Összefügg: sír

„Az élet minden pillanata egy lépés a sír felé.“

„Drága testvéreim, tudom, hogy szívetek szerént kívánnátok valami jót hallani rólam, de még az Udvartól nem jött semmi, de minden órába várjuk. Különben kosztom és becsületes ágyam a porkoláb úr házánál, amint előbb megírtam, aszerént vagyon mostan is. Azért téged, édes érzékeny szívű testvérem, Ilona különösen kérlek, ne sirass engemet és ha éppen sírnál is, nemcsak te siratsz, hanem három falu gyászba borult lakosai gyászba borult szívvel kesergik esetemet és talán egy prókátort [Bohăţelt] magok mellé vévén két vagy három ember, ők is felmentek volna Bécsbe ezen dologért. Mert ők úgy tekintettek magok közt engemet, mintha az Istentől küldött jóltévő angyalt látták volna, becsülték hívségemet, meg voltak győződve igazságomról. A fizetésemet sem fogják elhúzni, most pedig vége szakad a pereknek. Azért édes öcsém, édes igaz testvérem ne sirass, ne búsulj rajtam. Mert nem olyan állapotban vagyok, mint más rabok, vagy mint rab, hanem becsületes ház, ágy és koszt van részemre rendelve a felsőbbségtől, csak hogy még letartóztatva vagyok egy ideig […] Hív testvéretek Varga Katalin, 3 helységek képviselőnője.“

„Kell ez nagyon, igen nagyon,napkeleten, napnyugaton -ha már elpusztul a világ,legyen a sírjára virág.“

„A Király Színház akkor nagyon rosszul állt. Rákosi Szidinél laktam akkoriban, Beöthy László mamájánál. Ő aggódott legjobban fia színházának anyagi helyzete miatt. Akárhányszor hazajöttem a próbákról (János vitéz próbáiról) mindig faggatott: Lesz ennek sikere?… de jó lenne, ha legalább huszonötször lemenne… Nem tudtam megnyugtatni. Aztán amikor először próbáltunk jelmezzel, zenekarral, Szidi néni lejött a próbára. Voltak még vagy harmincan a nézőtéren. Akkor elénekeltem az „Egy rózsaszál szebben beszél”-t, s már eldőlt a darab sorsa. Mindenki sírt a nézőtéren, én is velük. Beöthy feljött a színpadra és ezt mondta: Ez a darab százszor fog menni! Szidi mama ráduplázott: Kétszázszor. Mindketten tévedtek. Csak én játszottam eddig 574-szer!“

„Azt hiszem, hogy szeretlek;lehúnyt szemmel sírok azon, hogy élsz.De láthatod, az istenek,a por, meg az időmégis oly súlyos buckákat emelközéd-közém,hogy olykor elfog aszeretet tériszonya éskicsinyes aggodalma.“

„A tenger a megtestesült érzelem. Szeret, gyűlöl és sír. Fittyet hány minden próbálkozásnak, mikor szavakkal akarják fogságba ejteni, leráz minden béklyót. Bármennyit beszélj róla, mindig lesz valami, ami kimaradt.“

„Ha meggyűlölne téged az egész világ, akkor is szeretnélek, és szeretni foglak még akkor is, amikor egyszer két nap fog sütni az égen. Bújj a föld alá, rohanj keresztül égő tűzön, én mindig követni foglak. Kölcsönös a mi szerelmünk, és nem választhat el minket senki sem. És kedvesebbek nekem a veled töltött órák, mint a túlvilág illatos mezői. Ha meggyűlölnél engem és elűznél magadtól, én akkor is tovább szeretnélek. A te képed tükröződik szemében az én gondolataimnak. És téged látlak én ébren vagy alva, mindig csak veled beszélek én. Ha egyszer meghalok, akkor ne mondd, hogy elérkezett az utolsó órám, hanem sírba tett engem hozzád való szerelmem. És legyek bármily távol tőled, mindig melletted vagyok, és szemeim csak téged látnak.“

