Játékok
Minden hangulatjel
Idézetek
Blog
Kezdőlap
»
vég
»
3. oldal
Összefügg: vég
„Kádár végül addig manőverezett, míg felvetette Magyarországot a nemzetközi Valutaalapba és a Világbankba anélkül, hogy ezzel szovjet reakciót provokált volna ki. A politikai túlélés nagymestere, úgy tűnik további haladékot nyert.“
„Kádár növekvő – politikai, gazdasági és nemzetközi – gondjai 1986 végére tornyosultak fel, s a vezetés a szakadék szélére került. A politikai válság a rezsim gyökereiből eredt: októberben volt az 1956-os forradalom harmincadik évfordulója. Az ellenzék kikezdte az ezzel kapcsolatos hivatalos tabukat, lehetetlenné téve Kádár kedvenc amnézia-stratégiájának folytatását.“
„A (Lenin tézisei a nemzeti és gyarmati kérdésekről című) műben voltak olyan politikai kifejezések, amiket nehéz volt megérteni. De újra és újra elolvasva őket végül sikerült megfognom a lényegét. Micsoda érzelmet, lelkesedést, felvilágosultságot és magabiztosságot sugároztak! Örömömben könnyekre fakadtam. Egyedül ülve a szobámban szinte kiáltottam volna, mintha tömegekhez szólnék: Kedves honfitársaim! Erre van szükségünk, ez az út a szabadság felé! Azóta (az 1920-as évek óta) teljes bizalommal viseltettem Lenin iránt.“
„Ha a tigris kitartóan küzd az elefánttal, az elefánt végül meghal a kimerültségtől. (a vietnámi háborúra utalva)“
„A háború vége után Kádár élettörténete jókora változásokon megy át. Nem pusztán arról van szó, hogy a politikai oldalvonalról, az illegalitás veszedelmeiből a legmagasabb politikai posztok egyikére vezet az út… Űzött vadból vadásszá, politikailag másként gondolkodóból a totális rendőrállam egyik építészévé vált.“
„Kibomlik végül minden szövevény. (Emberek. 1935)“
„Megjegyzem, az a mintegy háromezer hallgató, aki a felsőoktatás kb. négyszázezer hallgatójából a múlt héten feljött a Szalay utcába, a tüntetés végén a szózatot énekelte el. A szózat utolsó sora így szól: „Itt élned, s [sic! ] halnod kell”. Kérdezem: nincs ellentmondás aközött, hogy nem akarnak a hazájuk érdekében dolgozni, ugyanakkor hangzatosan, szívükre tett kézzel eléneklik, hogy „Itt élned, halnod kell?”“
„Ha olyan gazdag társadalomban élnénk, ahol valóban nagy a jólét és magas az életszínvonal, továbbá alapítványok kínálnak tisztes ösztöndíjakat a tehetséges, ám szegény sorsú diákoknak, mi is igazságosnak, s ennélfogva elfogadhatónak tartanánk valamilyen szerény mértékű felsőoktatási tandíjat. Ám a magyar társadalom zöme a szegénységi küszöb környékén él. Napi megélhetési gondok, hónap végén kétségbeesetten számolgatott forintok nehezítik a családok többségének életét. Ilyen körülmények között a százezres nagyságrendű tandíj számukra megfizethetetlen, a ténye pedig elfogadhatatlan.“
„Sokszor hallani elszomorító hangokat, azokét, akik bár buzgóságról tanúskodnak, de ugyanakkor nem túlzott bölcsességről s a helyes mérték iránti érzék teljes hiányáról. Akik a modern időkben csak hanyatlást látnak. Egyre csak azt ismétlik, hogy a mi korunk a múlttal öszevetve tartósan romlásba süllyedt. Ezt mondják, mintha semmit sem tanultak volna a történelemből, amely az élet tanítómestere. S mintha a régi zsinatok korában a keresztény tanítás, a keresztény élet s a hit szabadságának diadalával ment volna végbe minden. De nekünk más a véleményünk, mint a romlás ezen prófétáinak, akik mindig balsorsot látnak előre, mintha a világ pusztulása állana küszöbön.“
