Összefügg: isten

„Isten ravasz, de sohasem rosszindulatú.“

„Nehezen találsz olyan komoly gondolkodású elmét, akinek ne lenne egyéni vallásos világképe. De ez a vallásosság különbözik a naiv emberétől. Az utóbbiak Isten gondoskodásából hasznot várnak, félnek haragjától; egy olyan érzés szublimálása ez, ami hasonlít az apa és gyerek közötti kapcsolathoz.“

„Tudni akarom, hogyan teremtette Isten a világot.“

„fekete lyukak úgy keletkeztek, hogy Isten nullával osztott.“

„Az ember, aki alaposan meggyőződött az okság törvényének egyetemes működéséről, egy pillanatra sem tudja elfogadni egy létező gondolatát, aki beleavatkozik az események folyamába. Számára nincs értelme a félelem vallásának, és ugyanilyen kicsi a társadalmi és erkölcsi vallásnak. Egy Isten, aki jutalmaz és büntet, elképzelhetetlen számára annál az egyszerű oknál fogva, mivel az emberi cselekedeteket külső és belső szükségletek határozzák meg, így Isten szemében az ember nem tehető felelőssé jobban, mint amennyire egy élettelen tárgy felelős azokért a mozgásokért, amelyeket végez. (…) Egy ember erkölcsi magatartása rokonszenven, neveltetésen, szociális kapcsolatokon és szükségszerűségeken kell, hogy alapuljon; semmi vallásos alap nem szükséges.“

„Az emberarcú Isten-elmélet idegen számomra, és még naivnak is tartható.“

„Ha valaki arra vállalkozik, hogy megítélje, mi igaz és való, vállalkozását az istenek nevetése futtatja zátonyra.“

„Az erkölcsi jóért folytatott küzdelemben az egyházi tanoknak fel kell adniuk az emberarcú Isten-képet. Ez azt is jelenti, hogy fel kell adniuk a remény és félelem ilyetén eredeztetését, ami a múltban óriási hatalmat adott a papok kezébe.“

„Nem vagyok ateista, és nem hiszem, hogy panteistának hívhatnám magamat. Egy kisgyermek helyében vagyunk, aki belép egy hatalmas könyvtárba, ami tele van különböző nyelvű könyvekkel. A gyerek tudja, hogy valakinek meg kellett írnia ezeket a könyveket. Nem tudja, hogyan. A gyermek halványan sejt valamilyen titokzatos rendet a könyvet elrendezésében, de nem tudja, hogy mi az. Nekem úgy tűnik, ez a hozzáállása akár a leginteligensebb embernek is Isten irányába.“

„…olyan rossz, hogy nincs Isten / én egész életemben hiába törekedtem, hiába voltam jó, hiába voltam rossz / talán csak azért szerettem a mamát, mert ennem adott, volt hova hazamennem…“

„A jutalom és a büntetés ügye ugyanúgy áll az egyéni családoknál, mint a nyilvános esetekben. Mert a büntetéssel és a gazdai szigorral kordában tartott és engedelmességre szoktatott rabszolgák és a zsoldban álló szolgahad még nem lesz jó vagy becsületes. De ha ugyanez a gazda családjában helyénvaló jutalmakat és enyhe büntetéseket szab gyermekeire: a jóra és ezen keresztül olyan erényre tanítja őket, amelyet később más területen is gyakorolnak anélkül, hogy büntetésre vagy megvesztegetésre gondolnának. És ez az, ami szabadelvű nevelésnek és önkéntes szolgálatnak nevezünk: az ezzel ellenkező szolgálat vagy engedelmesség, Isten vagy ember iránt, nem szabadelvű és méltatlan minden tiszteletre.“

„Láttuk, ahogyan a kislányunk és vőlegénye értékalapra helyezik a párkapcsolatukat, és azt tanácsoltuk nekik, hogy Isten előtt kössenek házasságot. Menyegzőjük szinte misztikus pillanata bennünk is feltámasztotta a mélyen szunnyadó hitet. Ezután esküdtünk meg mi is templomban, a 25. házassági évfordulónkon. Gyermekeink voltak a tanúk. Akkor megéreztem, hazataláltam.“

„Ez életem titka. Hiába keresnétek más magyarázatot. Soha sem feledkeztem meg Nüsszai Szent Gergely szavairól: Nem a mi akaratunk, hanem Isten akarata a mi békességünk.“

