Hangulatjel
  • Játékok
  • Minden hangulatjel
  • Idézetek
  • Blog

Kezdőlap » valóság » 4. oldal

Összefügg: valóság

„A múlt az egyetlen emberi valóság. Csak a múlttal alkothatjuk meg a jövendőt.“
„A tartós illúziónak megvannak a valóság sajátos tulajdonságai, s ha sohasem ábrándulunk ki, sohasem csalatkozunk.“
„Sok tan olyan, mint az üvegablak. Rajta keresztül látjuk az Igazságot, de a Valóságtól elválaszt bennünket.“
„Ha azt látod csak, amit megvilágít a fény, és azt hallod csak, amit a hang közöl veled, úgy a valóságban sem látni, sem hallani nem tudsz.“
„Azt hiszem, nagyon ritka, hogy a szokásos emberi konfliktusok úgy oldódjanak meg, ahogy a tévében szoktak. A valóságban állandóan visszatérnek, egyre kisebb köröket írnak le, míg végül eltűnnek. Illetve talán nem is eltűnnek, hanem fölszáradnak, mint sárfoltok a napon.“
„Alighanem tévhit, hogy az emberi lélek csak bizonyos mennyiségű iszonyatot képes befogadni és átélni. Éppen ellenkezőleg: ahogy a valóság egyre sötétebbre vált, úgy indul meg valamiféle hatványozódási folyamat. Nem könnyű beismerni, de a tapasztalat azt mutatja: amikor már végképp elborul a látóhatár, olyankor az iszonyat iszonyatot szül, a balszerencséből újabb, immár szükségszerű balszerencse fakad, mígnem mindent elnyel a feketeség.“
„Testét mindössze egy fekete csipkekombiné fedte, amely éppen csak eltakarta csupasz szeméremdombját, hófehér keblei pedig valósággal világítottak az áttetsző anyag alatt.“
Előző 1 … 3 4

Emoji kategóriák

  • 🤷 Emberek és test
  • 😂 Smiley és érzelem hangulatjelek Gyűjtemény
  • 📮 tárgyak
  • 💯 Szimbólumok
  • 🐼 Állatok és természet
  • 🎈 Tevékenységek
  • 🍕 Étel ital
  • 🌇 Utazás és helyek
  • 🇭🇺 Zászlók

Népszerű Emoji

Érdekes

Emoji gyűjtemények

  • ℹ️ World Information Day
  • 🚬 No Smoking Day
  • 🙌 Világ kedvesség Day
  • 🙆♂️ International Saving napja
  • 🎦 Nemzetközi Animációs napja
  • 👀 Látás Világnapján

Ifjúsági szleng

© 2024