„Vajon volt-e már a földön olyan büszke lélek, amely megvetette a reményt? Még Nietzsche maga is megriadt egy pillanatig, szűnni nem akaró mártíriumnak érezte az Örök Visszatérést, és ebből a rettegésből új reménységet, vélt megváltót alkotott magának – az emberfölötti embert. Ez is csak egy másik éden, másik visszatükröződés, amely kijátssza és áltatja a szerencsétlen embert, hogy kibírja az életet és a halált.(23. fejezet vége, 295. oldal)“
„Éjszakáról éjszakára, valahányszor egy pillanatra is abbahagytam a munkát, mindig ezt a kitartó, kérlelhetetlen közeledését éreztem annak, akivel annyira komolyan kerültem a találkozást. Amitől a legjoban féltem, végül is bekövetkezett. 1929 tavaszán megadtam magam, s elismertem, hogy Isten: Isten, és letérdeltem és imádkoztam: azon az éjszakán talán én voltam a legelvetemültebb és legvonakodóbb megtérő bűnös egész Angliában. Akkor még nem láttam, ami most annyira egyértelmű és nyilvánvaló: az isteni alázatot, amely még ilyen feltételek mellett is befogadja a megtérőt. A tékozló fiú legalább a saját lábán ment haza. De ki imádhatja méltóképpen azt a szeretetet, amely kitárja a kapuját még annak a tékozlónak is, akit úgy cipelnek be, miközben rúgkapál, durcásan ellenkezik, s minden irányban a menekülés lehetőségét keresi?Az öröm vonzásában.“
„A vadászatnak, mint sportnak a vonzereje szinte teljesen attól függ, hogy a puska melyik végén helyezkedünk el.“
„Az élet egy olyan film, aminek valaki elmesélte az elejét, de senki sem ismeri a végét.“
„Magyarország mezőgazdaságilag hasznosított területének egyharmadán meg kell szüntetni az élelmiszer-termesztést, hogy erdők telepítésével, vízfelületek létesítésével egyszóval tudatosan tervezett, létesített „klímatényezők” révén a megmaradó területeken a termesztés gazdaságosabbá váljék, a termésmennyiségek növelődjenek. Végre hasznosítanunk kellene legértékesebb természeti kincsünket, a termálvizet. Magyarország Európa gyógyüdülő régiójává válhatna.“
„Húzzátok le a függönyt, a vígjátéknak vége.“
„Itt van a vég, az időknek teljessége betellett,Csak voltunk dardánok! Csak voltunk trójaiak, csak volt Ilion s atrójaiak nagy dicsősége.“
„Olyan sokáig voltak nonkorformisták, hogy végül megbuktak az utolsó normák is, melyek ellen még lázadni lehetett.“
„Azt olvastam az újságban, hogy mégsem következik be a világvége.Meg akartam ünnepelni a jó hírt, elmentem egy McDonald’s-be és rendeltem egy hamburgert… Idáig lelkesedés nélkül fogyasztottam, mert számítottam a katasztrófára… De most már van a világnak jövője. Megdupláztam hát a ketchupadagot……A fogyasztás könyörtelen fejlődése hétszeres adag ketchupot követelt, aztán nyolcszorosat, kilencszereset, tízszereset és így tovább vég nélkül… Tegyük föl, hogy kibírom akár a tízszeres adagot is! De később?Felgyújtottam a McDonald’s-et, hiszen az életemről volt szó.“
„Végem van, ennek így kellett lennie.“
„Történetemben van némi irónia: mialatt az életet kutattam, az élő szervezeteket ízeikre szedtem, de eközben kezeim között elsiklott az élet, és végül a molekuláknál meg az atomoknál kötöttem ki, ahol már nyoma sincs az életnek. Most öregkoromban megpróbálom újra összerakni azt, amit korábban rendkívül nagy gonddal szétdaraboltam.“
Előző
1
2
3
4
…
7
Következő