Játékok
Minden hangulatjel
Idézetek
Blog
Kezdőlap
»
titok
»
2. oldal
Összefügg: titok
„A szeretet a kulcsa minden titoknak.“
„Az élet titka, hogyha elesel hétszer, állj fel nyolcszor.“
„Korunkban a botrány pikantériája felváltotta a titok pikantériáját.“
„…a szépség keresése az élet igazi titka.“
„Soha ilyen egészségeset, a régi és új szakácskönyvnek minden titkával ismerős, csíziós-zamatú és árverés-józanságú regényt nem írt Móricz Zsigmond, – mondom magamban, pedig csak arról van szó, hogy „megfényesített egy kopott tallért a mellényzsebében, a múlt időt”.“
„Minden ember valami nagy, nagy titok. És a legszimplább is megfejthetetlen. Emberésszel elérhetetlen.“
„Az elme fejlődésének az a titka, hogy dolgoztatjuk. A lustaság elsorvasztja.“
„Persze tudom, hogy nem szokványos dolog hárommillió forintból négy év alatt többmilliárdos céget csinálni. De nincsen titkom: egy erőszakos vidéki gyerek voltam, aki mert álmodni akkor is, amikor politikus volt, és álmodik most is. Az álmok pedig arra valók, hogy megvalósítsuk azokat, és nem mások, hanem mi magunk.“
„Rendszerint van egy, akit igazán szeretünk. Aki a legkedvesebb. Lelkünkhöz közelálló. Olyan titok ez, melyet nem szabad bolygatni. A szeretet mélyebben van. Tudatnál, akaratnál, vágynál, képzeletnél, társadalmi elvárásnál mélyebben. A szeretet nem kötelesség, nem feladat. Nem józan ésszel, akarattal, kényszerrel előidézhető állapot. A szeretet: a szabadság jegyében áll.“
„A magyar, bár egyénileg egyike a legtehetségesebb, legéletrevalóbb fajtáknak, politikailag éretlen. Nem érti a világpolitika hátterében lejátszódó fondorlatok titkait, és nem is érdekli.“
„Ha a sikernek van titka, akkor az abban a képességben rejlik, hogy megértjük a másik ember nézőpontját és az ő szemszögéből is látjuk a dolgokat, nemcsak a sajátunkéból.“
„Kinek ez, kinek pedig az jut az életben, ugye. Soha nem volt igazság a Földön, most sincs, és nem is lesz soha. Ez már csak így van. Ha nem így látod, Te ott a könyv másik oldalán, akkor bizonyára azon szerencsések közé tartozol, akiknek a medence szélén jégkocka úszkál a koktéljában. Vagy – ez a másik lehetőség – talán ebben az életedben eljutottál már arra a szintre, ahol tudod: az az igazi gazdagság, amikor semmid sincs, mégis boldog vagy. Amikor el tudod engedni az anyagi dolgokat. Mikor nem kergeted a dollárt, nem arannyal álmodsz. Mikor nem centben méred az embereket. Ekkor az igazság léte-nemléte felől valószínűleg azt gondolod, hogy: nem gondolsz semmit róla. Csak boldog vagy, mert süt a nap, mert élsz, mert van valami az életedben, ami valóban boldoggá tesz. A te titkod persze, hogy mi az…“
„Bár igaz, ez csak a való élet, ami – szerencsére – nem képes elvenni, összetörni és elégetni egyetlen igazi emléket sem, mert az emlékek örök és halhatatlan dolgok, magunkkal visszük akkor is, mikor már nem számít semmi – sem Idő, sem fájdalom, sem holnap…“
„A továbbjutás titka az indulás“
„Nem szabad az emberekhez mennünk, és azt mondanunk: „Itt vagyunk. Azért jöttünk, hogy megajándékozzunk a társaságunkkal, hogy tudományra tanítsunk titeket, hogy megmutassuk a hibáitokat, a kultúrátok hiányát, az alapvető dolgokkal kapcsolatos rövidlátásotokat. Ehelyett nyitott elmével és szerénységgel kell érkeznünk, hogy megértsük mindazt a bölcsességet, ami az emberekben lakozik.“
„A természet titkai rejtve vannak előttünk; jóllehet állandóan alkot, nem látjuk mindig az eredményt; csak idővel s koronként ismerjük meg, s bár a természet mindig egyforma, mi sem ismerjük mindig egyformán. Egyre többet tapasztalhatunk, mert elménk egyre fejlődik…“
„A nagy titok: úgy járni végig életutunkat, hogy ne kopjunk el. Erre az olyan ember képes, aki nem az embereket és a tényeket veszi számításba, hanem minden élményét önmagára vetíti vissza, és a dolgok végső okát önmagában keresi.“
„Ismerte a nagy titkot: tudott egyedül maradni. (337. oldal)“
„Sajnálom, hogy nem mondhatok semmi vigasztalóbbat, mert a cselekvő szeretet az ábrándozó szeretethez viszonyítva szigorú és ijesztő dolog. Az ábrándozó szeretet mielőbbi, gyorsan végrehajtható hőstettre és arra áhítozik, hogy azt mindenki nézze. Ilyen esetben az emberek valóban odáig jutnak, hogy akár az életüket is feláldozzák, csak ne tartson sokáig, hanem minél előbb leperegjen a vállalkozásuk, akár egy színjáték, és mindenki nézze, dicsérje. A cselekvő szeretet pedig – kitartó munka, sőt némelyek számára valósággal tudomány. De megjósolhatom: abban a pillanatban, amikor rémülten azt tapasztalja, hogy minden erőfeszítése ellenére sem jutott közelebb a célhoz, sőt mintegy eltávolodott tőle – abban a pillanatban, megjósolhatom, egyszeriben eléri a célt, és világosan meglátja maga előtt az Úr csodatévő erejét, az Istenét, aki mindig szerette, és titokban mindig vezérelte önt.“
„Az emberi lét titka nem abban rejlik, hogy éljünk, hanem abban, hogy miért éljünk. Az ember, ha nincs szilárd elképzelése arról, hogy miért éljen, nem hajlandó élni, és inkább elpusztítja magát, semhogy e földön maradjon, még ha csupa kenyérrel rakják is körül.“
Előző
1
2
3
Következő