„Kézzelfoghatóan meggyőződtem egy dologról, s most egészen világos lett előttem: Teljesen hamis elképzelésem volt életszentségemet illetően. Minden cselekedetemben, vagy még a legkisebb hibámban is egy szent életét tartottam tükörképszerűen magam előtt, akit a legapróbb tettemben is utánozni akartam, olyan pontosan, mint például egy festő, aki lemásolja Rafael képét. Mindig így beszéltem: (Gonzaga) Szt. Alajos most ebben az esetben így és így cselekedne, vagy pedig ő nem tenné meg ezt meg ezt. Azonban így sohasem tudtam elérni, amit elképzeltem, s ez nyugtalansággal töltött el. Ez a módszer tehát nem vált be. A szentek erényeiből a lényeget, s nem a lényegtelen járulékos részeket kell átvenni. Én nem Szt. Alajos vagyok, s nem úgy kell szentté lennem, ahogy ő, hanem saját lényem, jellemem szerint, és a tőle teljesen különböző életkörülmények között. Nem lehetek senkinek vértelen, száraz és merev másolata, mégha az illető tökéletes példakép is. A jó Isten azt akarja, hogy úgy kövessük a szenteket, hogy erényes életük velejét tegyük magunkévá, változtassuk át vérünkké, s alkalmazzuk azt sajátos hajlamainknak és körülményeinknek megfelelően. Ha Szt. Alajos az én helyzetemben lenne, egészen másképpen lenne szent, mint ahogy lett.“

„Hogyan gondolhatok a holnapra, a doktori értekezésre, a doktorrá avatásra és minden más semmiségre, amikor az Úr még a mai napot sem ígérte meg számomra és még kevésbé a jövőt? Minden erőmmel azt kell tennem, amit a jó Isten vár tőlem minden pillanatban, a jövő gondját pedig rá kell hagynom.“

„Isten azért engedi az árnyékot, hogy a fény ragyogása annál inkább érvényre jusson.“

„Alapelvként tartom és nem győzöm eléggé megfontolni: minden cselekedetemet, minden imámat úgy kell végeznem, és a szabályokat úgy kell megtartanom, mintha mást nem is kellene tennem, mintha csak ezeknek jól végzésére küldött volna az Úr a világba, és ezek sikerétől függne életem megszentelése, anélkül, hogy a megelőző és az utána következő eseményekre gondolnék. Ez gondosan alkalmazva – valóban kitűnő és hathatós eszköz lesz a szórakozottság legyőzésére. Olyan lesz, mint a szentelt víz a gonosz lélek ellen: megfut tőle. Ez az alapelv megköveteli, hogy az ember minden tetténél ott legyen teljesen: „age, quod agis”“

„Éjszakáról éjszakára, valahányszor egy pillanatra is abbahagytam a munkát, mindig ezt a kitartó, kérlelhetetlen közeledését éreztem annak, akivel annyira komolyan kerültem a találkozást. Amitől a legjoban féltem, végül is bekövetkezett. 1929 tavaszán megadtam magam, s elismertem, hogy Isten: Isten, és letérdeltem és imádkoztam: azon az éjszakán talán én voltam a legelvetemültebb és legvonakodóbb megtérő bűnös egész Angliában. Akkor még nem láttam, ami most annyira egyértelmű és nyilvánvaló: az isteni alázatot, amely még ilyen feltételek mellett is befogadja a megtérőt. A tékozló fiú legalább a saját lábán ment haza. De ki imádhatja méltóképpen azt a szeretetet, amely kitárja a kapuját még annak a tékozlónak is, akit úgy cipelnek be, miközben rúgkapál, durcásan ellenkezik, s minden irányban a menekülés lehetőségét keresi?Az öröm vonzásában.“

„Az ember nemcsak él, hanem szeret és gondolkozik is; a biológiai élet benne éri el tetőfokát. De amivel az ember természetes állapotában nem rendelkezik, az a „szellemi” élet, az a magasabb rendű és másféle élet, amely Istenben van meg. Ugyanazt a szót – „élet” – használjuk míndkettőre; de ha azt gondolnánk, hogy ezért mindkettőnek ugyanolyannak kell lennie, akkor akár azt is gondolhatnánk, hogy a tér nagysága és Isten nagysága ugyanaz. Valójában oly nagy a különbség a biológiai élet és a szellemi élet között, hogy különböző néven fogom őket nevezni. A biológiait, amely a természet útján jut el hozzánk, s amely (mint minden a természetben) hajlamos az elfogyásra és a pusztulásra, úgyhogy csak a természettől levegő, víz, élelem, stb. alakjában vett állandó támogatással tartható fenn, „Biosznak” nevezem. A szellemi életet, amely Istenben van meg öröktől fogva, s amely az egész természetes világot alkotta, „Zoénak” hívom. A Biosz természetesen mutat bizonyos homályos vagy jelképes hasonlóságot a Zoéhoz, ez azonban csak olyan hasonlóság, mint ami egy fénykép és az általa ábrázolt hely, szobor vagy ember között van. Az az ember, aki a Biosz állapotából a Zoé állapotába kerül, oly nagy változáson menne át, mintha egy szobor faragott kőből valódi emberré válna. És pontosan ez a kereszténység lényege. A világ egy nagy szobrászműhely. Mi vagyunk a szobrok, és az a hír járja a műhelyben, hogy némelyek közülünk egy napon életre fognak kelni.“

„Egy isten, ki az isteni s emberi nem legerősebje,ám a halandóknak formára sem észra sem mása.“