Összefügg: magány

„Hogy érne véget a magány, melyet igazi fény nem látott soha, ahol nem volt egyensúly, sem nyugalmi helyzet, csak elferdült tárgyak végtelen csuszamlása, olyan égbolt alatt, amelyben nem él a reggel emléke és az este reménye?“

„Három fegyverünk van a szorongások ellen: a kapcsolatok teremtése, a szembenállás és a vállalt magány.“

„A mai ember egyre markánsabban: Én. Ezért alapvető történéseinket egyedül kell átélnünk. A vállalt magány minden valódi kapcsolat alapja.“

„A magányt nem az teszi rettenetessé, hogy nincs, akivel megoszthatnám a terheim, hanem az, hogy nincs, akinek a terhét elvállalhatnám.“

„Néha kísérteties magányt éreztem, másokban is – fiatal hivatalnokokban alkonyatkor, az éjszaka és az élet legmegragadóbb pillanatait pazarolva.“

„Bátran viseld magányodat,én számon tartlak téged,ne hagyd a sorsod csillagokra,benned érjen a végzet.Vállad két éber sarka köztha sisteregve átcsap,tudom, több vagy mindannyiunknál,benned vakít a bánat.“

„Ebben a világban a magány olyan nagy, hogy láthassuk az óra mutatója lassú mozgásában.“

„A magány soha nem találtam helyesnek. Néha jó volt, de soha nem volt helyes.“

„Az erdő hallgatag, szelíd magányaA búsulóknak lesz vigasztalása.“

„Kosztolányi Dezső, a költő, az író, a fölényesen művelt ember szerény reporteri álruhában elindul előkelő magányából, bejárja a város utcáit, piacait, műhelyeit, hogy a megszokott, tudomásul vett funkciókban megkeresse a lelket. Bába, katona, gyógyszerész, rendőr, sírásó, – akárkivel áll is szóba, az ő parancsoló egyéniségének szuggesztiójában beszél és vallomásával az egész „brans”-ot világítja meg. A válaszok minden szaván érezni a reporteri becsületességgel megörökített életet, igazságot, de ezek a válaszok Kosztolányi Dezső kérdéseinek a függvényei és Kosztolányi nagy író: tehát tud kérdezni.“

„Az ember csak addig lehet önmaga, amíg egyedül van; és ha nem szereti a magányt, akkor nem szeretheti a szabadságot sem; mert csak akkor lehet valaki igazán szabad, amikor egyedül van.“

„Lehet, hogy a szerelem idő előtt öreggé tesz, aztán – amikor véget ér az ifjúságunk – újra megfiatalít. De hát hogyne emlékeznék azokra a pillanatokra? Ezért írtam le mindent: hogy a szomorúságot nosztalgiává, a magányt emlékezéssé szelídítsem. Hogy amikor befejezem ezt a történetet, amelyet önmagamnak mesélek, bedobhassam a Piedra folyóba – mert ezt tanácsolta a nő, aki befogadott és segített talpra állnom. S talán – ahogy egy szent nő mondta – a víz majd eloltja azt, amit a tűz írt.“

„Féléves miniszterelnökként azt mondhatom, hogy ma Magyarországon nem elég erős a kritikai közélet, nem elég erős a kontroll, a magyar közélet az indokoltnál lényegesen nagyobb belenyugvással figyeli, ami történik. Az új Magyar Köztársaság alapító atyái nagyon tisztességes, erős, működőképes struktúrát hoztak létre, de ebben a struktúrában az élet és az azt meghatározó demokratikus ethosz, a hétköznapok demokráciája, a demokratikus viselkedésmód és kultúra nem egészséges. Ezernyi bajtól szenved. És ebben közös a felelősségünk.Ebben az értelemben nincs magány, más értelemben viszont van. Abban az értelemben, hogy túlságosan erős velem szemben a megrendelő attitűd. Az ország megváltoztatására vonatkozó igényeket – még közületek is, önök közül is – nagyon sokan megrendelésként fogalmazzák meg: csináld meg, azért tartunk.Nem az a baj, hogy ha – egyébként méltatlanul – mindenféléket egymás fejéhez vágnak a politikusok. Ezt ki lehet bírni. Nem muszáj politikusnak állni. Az a baj, hogy ezek a viták kikerülik a lényeget. Ezek a viták önmagáról a politikáról, a politika szereplőiről, az egymáshoz való viszonyukról, a felszínről, a fecsegésről szólnak, Magyarországról alig. S végképp nem szólnak az összefüggésekről.„Ez elképesztő kihívást jelent a következő három évben az igazgatás, az oktatás, az egészségügy, a szociális és munkanélküli-ellátás, a lakástámogatás és a családtámogatás területén. És e területek melyikéről tudjuk, hogy mit csináljunk vele? Egyikéről sem.”“

