Hangulatjel
  • Játékok
  • Minden hangulatjel
  • Idézetek
  • Blog

Kezdőlap » nyelv » 2. oldal

Összefügg: nyelv

„Én magyar író vagyok, nékem a magyar a szent nyelvem. nékem minden csepp vérem azzal a kultúrával van itatva, melyet itt szoptam magamba, ebben az áldott és átkozott kis országban. Ha tehát rajtam mégis kiütköznek zsidó származásom nyomai, erről én nem tehetek s ha nem is röstellem ezt, de nem is dicsekszem vele. S ha valaki ezt rólam megállapítja, én azt nem fogom dicsőségnek tartani. Engem üldöztek itt – mit tehetek róla? Rosszul jártam az anyámmal is, a hazámmal, is, de azért nem mondhatom rájuk azt, hogy ők nem anyám és nem hazám.“
„A magyar nyelvnek Magyarországon kívül hazája nincs.“
„Szembe kell néznünk azzal, hogy a nyelv messzemenően történelmi esetlegességet alkot.“
„Az agy nem a matematika nyelvét használja.“
„… az idegrendszer működése kétféle közléstípuson alapszik: egyfelől olyanokon, amelyek nem foglalnak magukban aritmetikai formalizmusokat. Másfelől olyanokon, amelyek igen. Az előbbi típusba tartoznak az utasítás-közlések (logikai közlések). Az utóbbiba pedig a számközlések (aritmetikai közlések). Az előbbieket szorosabb értelemben vett nyelvként jellemezhetjük, míg az utóbbiakat matematikának tekinthetjük.“
„A szleng az, amikor a nyelv feltűri az ingujját, beleköp a tenyerébe és munkához lát.“
„Minden nyelv csak egy gyenge fordítás.“
„Ha a Švejk szó új szitokká válik a káromkodás virágkoszorújában, meg kell elégednem a cseh nyelvnek ezzel a gazdagításával.“
„Jobb, ha a lábadon mész, mint ha a nyelveden.“
„Nem ember az, ki, hogyha bírja nyelvét, nem tudja megnyerni egy nő szerelmét“
„A legrémisztőbb „kilenc” szó az angol nyelvben a következő: „A kormány küldött, hogy segítsek önöknek.”“
„Tekints e Bántalmazottra. Bár a legvilágosabb bizonyítékok tanúskodnak Ügye igazáról; bár a jövendöléseket félreérthetetlen nyelven beteljesítette; bár annak ellenére, hogy nem számít a tanultak közé, nem járt iskolába és a hittudósok között szokásos vitákban nem járatos, az emberekre záporoztatta sokféle és Istentől ihletett tudását; mégis nézd, miként tagadja fennhatóságát ez a nemzedék, és lázad fel Ellene!“
„A kedvesség az a nyelv, amelyen a süket hallani tud, a vak pedig látni.“
Előző 1 2

Emoji kategóriák

  • 🤷 Emberek és test
  • 😂 Smiley és érzelem hangulatjelek Gyűjtemény
  • 📮 tárgyak
  • 💯 Szimbólumok
  • 🐼 Állatok és természet
  • 🎈 Tevékenységek
  • 🍕 Étel ital
  • 🌇 Utazás és helyek
  • 🇭🇺 Zászlók

Népszerű Emoji

Érdekes

Emoji gyűjtemények

  • ℹ️ World Information Day
  • 🚬 No Smoking Day
  • 🙌 Világ kedvesség Day
  • 🙆♂️ International Saving napja
  • 🎦 Nemzetközi Animációs napja
  • 👀 Látás Világnapján

Ifjúsági szleng

© 2024