Játékok
Minden hangulatjel
Idézetek
Blog
Kezdőlap
»
vég
»
7. oldal
Összefügg: vég
„A napok és hetek múltak, lassan tovaszálltak, mint apró porszemek az ablakon beszűrődő napfény szivárványos sugarában. Az Idő soha meg nem áll, forgat szépen lassan mindent, az egész hatalmas rendszert, amiben születünk, érzünk, élünk, sírunk, nevetünk és a végén, mikor már végre megértenénk ezt az egész játékot, ezt a nagy körforgást – elmegyünk…“
„(…) mind-mind múltba veszett, kedves emlék csupán. A múlt ködébe lépett, halvány gondolatok. Magával vitte őket mellőlem a hallgatag vándor, az örökké siető Idő. Minden elmúlik egyszer. Mindössze az emlékekké érett percek maradnak velünk, végig, életünk rögös, kanyargós útján. De jó lesz éles szemmel megnézni s látni mindent, minden rögöt ezen az úton, mert mikor elfogy majd az erőnk, és szobánk lágy melegében üldögélünk fekete, emlékező éjszakákon, csakis ezekből a pillantásaink által belénk vésődött mozzanatokból táplálhatjuk szívünket és lelkünket, s tehetjük örökké a tovatűnt pillanatok csodás, csillagporos varázsát…“
„Megteszek mindent, amit csak tudok, a tőlem telhetőt nyújtom, és így akarok tenni egészen az utolsó pillanatig. Ha a végén kiderül, hogy igazam volt, akármit is hozzanak fel ellenem, nem számít. Ha az derül ki, hogy tévedtem, tíz angyal is megesküdhet rá, milyen jó voltam, az sem változtat a lényegen.“
„Ne hagyd, hogy elbátortalanítson egy érzés, így végül biztos lehetsz a sikerben.“
„Nem dicsőség a gyilkolás, nem büszkeség a rombolás. Semmi jó nincs a háborúban. Kivéve a végét.“
„Amikor elérte a kötél végét, kössön egy csomót és tartson ki.“
„A könyvek megmutatják az embernek, hogy az ő eredeti gondolatai végül nem túl újak.“
„Mindig olyan dolgokat csinálok, amiket nem tudok, így leszek képes végül megcsinálni azokat.“
„A rég várt is váratlanul ér, amikor végre bekövetkezik.“
„Ha felismerjük végre, hogy minden ember őrült, meg lesz magyarázva minden rejtély az életben.“
„Amikor a törvényes renddel szembenálló erők fenn tudnak maradni, a békének már vége.“
„A nagy titok: úgy járni végig életutunkat, hogy ne kopjunk el. Erre az olyan ember képes, aki nem az embereket és a tényeket veszi számításba, hanem minden élményét önmagára vetíti vissza, és a dolgok végső okát önmagában keresi.“
Előző
1
…
6
7