Összefügg: vég

„Ez nem a vég. Nem is a vég kezdete. De talán ez a kezdet vége.“

„A nyugati demokráciák a jelen pillanatban egyetlen rémisztő kifejzéssel illethetők: „Megmérettettél és könnyűnek találtattál. Nehogy azt higgye bárki is, hogy ennyivel vége. Most kezdünk csak fizetni.”“

„Elődeink jól mondták: gyáva népnek nincs hazája, s mi mindig össze is szedtük a bátorságunkat, ha kellett. Soha nem ment könnyen, de a végén mégis mindig mi győztünk. Végül csak hazaküldtük a szultánt a janicsárjaival, a Habsburg császárt a labancaival, a szovjeteket az elvtársaikkal, és most hazaküldjük Gyuri bácsit is a hálózatával egyetemben.“

„Egyszer már volt részünk ilyen mocskos kampányban, ahol lezsidózták és lekommunistázták az ellenzéket. Ennek azonban egyszer s mindenkorra vége, ezt még egyszer nem engedheti meg magának az MDF.“

„A Fidesznek igenis van elvi kiindulópontja… a modern XX. század végi liberalizmus.“

„…összességében az MDF egy olyan elkorhadt, régi világot képvisel, ami soha többé nem fog Magyarországra visszatérni. […] a XX. század végi modern társadalomtól idegen az a gondolatvilág, amellyel kéretlenül boldogítani akarják a nemzetet. [Az MDF] a társadalommal szemben keres politikai szövetségest az egyházakban. […] vajmi kevés esély van arra, hogy a kormánykoalíció pártjaiból korszerű konzervatív párt alakuljon ki.“

„[…] ha olyan nyilvánvaló, hogy jóakarat vezérel bennünket, akkor miért gyűlölnek bennünket ennyire […] És ha az ember ezt nem dühében gondolja végig, hanem egy ilyen könyv olvasása közben gondolja végig, akkor szerény választ is tud adni erre a kérdésre. És világossá válik, hogy valójában nem bennünket gyűlölnek […], nem tőlünk félnek. Azt gyűlölik, attól félnek, amit mi, keresztények hiszünk. Azt gyűlölik és attól félnek, amit mi magyarnak és nemzetinek hiszünk. Függetlenül attól, hogy egyébként az, amit mi kereszténynek hiszünk és magyarnak gondolunk, semmilyen gyűlöletre nem ad okot.“

„Meg akartuk őrizni a hitet, hogy volt értelme küzdeni az orosz csapatok kivonásáért. Volt értelme küzdeni a szabad választásokért, volt értelme küzdeni a határon túl élő magyarokért, hogy volt értelme megőrizni az ’56-os forradalom emlékét. Meg akartuk őrizni a hitet, hogy kell lennie a világban egy erkölcsi rendnek, amely végül mindent és mindenkit odahelyez, ahová való.“

„Ami az ember agyában megfogan, azt az ember véghez is tudja vinni.“

„Engem itt ma Ti meg fogtok tapsolni. Nem tudok olyan rossz lenni, hogy a végén ne tapsoljatok meg. De nem arról szól egy demokratikus politikusnak az élete, hogy hazamegy, és azt mondja: „ez nagyon jó volt, megtapsoltak az enyémek, tényleg, szóval ez kiváló”. Hanem arról szól, hogy újra és újra meg kell azzal a gondolattal küzdeni, hogy ma nem voltam igazából jó, ma mintha a másiknak lett volna kettő vagy három olyan mondata, ami, azt hiszem, jobb volt, mint az enyém. Itt nem járunk jó úton, itt fordítani kell, igazítani kell. Sőt, kényelmetlenül érzem magamat: ma jobb volt a másik, ma jobb volt a harmadik, ma jobb volt a negyedik. Ettől a fajta versenytől megy előre az ország.“

„”Diktatúrát nem lehet átépíteni. Szakítani kell végre azzal a leegyszerűsítő politikával, ami bal- és jobboldal, vagy népiesek és urbánusok, fideszesek vagy KISZ-esek párharcaként festették le a világot. Ebből én kiszállok;”(Népszabadság, 1989. június 22.“

„Az első: a választási programunkat hajtjuk végre? Amit teszünk az egyensúly megteremtése érdekében, az összhangban van-e a kampányban bemutatott fejlesztési programmal? A válaszom egyértelműen és határozottan: igen! Meg kell nyugtatni a kétkedőket, és el kell mondani újra és újra, hogy a választási programunkat hajtjuk végre.“

„Féléves miniszterelnökként azt mondhatom, hogy ma Magyarországon nem elég erős a kritikai közélet, nem elég erős a kontroll, a magyar közélet az indokoltnál lényegesen nagyobb belenyugvással figyeli, ami történik. Az új Magyar Köztársaság alapító atyái nagyon tisztességes, erős, működőképes struktúrát hoztak létre, de ebben a struktúrában az élet és az azt meghatározó demokratikus ethosz, a hétköznapok demokráciája, a demokratikus viselkedésmód és kultúra nem egészséges. Ezernyi bajtól szenved. És ebben közös a felelősségünk.Ebben az értelemben nincs magány, más értelemben viszont van. Abban az értelemben, hogy túlságosan erős velem szemben a megrendelő attitűd. Az ország megváltoztatására vonatkozó igényeket – még közületek is, önök közül is – nagyon sokan megrendelésként fogalmazzák meg: csináld meg, azért tartunk.Nem az a baj, hogy ha – egyébként méltatlanul – mindenféléket egymás fejéhez vágnak a politikusok. Ezt ki lehet bírni. Nem muszáj politikusnak állni. Az a baj, hogy ezek a viták kikerülik a lényeget. Ezek a viták önmagáról a politikáról, a politika szereplőiről, az egymáshoz való viszonyukról, a felszínről, a fecsegésről szólnak, Magyarországról alig. S végképp nem szólnak az összefüggésekről.„Ez elképesztő kihívást jelent a következő három évben az igazgatás, az oktatás, az egészségügy, a szociális és munkanélküli-ellátás, a lakástámogatás és a családtámogatás területén. És e területek melyikéről tudjuk, hogy mit csináljunk vele? Egyikéről sem.”“

