Hangulatjel
  • Játékok
  • Minden hangulatjel
  • Idézetek
  • Blog

Kezdőlap » tőke

Összefügg: tőke

„A fizikai gyengeség nem tudta megzavarni realitásérzékét. A kompromisszumok örök robotosa a kor követelményeinek szellemében képes volt átértékelni korábbi alapvető nézeteit is. Kádár János az életét tette fel a kizsákmányolás elleni harcra, meggyőződésében sohasem ingott meg, mégis a korát messze megelőzve ismerte fel, hogy az elkerülhetetlenül beáramló tőke milyen hatást gyakorol majd Magyarországra…“
„Mint Önök is tudják, immár fél évszázada annak, hogy a francia kapitalizmus betette a lábát Indokínába; a bajonettek vasával és a kapitalizmus nevében kényszerített bennünket meghódolásra. Azóta gyalázatosan elnyomják és kizsákmányolják népünket, sőt ezen túlmenően is iszonyatos kínzásoknak vetik alá és megmérgezik a nép fiait. (Hangsúlyozni akarom, hogy megmérgezik: ópiummal, alkohollal, stb.) E néhány perc alatt lehetetlen felsorolnom a tőke banditái által Indokínában elkövetett összes kegyetlenséget.“
„Hogyan lehet imperialistának minősíteni a Szovjetuniót? Hol vannak monopolista vállalatai? Hol van a multinacionális társaságokban való részvétele? Milyen üzemekkel, milyen bányákkal, milyen olajmezőkkel rendelkezik a fejlődő világban? Melyik munkást zsákmányolja ki a szovjet tőke Ázsia, Afrika vagy Latin-Amerika bármelyik országában?“
„…és lehetőleg a külföldi tőke is megjelenne, vagy akár magyar tőke a MALÉV-ban. És nem az állam, hanem a piac működtetné, a magángazdaság, üzletemberek működtetnék a magyar légitársaságot is, mint oly sok helyen a világban máshol.“
„A tőke olyan holt munka, amely vámpír módjára csakis az élő munka erejének kiszivásából él, és minél több munkát szív magába, annál jobban él!“

Emoji kategóriák

  • 🤷 Emberek és test
  • 😂 Smiley és érzelem hangulatjelek Gyűjtemény
  • 📮 tárgyak
  • 💯 Szimbólumok
  • 🐼 Állatok és természet
  • 🎈 Tevékenységek
  • 🍕 Étel ital
  • 🌇 Utazás és helyek
  • 🇭🇺 Zászlók

Népszerű Emoji

Érdekes

Emoji gyűjtemények

  • ℹ️ World Information Day
  • 🚬 No Smoking Day
  • 🙌 Világ kedvesség Day
  • 🙆♂️ International Saving napja
  • 🎦 Nemzetközi Animációs napja
  • 👀 Látás Világnapján

Ifjúsági szleng

© 2024