Összefügg: világ

„Nem azért vagyok itt, mert itt kell lennem, vagy azért, mert csapdába estem, hanem azért, mert inkább veled lennék, mint bárhol máshol a világon.“

„A kacsák csendben rakják le a tojásaikat, a tyúkok kotkodácsolnak, mint az eszeveszett. És mi a következmény? Az egész világ tyúktojást eszik.“

„Milyen messzire el ér a gyertya fénye! Így ragyog egy jó cselekedet is egy fáradt világban.“

„A gondolat az élet rabja csak, Az élet pedig az idő bohóca, S az idő, amely a világ tanúja, Megáll majd.“

„Színház az egész világ. És színész benne minden férfi és nő: Fellép s lelép: s mindenkit sok szerep vár Életében… (Ahogy tetszik II. felvonás 7. szín; fordította Szabó Lőrinc)“

„Az emberek búvóhelyeket keresnek maguknak: falun, tengerparton, hegyeken. Te magad is szoktál effélére vágyva vágyni. Micsoda korlátoltság! Hiszen megteheted, amikor csak akarod, hogy önmagadba visszavonulj. Mert az ember sehová nyugodtabban, zavartalanabbul vissza nem vonulhat, mint saját lelkébe, különösen, ha olyan a belső világa, hogy beletekintve azonnal teljes békesség tölti el. A békesség pedig azonos a lélek harmoniájával. Ne vond tehát meg önmagadtól egyetlen esetben sem ezt a visszavonulást, s újhodj meg lélekben.“

„Semmi újat nem tudok tanítani a világnak, az igazság és az erőszakmentesség olyan ősi, akárcsak a hegyek.“

„Te magad légy a változás, amit látni szeretnél a világban.“

„A különbség a között, amit megteszünk és amire képesek lennénk, megváltoztathatná a világot.“

„A böjti időszakok részei a lényemnek. Éppoly kevéssé tudok lemondani róluk, mint a látásomról. Ami a látást jelenti a külvilág számára, az a böjt belső világunk számára.“

„A szemet szemért elv csak oda vezet, hogy az egész világ megvakul.“

„Úgy tűnik, sokkal nehezebb legyőzni a láthatatlan szenvedélyeket, mint fegyverrel meghódítani a látható világot.“

„Hindu vagyok, mert a hinduizmus az, amia világot élhetővé teszi. Hindu vagyok, ezért nem csak az embereket, hanem minden élőlényt szeretek.“

„Képtelen vagyok megbarátkozni a megtérés eszméjével.(…) Ez egy hiba, amely talán a világ béke iránti törekvéseinek legnagyobb akadálya… Miért akarna egy keresztény egy hindut megtéríteni? Miért ne lenne elégedett azzal, hogy a hindu egy jó, vagy hívő ember?“

