„Ne harcolj olyan csatában, ahol a győzelemmel nem érsz el semmit.“
— Erwin Rommel
„Azért a büszkeségünkért, hogy gondolkodtunk, szomorúsággal és kétségbeeséssel kell megfizetnünk.“
— Anatole France
„Azt gondoltam én leszek az utolsó, mert a csatában mindig az első voltam. Szegény Emíliám! Éljen a haza!“
— Damjanich János
„Felhívnám Önt egy értelmi csatára, de látom, hogy fegyvertelen!“
— William Shakespeare
„A nyugodt kétségbeesés, amely nem háborog a dühtől, és nem átkozza az eget, maga a bölcsesség.“
— Alfred de Vigny
„A kétségbeesés legáltalánosabb formája, ha nem akarunk önmagunk lenni.“
— Søren Aabye Kierkegaard
„Ha ezt el tudja kerülni - ha kicselezi a kíváncsiságnak álcázott kétségbeesést - akkor vélhetőleg rendben lesz minden.“
— Stephen King
„Amikor a dolgok már nem is állhatnának rosszabbul, nevetni kell rajtuk, mert különben mindent elnyel a kétségbeesés.“
— Kurt Vonnegut
„A kétségbeesés gyöngíti látásunk, és süketté teszi fülünk. Nem látunk mást, csak a vég kísérteteit, és nem hallunk mást, csak zaklatott szívünk dübörgését.“
— Halíl Dzsibrán
„Most érek elbeszélésem kimondhatatlan lényegéhez; itt kezdődik írói kétségbeesésem. Minden nyelv csupán jelek ábécéje, melynek használata föltételezi a múltat, és ezt minden beszélgető átéli.“
— Jorge Luis Borges
„A legutóbbi időben a hazánkra rátörő amerikai agresszorok egy, az eddiginél is veszélyesebb, súlyosabb lépést követtek el: légitámadásokat kezdtek Hanoi és Haiphong külvárosai ellen. Nem más ez, mit kétségbeesésük jele, a halálra sebzett vadállat őrjöngése.“
— Ho Si Minh
„Tudjátok barátaim, eljön majd az idő, amikor az emberek belefáradnak abba, hogy az elnyomás vas bakancsa tapossa őket. Eljön az idő, barátaim, amikor az emberek belefáradnak abba, hogy a megaláztatás feneketlen mélyére taszítsák őket, ahol megtapasztalják a szűnni nem akaró kétségbeesés sivárságát. Eljön az idő, amikor az emberek belefáradnak abba, hogy kiszorítják őket a júliusi csillogó napfényből, és az alpesi november dermesztő hidegében kell álldogálniuk.“
— Martin Luther King
„Átmentem én is ezen a napon, 1939. szeptember elsején, sőt meg is maradt bennem rendkívül mélyen, kitörülhetetlenül csodásnak, csak éppen úgy jártam vele én is, mint a Pármai kolostor Fabrice del Dongója a Waterlooi csatával, aki észre sem vette, érzékelni sem tudta, hogy az ütközetben maga is részt vett.~ A garabonciás diák“
— Végh György