Játékok
Minden hangulatjel
Idézetek
Blog
Kezdőlap
»
kérdés
»
2. oldal
Összefügg: kérdés
„Mert elbújt. – Bush válasza egy újságírói kérdésre, hogy miért nem sikerült eddig elfogni Oszama Bin-ladent (2005. január 14., az elnöki különgép fedélzetén)“
„Ezek az ötletbelövellésekből álló ún. egészségügyi reformtervek, ezek elsősorban üzleti megfontolású tervek és bizony aggódunk amiatt, hogy itt a kérdés az ország utolsó nagy, még nem privatizált nemzeti hatáskörben lévő vagyona körül az egészségügyi közvagyon körül forog és folyik. […]“
„A korbácsnak tömör, sűrű struktúrája volt, a fájdalom már az első ütés után otthonosan érezte magát az emberben; voltaképp ez az első ütés elég volt egy egész napra, sőt még tovább, voltaképp az első „első ütés” elég lett volna egész életemre, de ezt nem tudtam elmagyarázni az idősebb K.-nak. Csak kiabálni tudtam, „Apu, ne bánts”, mindig ugyanazt, úgyhogy az idősebb K. rám se hederített; nem tudtam elmagyarázni neki, nem tudhatta, hogy egyetlen ütés a korbáccsal elég volt ahhoz, hogy egész nap ne tudjak leülni, hogy egész éjszaka ne tudjak elaludni, hogy másnap egész nap kerüljem az emberek tekintetét. Nem tudhatta mindezt, hiszen sosem verték meg a korbáccsal, noha volt már hagyománya a korbácsnak, noha már nem egy nagyobb állat megismerte a keménységét, a hatékonyságát, sőt alighanem a szagát is; hiába, én voltam az első embergyerek, aki megízlelte a korbács hagyományát, aki nem felejtette el a fájdalmat, amit okoztak neki, amit az idősebb K. okozott neki; mert senki más nem merte volna a kezébe venni azt, senki másnak nem jutott volna eszébe, hogy a kezébe vegye, hogy ilyen célra használja. Ilyen, mondjuk ki, pedagógiai célra.A korbácshoz hasonlóan a fájdalomnak is megvolt a maga sűrűsége. Már az első ütés után mázsás teherként ömlött szét a testemen; az első ütést a hirtelensége különböztette meg a többitől, ezt volt a legnehezebb kapni, mert erre vártam a legtovább, ez volt a legeredményesebb, minthogy a felkészületlen testbe tört be. Voltaképp az első ütés elég lett volna az úgynevezett pedagógiai hatás eléréséhez, vagyis jelen esetben az abszolút és feltétel nélküli engedelmesség kikényszerítéséhez, mert ezt az elvet oltotta bele az idősebb K. a kutyáiba és az embergyerekébe; az első ütés után azonban, amely csupán beinjekciózás volt, jöttek az újabb, egyre erősebb, az átható fájdalmat kiterjesztő, mindent átható fájdalommá fokozó ütések is. S ahogy az injekció utáni fájdalom is folyékony, akár az ólom – és az ülepen, az epicentrumon keresztül szétfolyik mindenfelé, elhatol egész a velőig, a gerincen végigfutó libabőrökig, és csak amikor ezek elmúlnak, adja át óvatosan a helyét a megkönnyebbülésnek, a nővérke kiveszi a tűt, és megtörli a szúrás helyét –, hasonlóképpen folyt szét a fájdalom is, csak ez makacs volt, a megkönnyebbülés nem győzte cérnával, és rosszkedvűen, dolgavégezetlenül távozott; kegyetlen fájdalmat okozott a korbács, minthogy önző fájdalom volt ez, pöffeszkedett a bőségben és a hely-idő egységében. Az idősebb K. gondoskodott róla, hogy mindig egy ütéssel többet adjon a kelleténél, hogy adjon egyet tartalékba, hogy jobban belém vésődjön (nem tudhatta, hogy az már nem vésődhet belém jobban), hogy el ne felejtsem – nem tudtam elmagyarázni neki, hogy azt nem lehet elfelejteni. Ha képes lettem volna beszélni erről az egészről, akkor sem hitte volna el, hiszen soha senki nem ütötte meg a korbáccsal; – ha képes lettem volna, akkor sem… De nem voltam képes semmire, csak kiabáltam, hogy „Apu, ne bánts!”; bár később, a második vagy harmadik alkalommal, a második vagy harmadik pedagógiai szeánszon túl már csak azt, hogy „Ne bánts!”; később, a huszadik vagy harmincadik alkalommal meg csak azt, hogy „Nem!”