„Lírai szókincse párhuzamosan változik az epikaival, a parázsló indulatok tragikus objektivitássá szelídülnek, tektonikus mozgásrendszere más lesz, a rezgések e korszakban nem a szülés teremtő rángását, de az agónia görcseit közvetítik: Lakatos magánéletének csolnakán nemcsak ő maga, a fasizmus hánykolódik. Az Auschwitzig üldözött és örökre siratott lány figuráját tárgyilagossá merevedett részvéte kitörölhetetlenül olvasói emlékezetébe vési. Lakatos nem saját vesztesége miatt sír, hanem a megsértett humánumért.“

„A futó kaland és a sírig tartó szenvedély közt csak az a különbség, hogy a futó kaland kissé tovább tart.“

„Leültem a lépcsőre, és marhára sírtam. A marhák ugyan nem sírnak, de így írja elő a szólásmondás.“

„Ha a hitem fényesen tündököl, (…) a síron túl is élni fogok, sőt mi több, hallatni a hangomat!“

„Senki sem értheti meg a 13. század nagyságát, ha nem fogja fel, micsoda új dolgok nőttek itt naggyá, és ha nem érti meg, hogy élő valami hozta őket létre. Ebben az értelemben ez a korszak bátrabb és szabadabb volt, mint az, amelyet renaissance-nak nevezünk. A renaissance-ban csupán régi dolgok támadtak fel és holt anyagban fedezték fel őket. Ha így nézzük; a középkoriság nem is renaissance volt, nem újjászületés, hanem naissance, születés. Nem régi templomokat másolt sírjai fölé és nem holt isteneket idézett fel az alvilágból. Új építészetet teremtett, olyan újat, mint a modern gépszerkesztés és annyira újat, hogy a gótika még ma is a legmodernebb építészet. Csak nem vesszük eléggé észre, mert utána a renaissance sokkal régimódibb építészete következett. Ebben az értelemben nyugodtan nevezhetjük a renaissance-ot visszaesésnek. Akármit is mondanak egyesek a gótikáról és a Szent Tamás-féle evangélium-magyarázatokról, annyi bizonyos, hogy ez nem volt visszaesés. Új előretörés volt, akár a gót építőművészet titáni lendülete, ereje pedig a mindent megújító Istenben nyugodott.“

„Jegyezd meg jól, de ne csüggedj soha, remény, csalódás, küzdelem, bukás, sírig tartó nagy versenyfutás. Keresni mindig a jót, a szépet, s meg nem találni – ez az élet.“

„Talán csak fekszünk valahol, és végiggondoljuk az életet. Nem teszünk meg egy lábnyi távolságot sem, nem töltünk egyetlen percet sem távol az anyag-testünktől, csak gondolatban szeretünk, sírunk, sétálunk, nevelünk gyereket, játszunk a kutyával… S mi van akkor, ha még testünk sincs, csak fénygömbök vagyunk a Játékmester univerzumában? Fénygömbök, energiagombócok, akik szabadidejükben elképzelnek maguknak egy életet, és gondolataikkal „lejönnek” a Földre – ami lehet, hogy ugyancsak elménk szüleménye. Egyszer mindannyian megtudjuk, melyik víziónk az igazság.“

„A napok és hetek múltak, lassan tovaszálltak, mint apró porszemek az ablakon beszűrődő napfény szivárványos sugarában. Az Idő soha meg nem áll, forgat szépen lassan mindent, az egész hatalmas rendszert, amiben születünk, érzünk, élünk, sírunk, nevetünk és a végén, mikor már végre megértenénk ezt az egész játékot, ezt a nagy körforgást – elmegyünk…“

„Elhagyja apái sírját – és nem gondol többé vele. Elorozza gyermekei leendő földjét, és nem gondol vele. Elfelejti atyái sírját és gyermekei jogát arra, hogy megszülessenek.“

„A rézbőrű embernek folyvást hátrálnia kell az előrenyomuló fehér ember elől, ahogy a hajnali köd húzódik vissza napkeltekor az erdőbe, de apáink hamva szent, sírja megszentelt föld, s így nekünk szentek ezek a dombok, ezek a fák, szent ez a darab föld. Tudjuk, hogy a mi érzelmeinket a fehér ember nem érti meg. Számára ez ugyanolyan föld, mint bármely másik, mert idegen, ki éjszaka érkezik, és elveszi a földtől mindazt, amire szüksége van. Neki a föld nem testvére, hanem ellensége, és mihelyt meghódította, továbbáll.“