Összefügg: sors

„Te vagy a sorsod ura. Befolyásolhatod, irányíthatod és szabályozhatod a saját környezetedet. Olyanná teheted az életed, amilyenné szeretnéd.“

„A következő hat-tíz évben jelentős árhullámtól nem kell tartani, azt követően pedig a természet és a Jóisten kezében van a sorsunk.“

„Akinek akasztófát rendelt a sors, az nem fullad vízbe.“

„Amíg nem kénytelen az ember vele, addig ne házasodjék meg. Nincs az az elítélt rab, nincs az az üldözött adós, akinek a sorsa alábbvalóbb legyen egy feleséges embernél. Az asszony csupa gyöngédség és szeretet, amíg férjhez nem megy; azontúl csupa szeszély és rigolya. Az ember, aki megházasodik, megszűnik ember lenni; lesz kutya, akit szidnak; szamár, akit megnyergelnek; papagáj, akinek fecsegni kell és selyembogár, akiből fonalat húznak. A legjobb asszony is olyan, mint a harmadnapos hideglelés: az ember akkor érzi magát jól, amikor elhagyja.“

„Nem irigylem azokat az embereket, akiket a sors hozzám sodort.“

„Az ördögi erők félelmetesek. Ezek az erők örökkévalók, és ma is léteznek. A mese igaz. Az ördög létezik. Isten létezik. És számunkra, mint emberek, a sorsunk attól függ, hogy melyiket választjuk.“

„Kevés emberi élmény tárja fel megragadóbban az emberi sors kétértelműségét, mint a szexuális tapasztalat, melynek során egyszerre s együtt érzi magát testnek és léleknek, szubjektumnak és Másiknak. Az ebből fakadó konfliktus a nő esetében szükségszerűen élesebb, mint a férfinál, mert kezdetben kénytelen tárgyként megragadni önmagát, s nehezen leli fel szilárd autonómiáját a gyönyörben: ehhez előbb vissza kell hódítania szabad és transzcendens szubjektuma elvesztett méltóságát, de úgy, hogy egyidejűleg vállalja és betöltse a sorsot, melyre teste rendeli. Ez nehéz és kockázatos vállalkozás, sokszor kudarcba is fullad. De a nőt éppen helyzetének ellentmondásossága óvja meg az önáltatás csapdáitól, melyekbe a férfi oly gyakran beleesik, mert tévútra csábítják az agresszív szerepéből fakadó látszatelőnyök s az orgazmus önelégült magánya: nem mindig vállalja testét, s ezért nem is azonosul maradéktalanul vele. A nő önismerete mélyebb és autentikusabb.“

„Nem a csillagokban kell tartani sorsunkat, hanem önmagunkban.“

„Fogadd el azokat a dolgokat, amelyekhez a sors köt, és szeresd azokat az embereket, akikkel a sors összefog, de tedd ezt teljes szívedből.“

„A humor a méltóság támasza, fölényünket hirdeti mindazzal szemben, amit a sors ránk mér.“

„A tradíciót úgy is meghatározhatjuk, hogy az nem egyéb, mint a választójog kiterjesztése. A tradíció annyit jelent, hogy megadjuk a választójogot a legmélyebbre szorult társadalmi osztálynak: őseinknek. Ez a halottak demokráciája. A tradíció nem hajlandó alávetni magát annak a csekélyszámú és pökhendi oligarchiának, mely azokból áll, akik a véletlen szerencse folytán még itt vannak közöttünk. Minden demokrata tiltakozik az ellen, hogy valakit megfosszanak jogaitól, csak azért, mert a sors úgy hozta, hogy megszületett; a tradíció viszont tiltakozik az ellen, hogy az embert megfosszák jogaitól, csak azért, mert a sors úgy hozta, hogy már meghalt. A demokrácia azt tanítja nekünk, hogy ne mellőzzük a jó ember véleményét, még akkor sem, ha az illető csak az inasunk; a tradíció azt kéri tőlünk, hogy ne mellőzzük a jó ember véleményét, még akkor sem, ha az illető csak az apánk. Én magam semmiképp se tudom elválasztani egymástól a demokrácia és a tradíció gondolatát; számomra nyilvánvaló, hogy a kettő egy és ugyanaz.“

„Harcban megölteket az istenek tisztelik és az emberek. Nagyobb halálrésszel ugyanis nagyobb osztályrész jut sorsul.“

„…nyomorú sors nyomorultnak tudni magunkat, de a nagyság jele, ha felismerjük nyomorultságunkat.“

„Semmi sem olyan fontos az ember számára, mint a sorsa, semmi sem olyan félelmetes, mint az örök élet.“

„Tiszteld a nőket! ők szövik és fonjákFöldi sorsunkba a mennyei rózsát,Szövik a szerelem hű kötelét.Rajtuk a báj szüzi fátyola lengve,S élteti szent kezük éberen egyreA nemes érzelem tiszta tüzét.“

„S alapozhatja-e boldogságát az ember mások boldogtalanságára? A boldogság nemcsak szerelmi gyönyör, hanem a lélek legmagasabb rendű harmóniája. Miben nyugszik meg a lélek, ha becstelen, könyörtelen, embertelen cselekedet áll mögötte? Csak azért szökjön meg, mert „itt a boldogságom”? De milyen boldogság az, amely más boldogtalanságára épül? Nos, képzeljék el, hogy önök épületet emelnek az emberi sorsnak azzal a céllal, hogy boldoggá tegyék az embert, végre békét és nyugalmat adjanak neki. És képzeljék el, hogy evégett elkerülhetetlen szükségből agyon kell gyötörniük csak egyetlen emberi lényt – mi több, nem is valami érdemes személyiséget, hanem holmi nevetséges halandót, nem egy Shakespeare-t, csupán egy derék öregembert, egy fiatal nő férjét, aki vakon hisz az asszony szerelmében, büszke a feleségére, boldogan él vele. Csak meg kell szégyeníteni, megfosztani becsületétől és meggyötörni, s e meggyalázott öregember könnyei árán felépíteni ezt az épületet! Vállalnák-e ezzel a feltétellel? Ez a kérdés. És feltételezik, ha csak egy percre is, hogy az emberek, akiknek az üdvére emelik ezt az épületet, hajlandók elfogadni a boldogságot, ha önök egy jelentéktelen, de könyörtelenül és igazságtalanul megkínzott emberi lény szenvedésére alapozzák – és boldogok tudnának-e lenni így időtlen időkig?“

„Igen! Ezzé leszel, királyi, büszke hölgy,Ha betöltötted sorsodat;S a buja tavaszban majd tarka leplet öltA penész-ette csontozat.“

„Csak kövesd. A sors-rendelés úgy van:A Napnak Árnya lész,S a két rész elenyész –A Nap dicsőn, az Árnyék nyomorultan.“

„Öregedjünk meg együtt, / A sors bármit is rendel. / Így állunk elébe mi, / Ketten, egy szerelemmel.“

„A játék: közelharc a sorssal.“