. A „Nem” volt a talán legtágabb válasz minden felmerülő tisztázatlanságra, minden feltételezhető kérdésre, nem különben arra, amit az idősebb K. kérdezgetett, miközben vert a korbáccsal. Amit az idősebb K. egymás után kérdezgetett, amikor egymás után mérte rám az ütéseket is a korbáccsal. Azt kérdezte:– Fogsz még? – (ütés) – Fogsz még? – (ütés) – Fogsz? – (ütés) – Fogsz? – (ütés) – Fogsz még?“
„Nem mindig az a kérdés a fontos, hogy egy eszme igaz vagy téves vagy hogy van-e egyáltalában világosan megoldható értelme; hanem sokkal inkább az, hogy gyümölcsöző munkát hoz-e.“
„Nem vagyok hajlandó válaszolni erre a kérdésre, azért mert nemtudom a választ.“
„A geometriához nem vezet királyi út. (Ptolemaiosz, egyiptomi király kérdésére, hogy van-e könnyebb módszer a geometria elsajátítására, mint az Elemek áttanulmányozása)“
„Egyszer szeretnék egy lemezt készíteni Michaellel, mert valóban remek vele dolgozni. De ez csak idõegyeztetés kérdése, mert soha nem vagyunk egy idõben ugyanott. Gondolj csak bele: szerepeltem volna a Thrillerben! Számold ki mennyi jogdíjtól estem el!“
„Arra a kérdésre, hogy mi az egy szám, vagy hogy mi az 1 jel jelentése, legtöbbször ezt a választ kapjuk: nos, egy dolog. Ha ezután felhívjuk a figyelmet arra, hogy „az egy szám egy dolog” mondat nem definíció, mert az egyik oldalon határozott, a másikon határozatlan névelő áll; hanem csak azt mondja ki, hogy az egy szám a dolgok közé tartozik, de nem mondja meg, melyik dolog az, akkor esetleg arra szólítanak fel bennünket, hogy válasszunk magunknak egy tetszőleges dolgot, amit aztán egynek nevezhetünk. Ha azonban mindenkinek megvolna az a joga, hogy ezen a néven azt értse, amit akar, akkor ugyanaz az egyről szóló mondat különböző emberek számára különbözőt jelentene; az ilyen mondatoknak nem volna közös tartalma.“
„Az ítéletek fenntartása végtelen remény kérdése.“
„Sohasem voltunk a nemzetiségiek elnyomói. Le kell számolnunk az úgynevezett cseh-tót kérdéssel. Vakmerőbb hamisítást a történelem nem tud fölmutatni, mint a cseh-tót aspirációt. Meg kell érteni, hogy cseh-tót kérdés nincs és, hogy az nem más mint a csehek rablási vágya. (Zajos helyeselés és taps a munkapárton.) Nekünk mindannyiunknak kötelességünk a felvilágosítás fegyverével élni. A nemzetiségeknek csak elenyésző kisebbsége az, amely szembe helyezkedik a nemzeti kerettel.“
„A kérdések néha bonyolultak, és a válaszok egyszerűek.“
„Ha valaki megtagad tőlem egy adatot, annál elszántabban igyekszem kideríteni az igazságot. Gyűlölök tudatlan lenni. Nekem egy megválaszolatlan kérdés olyan, mint a szálka a körmöm alatt. Fáj tőle minden mozdulat, amíg ki nem húzom.“
„(kérdés): Bevezethető-e a többpártrendszer?“
„A világ ezer olyan kérdés körül csatároz, melyekben az argumentumok és ellenargumentumok egyaránt hamisak.“
„Emlékszünk az 1953. július 26-át megelőző hónapokra, amikor az elvtársakból álló kis csoport tagjainak többsége mindenhová magával vitte Marx és Lenin könyveit. És emlékszünk, hogy Lenin néhány könyve – mert Lenin könyvei voltak – a Moncada utáni házkutatás során a rendőrség kezébe került. Emlékszünk, hogy a Moncada-perben az ügyész vádjai között a legsúlyosabb az volt – hogy úgy mondjam -, beugrató kérdései között az szerepelt, igaz-e, hogy voltak könyveink Lenintől, és hogy Leninnek azok a könyvei a mieink voltak-e. Emlékszünk, hogy nem tudtuk leplezni a felháborodásunkat ekkora ostobaság láttán, hogy Lenin könyvével hozakodnak elő. Felháborodva álltunk fel és azt mondtuk: „Igen, mi olvassuk Lenint, és aki nem olvassa Lenint, az nem tud semmit.”“
