Idézetek

„Én ti testvéretek, noha rabnő vagyok,De nem szerencsétlen, inkább boldog vagyok,Egy áteső próbának bajnoknője vagyok,Az igazság mellett örömmel harcolok.“
„Reménység tápláljon mindenkor titeket,Hittel s szeretettel egybe köttettetett,Hogy rabságba estem én most értetek,Tudom, hogy kesereg érettem szívetek.Noha ellenségek is vagynak köztetek.Kik eddig Is várták szűntelen vesztemet.Én mint eddig hittem, amellett maradok.“
„Én a siralmasok panaszát felvevém,És a szent Trónus eleibe tevém.Császári apostoli Felség!Tekints népeidre, mely nagy itt az inség,Elhagyatva van, nincs szánó segítség,Szálljon rájok már könyörületesség.“
„Drága testvéreim, tudom, hogy szívetek szerént kívánnátok valami jót hallani rólam, de még az Udvartól nem jött semmi, de minden órába várjuk. Különben kosztom és becsületes ágyam a porkoláb úr házánál, amint előbb megírtam, aszerént vagyon mostan is. Azért téged, édes érzékeny szívű testvérem, Ilona különösen kérlek, ne sirass engemet és ha éppen sírnál is, nemcsak te siratsz, hanem három falu gyászba borult lakosai gyászba borult szívvel kesergik esetemet és talán egy prókátort [Bohăţelt] magok mellé vévén két vagy három ember, ők is felmentek volna Bécsbe ezen dologért. Mert ők úgy tekintettek magok közt engemet, mintha az Istentől küldött jóltévő angyalt látták volna, becsülték hívségemet, meg voltak győződve igazságomról. A fizetésemet sem fogják elhúzni, most pedig vége szakad a pereknek. Azért édes öcsém, édes igaz testvérem ne sirass, ne búsulj rajtam. Mert nem olyan állapotban vagyok, mint más rabok, vagy mint rab, hanem becsületes ház, ágy és koszt van részemre rendelve a felsőbbségtől, csak hogy még letartóztatva vagyok egy ideig […] Hív testvéretek Varga Katalin, 3 helységek képviselőnője.“
„Hat esztendeje múlt, hogy ti közötökbeEngemet azon sors véletlenül külde,Hogy lennék helységtek hívséges követje,Mivel mást nem kaptok senkit és e végreElbeszéllétek, mely sok prókátorokFogyaszták pénzetek annyi évek alattS még semmi gyümölcsét az ő munkájoknakNem láthattátok meg sok fáradságtoknak.Én a követséget magamra vállalám,Életemet kockára tevém s felajánlám.“
„Amint jól tudjátok, én híven szolgáltamTinéktek s ellenben magamat eladtamRabságra értetek, de még azt sem bánom,Úgy tetszik, ebbe nincs nékem semmi károm.De még éltemmel is áldoznék értetek,Csakhogy nyugodalmat szerezhetnék néktek.Lássátok, hogy nem szült anyám hamisságra,Nem neveltettem fel szegénynek kárára.Nem is lehet ennek büntetés az ára.“
„Ha szinte tőletek engem elválasztnak,Úgyis az én szívem hozzátok hív marad,Ha ártatlanságom még napfényre jöhet,A tiétek lészek s e könnyen meglehet.Imé mely változó világ állapotja,Mely könnyen fordulhat sorsunk jobbra s balra.Én is csak ezelőtt egynehány hetekkelBírtam más országon szép szabad élettel.Úgy tetszett, hogy bírok a világ kincsével,Csakhogy tehessek jót a félholt szegénnyel.Nem hiszi meg senki s ámbár ne is higyje,Mely törekedéssel igyekeztem erre,Hogy a kinlódónak táguljon kötete,Ne nyomorgottasson ő épen ennyire.“
„Ki és mi vagyok én? Mi végre vagyok én itt? Ki lesz belőlem halálom után? […] Vagyok én ember, azaz okos lélekből és érzékeny testből egybealkotott valóság, oly nemes valóság, hogy mentől többet vizsgálom magamot, annál nagyobb csudálkozásra ítélem életemet.Én az én gondolatommal egy szempillantásba feljebb hágok, mint egy ágyúgolyóbis a világ teremtésétől megindulván, és e mái napig szüntelen repültre ment volna. Mert elmégyek az örökkévalónak trónusához, és ővéle beszélek, emlékezetemmel az ezelőtt ezer esztendőkkel történt dolgokat jelenvalókká tészem. […] én ember vagyok, e többet tészen, mintha azt mondanám: én király vagyok. Mert a korona és a királyi pálca porrá lesznek, de én örökké élek. […] De valjon mi lesz belőlem halálom után? Valjon nem halnak meg az én gondolatim és belső érzékenységeim a testnek halálával együtt?“
„Nyomorult népedre egy nagy ostor esék,Nyolcszáz harminchétbe katonák kievékVagyonjokból s őket össze törék s verék,Nem hiszem, lett volna erre ok még elég.“
„Kedves embereim, helységek küldöttim,Hívségem tisztelő kegyes esmérőim.“