„A világon kétféle ember létezik: akik tudni akarnak, és akik hinni akarnak.“

„”Semmi sem árulkodik furcsábban a modern társadalom egyik iszonyú és alattomos kórságáról, mint az „ortodoxia” szó manapság divatos és szokatlan értelmezése. Hajdanán az eretnek azzal büszkélkedett, hogy nem eretnek. A világ hatalmasságai, rendőrségei és bíróságai voltak azok, akik eretnekek voltak. Ő azonban ortodox volt. Nem büszkélkedett azzal, hogy fellázadt ellenük, merthogy ők lázadtak fel ellene… Az ember büszke volt arra, hogy ortodox, büszke volt arra, hogy igaza van… Megannyi elfeledett pokol kínpadjára vonhatták, de el nem ismerte sohasem, hogy eretnek volna. Egypár modern kifejezésnek köszönhető, hogy most kérkedik vele. Magabiztos nevetéssel így szól: „remélem, nagyon eretnek vagyok”, aztán körülnéz, és várja a tapsot. A szó, „eretnekség” nem csupán azt jelenti, hogy már nem gondolkodom tévesen; gyakorlatilag azt jelenti, hogy világosfejű és bátor vagyok. A szó, „ortodoxia” nem csupán azt jelenti, hogy nincs többé igazam; gyakorlatilag azt jelenti, hogy tévedek. Mindez valamit jelent, pontosabban: egyetlen valamit. Azt jelenti, hogy az emberek nem sokat törődnek azzal, vajon filozófiai szempontból igazuk van-e. Hiszen nyilvánvaló, hogy az embernek őrültnek kéne nyilvánítania magát, mielőtt magát eretneknek nyilvánítja…Általánosságban szólva, bolondság egy filozófustól, ha a Smithfield Market-en megéget egy másik filozófust, mert nem értenek egyet az univerzumra vonatkozó nézeteikben. Ilyesféle gyakorta megesett a középkor legutolsó, hanyatló korszakában, és célját illetően tökéletesen kudarcot vallott. Van azonban valami, ami mérhetetlenül abszurdabb és haszontalanabb, mint az, hogy egy embert a filozófiája miatt megégetünk. Ez pedig nem más, mint annak hangoztatása, hogy az illető filozófiája nem számít… „Az aranyszabály az, hogy nincs semmiféle aranyszabály.”… Ha valaki véleményt mond a villamosokról, az számít; ha Botticelliről mond véleményt, az is. De hogy mi a véleménye a dolgok egészéről, az nem… átkutathat bármit, csak egyetlen furcsa tárgyat tilos megtalálnia: az univerzumot, mert ha megtalálja, akkor már vallása lesz, és akkor neki vége! Minden számít – kivéve a Mindent…Mikor a hajdani liberálisok megszabadítottak valamennyi eretneket a szájpecektől, az volt az elképzelésük, hogy ily módon vallási és filozófiai felfedezésekre jutnak. Azt gondolták: a kozmikus igazság annyira fontos valami, hogy mindenkinek külön-külön szükséges tanúskodnia. A modern felfogás szerint a kozmikus igazság annyira jelentéktelen, hogy bárki bármit mondhat – nem számít.”“

„Ne vitatkozzunk az „evolúció” és a „haladás” szavak értelmén; bár ami engem illet, szívesebben nevezem reformnak. Mert a „reform” szó magában foglalja azt, hogy a világot valaminek a képére igyekszünk átformálni, és ez a kép már létezik szellemünkben… E kérdésben tetten érhető korunk egész ingatagsága és rettentő zűrzavara. Összekevertünk két különböző és egymással ellentétes dolgot. A haladásnak azt kéne jelentenie, hogy szakadatlanul változtatjuk a világot, mert azt akarjuk, hogy egyre jobban hasonlítson az elképzeléshez. Ma viszont a haladás azt jelenti, hogy szakadatlanul változtatjuk az elképzelést. Azt kéne jelentenie, hogy lassan, de biztosan igazságot és könyörületességet viszünk az emberi világba; manapság ellenben azt jelenti, hogy egy pillanatig sem vagyunk restek kételkedni az igazság és a könyörület kívánatos voltában: elegendő egyetlen bőszült oldal a porosz szofista tollából, hogy máris kétségbe vonjuk. A haladásnak azt kéne jelentenie, hogy az Új Jeruzsálem felé haladunk, holott ma azt jelenti, hogy az Új Jeruzsálem egyre távolodik tőlünk. nem a valóságot alakítjuk az ideál képére, hanem megváltoztatjuk az ideált: ez a könnyebb.“