„Amennyi az éjtszaka, annyi a nappal. Amennyi az öröm, annyi a bánat. Minden nappalhoz szükséges egy éjtszaka, és minden éjtszakához szükséges egy nappal. Minden éjtszaka sok-sok gyermeket csinálnak ezen a világon, hogy legyen mért dolgozzanak és éljenek nappal az emberek. Minden bánattól megnő az ember itt bent egy kicsit, itt bent – ujjával nehányszor rákopogtatott keszeg mellére –, itt bent, érted. Megnő az ember, meglombosodik, mint a fa. Megtanul valamit. Mint a fa, a lombja által. Több napfényt magába szívni, ameddig süt a nap, és félretenni belőle valamit a levelekbe… érted? Jobban örvendeni az örömnek, érted? És félretenni belőle valamit. Ehhez kell értsen az ember. És erre való a bánat, hogy megtanítsa. Éppen annyi van belőle, mint az örömből. Éppen annyi. Úgy, mint a nappal s az éjtszaka. A különbség csak az, hogy a nappal s az éjtszaka dolgát elrendezte az Isten. De az öröm s a bánat dolgát nem rendezte el. Azt csak kiporciózta éppen, mint ahogy a juhoknak a szénát kiporciózza az ember. Hogy ennyi jut ebből s ennyi abból. Ez a kommenció. Az öröm. Meg amit fizetni kell érte. A bánat. Ennyi jár. Akár tetszik, akár nem. Ennyi jár, s ez elől nem lehet megszökni. Mármost, aki nem egyformán osztja be, hanem előbb végez az örömmel, annak a végin csak a bánat marad. Így van ez. Meg kell enni! Ezt is, azt is. A puliszkát is, a túrót is. Aki nem keveri össze ésszel a kettőt, hanem előbb fölnyalogatja a túrót, annak a végire üresen marad a puliszka…! Nagy hangon, szinte kiabálva mondta az utolsó mondatokat, de a szeme még így is kifényesedett tőlük. Aztán lehajtotta a fejét, inge ujját végighúzta az orrán, és fölállt. Fölmarkolta kalapját is a padról. – Na, én megyek. Az asszony elkomolyodva állt a bölcsőmellett, és nézte Birtalant. – De ha az ember – szólalt meg lassan –, de ha az ember mindég csak puliszkát eszik, puliszkát és puliszkát… és a túró szagával is megelégszik… míg mások meg, más asszonyok azalatt csak túrót esznek, puliszka nélkül… akkor mi lesz azzal a túróval, amit elmulasztott megenni az ember…? Megmarad az a gyermeknek? Birtalan már fejére tette a kalapot, a puskát is a vállára vette, úgy állt ott. Nézte az asszonyt. – Aki mindég csak puliszkát eszik – felelte lassan, elgondolkodva, óvatosan –, mindég csak puliszkát, akarattal… s a túrót félreteszi.. annak vigyáznia kell, nehogy végül is a túró megromoljék… Ami pedig másokat illet – legyintett hirtelen, és furcsán elmosolyodott, szomorúan is, gúnyosan is –, nem kell irigyelni azt, aki mind csak pusztán eszi a túrót. A puliszkát, tudod, azt mindenkinek meg kell ennie! Én tudom ezt, én… nekem elhiheted. A puliszka, az nem romlik el. Az nem. Indult. Az asszony nem szólt utána. Nehány lépés után visszafordult még egyszer.“

„Végül is minden csupán rögtönzés.“

„Mit törődnek a kommunisták azzal, hogy mi lesz az országgal holnap, vagy a jövő évben, vagy tíz év múlva? Ők csak saját magukkal törődnek, és mert tisztában vannak azzal, hogy uralkodásuk bármely pillanatban véget érhet, egyetlen gondjuk az, hogy miképpen használhatják ki a jelen perceit a legjobban és leggazdaságosabban a maguk egyéni céljaira.“

„Végül Švejk a következő szavakkal egyszer s mindenkorra elintézte Ausztriát: – Ilyen hülye monarchiának nem is szabadna a világon lenni – s a másik, mintha gyakorlati irányban tovább akarná fejleszteni ezt a kijelentést, még hozzátette: – Én ahogy kiérek a frontra, mindjárt meglógok nekik.“

„A magyar politika vezetőinek első és majdnem egyetlen feladata az, hogy Magyarországot épen és erőben megtartsák a háború végéig.“

„Tapsoljatok barátaim, a komédia véget ért!“

„Hidd el, hogy képes vagy rá, és félig már véghez is vitted!“