őt is megöltük.” Santamaría rendíthetetlen nyugalommal válaszolta: „Ő nem halt meg. Aki a hazáért halt meg, örökké él.”“

„Ez az állampolgár egyik kezében a törvénykönyvvel, másik kezében az okmányokkal megjelent a főváros egyik régi palotájában, ahol a Legfelső Bíróság székelt, az a bíróság, mely az összeesküvési ügyet tisztázni és a felelősöket megbüntetni lett volna hivatott, és írásbeli beadványt terjesztett a Legfelső Bíróság elé leleplezve az elkövetett bűntetteket, és kérve, hogy az árulás, orvtámadás és visszaesőként való elkövetés súlyosbító körülményeinek figyelembevételével egy évtől nyolc évig terjedő börtönbüntetésre ítéljék Fulgencio Batistát és 17 cinkostársát, ahogy azt a társadalmi rend védelméről szóló törvény előírja. Tisztelt Bíróság! Én vagyok az az egyszerű állampolgár, akik annak idején hiába követelte a bíróságtól, hogy büntessék meg a csörtetőket, akik törvénysértéseket követtek el és szétzúzták intézményeinket. Most mégis felettem ítélkezik a bíróság, mert meg akartam semmisíteni ezt a törvénytelen rendszert, és vissza akartam állítani a köztársaság törvényes alkotmányát.“

„A 257. cikkely függelékére gondolok, amely kimondja: „Ezt a statútumot a minisztertanács kétharmados többséggel megváltoztathatja.” Ez a jog megcsúfolásának csúcspontja. Ezek az emberek, akik kisajátították maguknak azt a jogot, hogy a közvéleménnyel nem törődve új alkotmányt erőszakoljanak a népre, és maguk alakítsanak kormányt, amely minden hatalmat a kezében tart, ráadásul még a 257. cikkely alapján a szuverenitás fő ismérvét, az első törvény, az alaptörvény megváltoztatásának jogát is maguknak sajátítják ki. Ha a minisztertanács kétharmados többséggel megváltoztathatja az alkotmányt, a minisztertanácsot pedig az elnök nevezi ki, akkor egy embertől függ a köztársaság léte vagy nemléte, minden jog egy ember kezében összpontosul, méghozzá az adott esetben egész eddigi történelmünk legméltatlanabb alakjának kezében. És az alkotmánybíróság ezt hagyta jóvá, ennek következményeit tekinti érvényesnek és törvényesnek? Ez korlátlan hatáskör, amelynek birtokában az alkotmány bármelyik cikkelye, bármely fejezete, sőt az egész alkotmány megváltoztatható! Batista és minisztertanácsa a 257. cikkely alapján megváltoztathatja az idézett cikkelyeket, kijelentheti, hogy Kuba nem köztársaság, hanem örökös uralkodóház által kormányzott királyság, és Fulgencio Batistát királynak nyilváníthatja; feldarabolhatja az ország területét, és eladhatja valamelyik tartományt egy idegen hatalomnak. Ezek mind törvényes rendelkezések lesznek, és önök kötelesek lesznek mindenkit bebörtönöztetni, aki ellenáll, mint ahogy velem is ezt akarják tenni.“

„Néhány katona kíséretében egy őrmester véres emberi szemmel a kezében belépett bajtársnőink, Melba Hernández és Haydée Santamaría cellájába. „Ez a bátyád szeme – mondta Santamaríának.“

„Elmondok önöknek egy történetet. Volt egyszer egy köztársaság. Volt alkotmánya, elnöke, kongresszusa, voltak törvényei, szabadságjogai és bírái. Ebben a köztársaságban mindenki szabadon szervezkedhetett, gyülekezhetett, írhatott és beszélhetett. A nép nem volt elégedett kormányával, no de hát leválthatta, s valóban, már csak napok kérdése volt, hogy megtegye. Ebben az országban tiszteletben tartották és figyelembe vették a közvéleményt, a közügyeket szabadon megvitatták. Ez a nép sokat szenvedett, s bár nem volt boldog, az akart lenni, és ehhez joga volt. Sokszor becsapták már, és iszonyattal gondolt a múltra. Vakon hitte, hogy a múlt többé nem tér vissza; büszke volt szabadságszeretetére, és hitte, hogy szentségként tisztelik majd azt. Abban a nemes meggyőződésben élt, hogy senki sem mer kezet emelni demokratikus jogaira. Változásokra, élete megjavítására, haladásra törekedett, és azt hitte, hogy nem kell már sokáig várnia erre. A jövőbe vetette minden reményét. Szegény nép! A polgárok reggel megdöbbenve ébredtek: az éjszaka csendjében a múlt árnyai összeesküdtek és amíg a nép aludt, gúzsba kötötték. Ismerős kezek végezték a munkát. A nép ismerte ezeket az arcokat, ezeket a csizmákat, a halál kaszásait. Nem, ez nem lidércnyomás volt, hanem szomorú, szörnyű valóság. Egy Fulgencio Batista nevű ember hajtotta végre a mindenkit váratlanul ért szörnyű bűntettet.“

„Nekünk most azon egyszerű feladás jutott, hogy a mozgalmakat bölcsen vezessük, s azon kell lennünk, hogy a gyeplő kezeink közt maradjon; mert addig alkotmányos úton haladtunk. Senki ne engedje magát túlragadtatni a kellő vonalon, de ezen vonalig mindent.“

„A status helyesebben cselekszik, ha maga gyárakat nem állít, mert a status sok tekintetnél fogva nem igen alkalmas gyárnokságra, ami a status kezében különben is könnyen egyedárussággá fajul; hanem azt véljük a status hivatásában feküdni, hogy a gyárak természetes keletkezésének, a virágzásának akadályait elhárítsa, s biztonságot és oltalmat adjon, melyek védpajzsa alatt a keletkező gyáripar megerősödhessék.“

„Ahol a légionárius keze és lelke érvényesül, egy kert jelenik meg.“

„A demokrácia a nagytőkét szolgálja. A többpártrendszer drága, versengő természete miatt a demokráciának bőséges források kellenek. Ezért természetes módon a nagy nemzetközi zsidó finánctőkések szolgája lesz, akik leigázzák azáltal, hogy pénzelik. Ilymódon a nemzet sorsa egy szűk bankárcsoport, klikk kezébe helyeződik.“

„A szorongást a szédüléshez lehet hasonlítani. Az aki a tátongó mélységbe tekint, szédülni kezd… A szorongás tehát a szabadság szédülete, amely akkor jön létre ha a szellem tételezni akarja szintézisét, a szabadság pedig saját lehetőségeinek a mélyére néz, ott megragadja a végességet, hogy ahhoz tartsa magát. Ebben a szédületben a szabadság összeomlik… Ebben a pillanatban minden megváltozik, és miközben a szabdság ismét felegyenesedik, immár bűnösként szembesül önmagával.“

„A demokrácia képtelen a kitartásra. Mivel politikai pártok között van megosztva, akik egy, kettő vagy három évig kormányoznak, képtelen elképzelni és kivitelezni hosszabb lejáratú terveket. Az egyik párt lenullázza a másik elérte eredményeket. Amit az egyik párt elgondol ma, egy másik párt lerombolja holnap. Egy olyan országban, ahol valóban sokat kell építeni, ahol az építés történelmi követelmény, a demokrácia e hátránya igazi veszélyt képez. E helyzet ahhoz hasonló, mint amikor egy intézményben a főnök minden évben cserélődik, minden új főnök behozza a saját terveit, romba dönt párat az előző elképzelésekből és újakat kezd, amelyek viszont a holnap urai által lesznek romba döntve.“