Játékok
Minden hangulatjel
Idézetek
Blog
Kezdőlap
»
kor
»
2. oldal
Összefügg: kor
„A tisztelet, ami Gandhit az egész világon övezi, arra a jobbára öntudatlan felismerésre épül, hogy korunk a morális hanyatlás időszaka, és ebben ő volt az egyetlen államférfi, aki a politikai szférában az emberi kapcsolatoknak azt a magasabb koncepcióját képviselte, amelyre minden erőnkkel törekednünk kell.“
„Tizenhat éves koromban megfordult bennem egy gondolat…Ha egy fénysugáron utaznék…Ezt az utazást úgy észlelném, mint térben rezgő mágneses teret, amely valójában nem is mozog. Ez sem a tapasztalat, sem a Maxwell-egyenletek szerint nem lehetséges.“
„A sok olvasás egy bizonyos kor után eltereli az elmét kreatív törekvéseitől. Bárki, aki túl sokat olvas és túl keveset használja az agyát, lusta gondolkodási szokásokba esik.“
„Kádár Jánosnak azért lesz pozitív a történelem által kiállított bizonyítványa, mert az adott kor nagyon korlátozott körülményei között senki sem lehetett nála hasznosabb.“
„A fizikai gyengeség nem tudta megzavarni realitásérzékét. A kompromisszumok örök robotosa a kor követelményeinek szellemében képes volt átértékelni korábbi alapvető nézeteit is. Kádár János az életét tette fel a kizsákmányolás elleni harcra, meggyőződésében sohasem ingott meg, mégis a korát messze megelőzve ismerte fel, hogy az elkerülhetetlenül beáramló tőke milyen hatást gyakorol majd Magyarországra…“
„…13 éves korom óta csak álörömeim voltak / csak azért „örültem”, hogy ne hőköljenek vissza tőlem az emberek, – mihez is fogtak volna velem: ugy tettek volna velem, mint én a mamával, amikor a klinikán feküdt csontig lesoványodva / nem ettem meg az ételt, ami ott volt kihűlve az éjjeli szekrényén…“
„Az a cél, hogy mind több gyermek részesüljön keresztény nevelésben, hogy szívja magába óvodás és iskolás korban azokat az értékeket, amelyeken Európa és Magyarország felépült.“
„Megélhetési szempontból a felkínált állás akkori helyzetemben mentőöv volt. Fiatal koromból adódóan akkortájt még sem világnézeti, sem politikai kérdésekben nem voltam érett. Ma már mosolyogva, és némi nosztalgiával tekintek vissza akkori énemre. Teljesen kielégített az, hogy boldog házasságban élek, van két gyönyörű gyerekem, van mit ennünk és hol laknunk, és csodálatos nyarakat élünk át a Mátrában. Közéleti szempontból úgyszólván közömbös voltam, de ez bizonyára így volt elrendelve.“
„Sokszor hallani elszomorító hangokat, azokét, akik bár buzgóságról tanúskodnak, de ugyanakkor nem túlzott bölcsességről s a helyes mérték iránti érzék teljes hiányáról. Akik a modern időkben csak hanyatlást látnak. Egyre csak azt ismétlik, hogy a mi korunk a múlttal öszevetve tartósan romlásba süllyedt. Ezt mondják, mintha semmit sem tanultak volna a történelemből, amely az élet tanítómestere. S mintha a régi zsinatok korában a keresztény tanítás, a keresztény élet s a hit szabadságának diadalával ment volna végbe minden. De nekünk más a véleményünk, mint a romlás ezen prófétáinak, akik mindig balsorsot látnak előre, mintha a világ pusztulása állana küszöbön.“
„Szó ami szó, gyakran jobban érzem magam a nem hívők között, mint a fanatikus katolikusok körében.“
„Dicsérjék mások az ókort; Örülök, hogy én ebben a korban születtem.“
„Ezek az ötletbelövellésekből álló ún. egészségügyi reformtervek, ezek elsősorban üzleti megfontolású tervek és bizony aggódunk amiatt, hogy itt a kérdés az ország utolsó nagy, még nem privatizált nemzeti hatáskörben lévő vagyona körül az egészségügyi közvagyon körül forog és folyik. […]“
„Az egészségügyben bizonyos pénzügyi fiskális körök ragadják magukhoz a hatalmat, úgy tűnik, hogy a pénzügyi körökben dőlnek el azok, hogy mit kell tenni az egészségügyben és hát orvos vagyok, eszembe jut ilyenkor, hogy azért az orvoslás, a gyógyítás az nemcsak és nem elsősorban pénz és gazdaság, piac, meg verseny, hanem az azért egy szeretetszolgálat, egy professzió, azzal foglalkozunk, hogy hogy tudnánk magunkat megszervezni ebben a szerencsétlen ellenzéki pozícióban, hogy legalább a legnagyobb károkat el tudjuk hárítani.Forrás: Magyar Rádió/Observer 2006. július 03. 06:55“
„Korunk gyönyörű természettudományának van egy kellemetlen mellékzöngéje. Nem a közismert“
„A meggondolatlanság … a virágzó korral, az okosság az öregséggel jár együtt.“
„Szavazz korán, szavazz gyakran.“
„29 évesen, az egyetlen dolog, amire gondolhatok az, hogy 50 éves koromban még mindig a színpadon leszek, mert katasztrofális házasságaim lesznek és meg kell, hogy fizessek értük.“
„Mostanra a német triplán az alakzatunk közepén volt, fantasztikus volt látni, ahogy gépét repüli. Úgy látszott, hogy a pilóta mindannyiunkra egyszerre nyit tüzet, miközben másodjára is sikerült mögé kerülnöm. Egy másodpercre is nagyon nehéz volt mögötte maradni, mert olyan gyorsan mozgott és annyira kiszámíthatatlanul, hogy egyikünk sem tudott hosszabb ideig tüzelési helyzetben maradni. A triplán folyamatosan a hat S. E gépünk körül repült, amikor csak lehetőség adódott, rálőttünk. Egy alkalommal észrevettem, hogy a triplánra egyszerre legalább öt különböző gépből, azok mindkét géppuskájából felé mennek a nyomjelzők.“
„A Pokol tüze folyékony vér, és látni lehet, mi játszódik le a mélységben. A szenvedések fejei elsüllyedtek, és minden testből egy kar nyúlik a magasba, mint egy fatörzs a tenger vizéből, oda, ahol már nincs tűz. Ott egy harapós kígyó féklik. Mindezt a lángoló vért az a szikla fogja körül, ahonnan lezuhanunk. És egy piros angyal áll itt, amelynek csak egy mozdulatra van szüksége, amely ezt jelenti: FENTRŐL LEFELÉ.“
„Abban a pillanatban, amikor megláttam őt, egy részem kijött a testemből, és köré tekerte magát. Még mindig ott tartózkódik.“
Előző
1
2
3
…
5
Következő