„Elmondok önöknek egy történetet. Volt egyszer egy köztársaság. Volt alkotmánya, elnöke, kongresszusa, voltak törvényei, szabadságjogai és bírái. Ebben a köztársaságban mindenki szabadon szervezkedhetett, gyülekezhetett, írhatott és beszélhetett. A nép nem volt elégedett kormányával, no de hát leválthatta, s valóban, már csak napok kérdése volt, hogy megtegye. Ebben az országban tiszteletben tartották és figyelembe vették a közvéleményt, a közügyeket szabadon megvitatták. Ez a nép sokat szenvedett, s bár nem volt boldog, az akart lenni, és ehhez joga volt. Sokszor becsapták már, és iszonyattal gondolt a múltra. Vakon hitte, hogy a múlt többé nem tér vissza; büszke volt szabadságszeretetére, és hitte, hogy szentségként tisztelik majd azt. Abban a nemes meggyőződésben élt, hogy senki sem mer kezet emelni demokratikus jogaira. Változásokra, élete megjavítására, haladásra törekedett, és azt hitte, hogy nem kell már sokáig várnia erre. A jövőbe vetette minden reményét. Szegény nép! A polgárok reggel megdöbbenve ébredtek: az éjszaka csendjében a múlt árnyai összeesküdtek és amíg a nép aludt, gúzsba kötötték. Ismerős kezek végezték a munkát. A nép ismerte ezeket az arcokat, ezeket a csizmákat, a halál kaszásait. Nem, ez nem lidércnyomás volt, hanem szomorú, szörnyű valóság. Egy Fulgencio Batista nevű ember hajtotta végre a mindenkit váratlanul ért szörnyű bűntettet.“
„A világ birája, a történelem fog e kérdésre felelni. Legyenek a szentemlékű vértanúk megáldottak poraikban, szellemeikben a hon szabadság Istenének legjobb áldásaival az örökké valóságon keresztűl; engem, ki nem borúlhatok le a magyar Golgota porába, engem October 6ka térdeimre borúlva fog hontalanságom remete lakában látni a mint az engem kitagadott Haza felé nyujtva agg karjaimat a hála hő érzelmével áldom a vértanúk szent emlékét hűségükért a Haza iránt, ‘s a magasztos példáért, melyet az utódóknak adtanak; ‘s buzgó imával kérem a magyarok Istenét hogy tegye diadalmassá a velőkig ható szózatot, mely Hungária ajkairol a magyar nemzethez zeng. Úgy legyen. Amen!“
„A fasizmus a ruházattal van elfoglalva (jelesül, az államszervezet kérdésével), a nemzeti szocializmus a testtel (jelesül, a faji eugenikával), míg a mi mozgalmunk valami sokkal mélyebbel: a lélekkel (jelesül, a lélek erősítésével a keresztény erények által és lélek fölkészülésével a végső megváltásra, a Keresztény Egyház által nyújtott megváltásra, a lehető legtökéletesebb értelemben).“
„A fasizmus a ruházattal van elfoglalva (jelesül, az államszervezet kérdésével), a nemzeti szocializmus a testtel (jelesül, a faji eugenikával), míg a mi mozgalmunk valami sokkal mélyebbel: a lélekkel“
„Kosztolányi Dezső, a költő, az író, a fölényesen művelt ember szerény reporteri álruhában elindul előkelő magányából, bejárja a város utcáit, piacait, műhelyeit, hogy a megszokott, tudomásul vett funkciókban megkeresse a lelket. Bába, katona, gyógyszerész, rendőr, sírásó, – akárkivel áll is szóba, az ő parancsoló egyéniségének szuggesztiójában beszél és vallomásával az egész „brans”-ot világítja meg. A válaszok minden szaván érezni a reporteri becsületességgel megörökített életet, igazságot, de ezek a válaszok Kosztolányi Dezső kérdéseinek a függvényei és Kosztolányi nagy író: tehát tud kérdezni.“
Előző
1
2
3
4
Következő