„Ez az állampolgár egyik kezében a törvénykönyvvel, másik kezében az okmányokkal megjelent a főváros egyik régi palotájában, ahol a Legfelső Bíróság székelt, az a bíróság, mely az összeesküvési ügyet tisztázni és a felelősöket megbüntetni lett volna hivatott, és írásbeli beadványt terjesztett a Legfelső Bíróság elé leleplezve az elkövetett bűntetteket, és kérve, hogy az árulás, orvtámadás és visszaesőként való elkövetés súlyosbító körülményeinek figyelembevételével egy évtől nyolc évig terjedő börtönbüntetésre ítéljék Fulgencio Batistát és 17 cinkostársát, ahogy azt a társadalmi rend védelméről szóló törvény előírja. Tisztelt Bíróság! Én vagyok az az egyszerű állampolgár, akik annak idején hiába követelte a bíróságtól, hogy büntessék meg a csörtetőket, akik törvénysértéseket követtek el és szétzúzták intézményeinket. Most mégis felettem ítélkezik a bíróság, mert meg akartam semmisíteni ezt a törvénytelen rendszert, és vissza akartam állítani a köztársaság törvényes alkotmányát.“

Tags:

„A 257. cikkely függelékére gondolok, amely kimondja: „Ezt a statútumot a minisztertanács kétharmados többséggel megváltoztathatja.” Ez a jog megcsúfolásának csúcspontja. Ezek az emberek, akik kisajátították maguknak azt a jogot, hogy a közvéleménnyel nem törődve új alkotmányt erőszakoljanak a népre, és maguk alakítsanak kormányt, amely minden hatalmat a kezében tart, ráadásul még a 257. cikkely alapján a szuverenitás fő ismérvét, az első törvény, az alaptörvény megváltoztatásának jogát is maguknak sajátítják ki. Ha a minisztertanács kétharmados többséggel megváltoztathatja az alkotmányt, a minisztertanácsot pedig az elnök nevezi ki, akkor egy embertől függ a köztársaság léte vagy nemléte, minden jog egy ember kezében összpontosul, méghozzá az adott esetben egész eddigi történelmünk legméltatlanabb alakjának kezében. És az alkotmánybíróság ezt hagyta jóvá, ennek következményeit tekinti érvényesnek és törvényesnek? Ez korlátlan hatáskör, amelynek birtokában az alkotmány bármelyik cikkelye, bármely fejezete, sőt az egész alkotmány megváltoztatható! Batista és minisztertanácsa a 257. cikkely alapján megváltoztathatja az idézett cikkelyeket, kijelentheti, hogy Kuba nem köztársaság, hanem örökös uralkodóház által kormányzott királyság, és Fulgencio Batistát királynak nyilváníthatja; feldarabolhatja az ország területét, és eladhatja valamelyik tartományt egy idegen hatalomnak. Ezek mind törvényes rendelkezések lesznek, és önök kötelesek lesznek mindenkit bebörtönöztetni, aki ellenáll, mint ahogy velem is ezt akarják tenni.“