Hangulatjel
  • Játékok
  • Minden hangulatjel
  • Idézetek
  • Blog

Kezdőlap » lépcső

Összefügg: lépcső

„Az idegen egy körkörös anfiteátrum közepére álmodta magát, amely valahogy a felgyújtott templom volt, és látta, hogy tanítványok hallgatag serege helyezkedik el a lépcsőn; a leghátsó arcok sok évszázad távolában és csillagmagasságban álltnak, mégis világosan kirajzolódtak.“
„Az utcán, a Constitución lépcsőjén, a földalattin minden arc ismerősnek tetszett. Féltem, hogy nincs többé semmi, ami meglephetne, és féltem, hogy most már mindig úgy érzem, mintha mindenhová visszatérnék. Szerencsére néhány álmatlan éjszaka után mindent elfeledtem.“
„Hittel tedd meg az első lépést. Nem kell hozzá látnod az egész lépcsőt, csak az első lépcsőfokot.“
„Hittel tedd meg az első lépést! Nem kell hozzá látnod az egész lépcsőt, csak az első lépcsőfokot.“
„Koestler nem akart hazamenni, meg aztán elvesztette az aktatáskáját, s elidőzött odalenn, míg Sartre a járdán tántorgott, és bárgyún nevetgélt; végre Koestler is rászánta magát, és négykézláb felmászott a lépcsőn. Folytatni akarta veszekedését Sartre-ral. „No, gyerünk haza!” – szólt rá Camus barátságosan, és a vállára csapott; Koestler hevesen kitért, és pofon ütötte Camus-t; Camus rá akarta vetni magát, de megakadályoztuk. Koestlert feleségére hagytuk, és beszálltunk Camus kocsijába; Camus is jócskán teleszívta magát vodkával, pezsgővel, és könnyezett: – A barátom volt! És most pofonütött!“
„Leültem a lépcsőre, és marhára sírtam. A marhák ugyan nem sírnak, de így írja elő a szólásmondás.“

Emoji kategóriák

  • 🤷 Emberek és test
  • 😂 Smiley és érzelem hangulatjelek Gyűjtemény
  • 📮 tárgyak
  • 💯 Szimbólumok
  • 🐼 Állatok és természet
  • 🎈 Tevékenységek
  • 🍕 Étel ital
  • 🌇 Utazás és helyek
  • 🇭🇺 Zászlók

Népszerű Emoji

Érdekes

Emoji gyűjtemények

  • ℹ️ World Information Day
  • 🚬 No Smoking Day
  • 🙌 Világ kedvesség Day
  • 🙆♂️ International Saving napja
  • 🎦 Nemzetközi Animációs napja
  • 👀 Látás Világnapján

Ifjúsági szleng

© 2024