„Kevés emberi élmény tárja fel megragadóbban az emberi sors kétértelműségét, mint a szexuális tapasztalat, melynek során egyszerre s együtt érzi magát testnek és léleknek, szubjektumnak és Másiknak. Az ebből fakadó konfliktus a nő esetében szükségszerűen élesebb, mint a férfinál, mert kezdetben kénytelen tárgyként megragadni önmagát, s nehezen leli fel szilárd autonómiáját a gyönyörben: ehhez előbb vissza kell hódítania szabad és transzcendens szubjektuma elvesztett méltóságát, de úgy, hogy egyidejűleg vállalja és betöltse a sorsot, melyre teste rendeli. Ez nehéz és kockázatos vállalkozás, sokszor kudarcba is fullad. De a nőt éppen helyzetének ellentmondásossága óvja meg az önáltatás csapdáitól, melyekbe a férfi oly gyakran beleesik, mert tévútra csábítják az agresszív szerepéből fakadó látszatelőnyök s az orgazmus önelégült magánya: nem mindig vállalja testét, s ezért nem is azonosul maradéktalanul vele. A nő önismerete mélyebb és autentikusabb.“

„(…) volt valamije, ami ma már az emberek többségéből hiányzik. Volt szíve. S mert volt szíve, és azt az állatok felé nyitotta meg, sosem érezhetett csalódást, elhagyottságot, magányt – mert az efféle dolgokat csakis emberektől kaphatjuk. Állatoktól, főként kutyáktól: sohasem.“

„A magányban, a betegségben, a zűrzavarban a barátság puszta gondolata is lehetővé teszi a túlélést, még ha barátunknak nem is áll hatalmában segíteni bennünket. Elég a tudat, hogy ő létezik. A barátságot nem halványítja el a távolság vagy az idő, a börtön vagy a háború, a szenvedés vagy a súlyos csend. Éppen ezekben a dolgokban gyökeredzik a legmélyebben, és ilyen talajból bontja ki legszebb virágait.“

„A legrosszabb magány az, amikor nem érzed jól magad saját magaddal.“

„Sokat vagyunk együtt, mégis elpusztít minket a társas magány.“

„Ha érzéketlen és kaján emberek vesznek körül, és nem akarnak hallgatni rád, borulj le előttük, és kérj bocsánatot tőlük, mert voltaképpen te is hibás vagy abban, hogy nem akarnak rád hallgatni. Ha pedig annyira megdühödtek, hogy szóba se állnak veled, hát szolgáld őket szótlanul, megalázkodva, és sohase veszíted el a reményedet. Ha meg mindenki magadra hagy, vagy erőszakkal elzavar, akkor egyedül maradva borulj le a földre, és könnyeiddel áztatva csókolgasd, és gyümölcsöt terem a föld a könnyeidtől, bár magányodban senki se látott. Higgy mindvégig, még ha az történne is, hogy mindenki eltévelyedik ezen a világon, és csak te maradsz hivőnek egyedül: akkor is hozd meg a magad áldozatát, és egyedül maradva is magasztald az Istent.“

„Az élet egy sziget a magány tengerében. Egy sziget, amelynek sziklái: a remények, fái: az álmok, virágai: az egyedüllét, patakjai pedig a szomjúság.“