„Amit a haladásról általában el szoktunk mondani, az valóban rendkívüli! A „haladás”, ahogyan azt manapság kinyilatkoztatjuk, egyszerűen nyelvtani középfoknak felel meg, amelyhez nem állapítottuk meg a felsőfokot. A vallás, hazafiasság, szépség vagy állatias gyönyör ideáljai helyett felkínáljuk a haladás alternatív ideálját – vagyis mindazzal szemben, amit jól ismerünk, többet kínálunk fel abból, amiről senki sem tud semmit. A haladásnak, ha helyesen értelmezzük, igencsak méltóságteljes és legitim jelentése van. Ha viszont a pontosan megállapított erkölcsi ideálok ellentéteként használjuk, egyszerűen nevetségessé válik. A haladás eszménye nem áll szemben az etikai és vallási célszerűség eszményével; az igazság ennek éppen a fordítottja. Senki sem használhatja a „haladás” szót, hacsak nincs pontosan meghatározott hitvallása, megmásíthatatlan erkölcsi törvénykönyve. Senki sem lehet haladó, ha nincsenek doktrínái; sőt, azt is mondhatnám, senki sem lehet haladó, ha nem csalhatatlan – vagy legalábbis hisz valamiféle csalhatatlanságban. Mert maga a „haladás” szó irányt jelöl; s mihelyt egy kicsit is kételkedni kezdek az irányt illetően, kételkedni kezdek magában a haladásban. Nem volt még korszak, mióta világ a világ, mely kevesebb joggal használhatta volna a „haladás” szót, mint mi. Lehetséges, hogy a katolikus 12. s a filozófikus 18. században egyszer jó, máskor rossz irányba indultak az emberek, s többé-kevésbé eltérő véleményük volt arról: milyen messze vagy pontosan merre menjenek, de hogy valamilyen irányt kell követniük, abban teljesen egyetértettek, s éppen ezért a haladás megtapasztalásának őszinte érzésében volt részük. Köztünk azonban épp az irányt illetően nincs egyetértés.“

„Mióta a kereszténységet anyámnak fogadtam, s nem holmi teóriának tekintem, mely véletlenül az utamba akadt, kicsiny kertté változott vissza Európa és a nagyvilág, kertté, melyben a macska és a gereblye jelképes alakjait bámulom; gyermekkorom tündéri tudatlanságával és várakozásával nézek mindenre. Egyik-másik tan vagy szertartás éppoly idomtalannak és furcsának tűnik, mint a gereblye; ám tapasztalatból tudom, hogy az efféle dolgok valahogy mégis zöld gyepen és virágon végződnek… Hadd említsek egy példát a száz közül! Ami engem illet, semmiféle ösztönös rokonszenvet nem érzek a fizikai szüzesség iránt való lelkesültséggel szemben, amely kétségtelenül jellemző vonása a történelmi kereszténységnek. Ám ha nem magamat tekintem, hanem a világot, észre kell vennem, hogy ez a lelkesültség nem csupán a kereszténység jellemzője volt, hanem a pogányságé is – számtalan vonatkozásban jellemzője a magasrendű emberi természetnek. A görögöknek volt érzékük a szüzesség iránt, midőn Artemiszt márványba faragták, szintúgy a rómaiaknak, midőn a Veszta-szüzeket díszruhába öltöztették. Az Erzsébet-kor leggonoszabb és legvadabb drámaírói úgy ragaszkodtak a szó szoros értelmében vett női tisztasághoz, mintha a világ alappillére volna. Sőt, a modern világ (még ha gúnyolja is a nemi ártatlanságot) a nemi ártatlansággal szemben nemes bálványimádatot tanúsít – bálványozza a gyermekeket. Mármost, minden gyermekszerető ember jól tudja, hogy különös szépségük nyomban hervadni kezd, mihelyt a fizikai nemiség első jegyei megjelennek rajtuk. Mivel az emberi tapasztalat egybevág a keresztény tanítással, egyszerűen arra következtetésre jutok, hogy én vagyok az, aki téved, és az egyháznak igaza van. Sőt, még helytállóbb az a megállapítás, hogy az én felfogásom hiányos, az egyházé azonban egyetemes. Az egyházat nem uniformizált emberek alkotják, és az egyház nem is kívánja tőlem, hogy nőtlen legyek. A tényt, hogy nem értékelem a cölibátust, éppúgy elfogadom, mint azt a tényt, hogy nincs zenei érzékem. Ellenem tanúskodik az emberiség tapasztalata, miként ellenem tanúskodik Bach esetében. A cölibátus virág apám kertjében, melynek nem tudom édes és ijesztő nevét. De lehet, hogy egyszer megtudom.“

„Az ébren lévőknek egy és közös a világuk, az alvóknak pedig mindegyike külön világba lép. Közös java mindenkinek a gondolkozás. Ezért ahhoz kell igazodni, ami közös. De bár a Logosz közös, úgy él a sok ember, mintha külön gondolkozása volna.“