Összefügg: idő

„Nem nézek én, megvallom, annyit hátra, mint sok hazánkfia, hanem inkább előre; nincs annyi gondom tudni „valaha mik voltunk”, de inkább átnézni, „idővel mik lehetünk, s mik leendünk.”“

„Sokszor hallani elszomorító hangokat, azokét, akik bár buzgóságról tanúskodnak, de ugyanakkor nem túlzott bölcsességről s a helyes mérték iránti érzék teljes hiányáról. Akik a modern időkben csak hanyatlást látnak. Egyre csak azt ismétlik, hogy a mi korunk a múlttal öszevetve tartósan romlásba süllyedt. Ezt mondják, mintha semmit sem tanultak volna a történelemből, amely az élet tanítómestere. S mintha a régi zsinatok korában a keresztény tanítás, a keresztény élet s a hit szabadságának diadalával ment volna végbe minden. De nekünk más a véleményünk, mint a romlás ezen prófétáinak, akik mindig balsorsot látnak előre, mintha a világ pusztulása állana küszöbön.“

„Valahányszor kezembe vettem egy lefordítandó verset, mindjárt első pillantásra láttam, hogy soha ebben az életben nem fogom tudni lefordítani. Ezen a kezdeti lámpalázon nem segítettek az évek, nem segített a már lefordított ötezer, tízezer sor, nem segített, ha szerettem a fordítandó költőt, és nem segített, ha nem szerettem. Idővel persze megszoktam, hogy efféle nyugtalanságaimról ne beszéljek; némán tűrtem a kételyt, mint egy kisebb fogfájást. Titokban pedig azon igyekeztem, hogy műfordítói kételyeimből hasznot húzzak.“

„Nem tártak fel az istenek ám mindent elejében:csak kutatás által lel idővel jobbra az ember.“

„Soha senkinek nem fogom azt mondani, hogy „az én időmben”, mert egyetlen idő sem volt az enyém, még akkor sem, amikor megéltem.106.“

„A korbácsnak tömör, sűrű struktúrája volt, a fájdalom már az első ütés után otthonosan érezte magát az emberben; voltaképp ez az első ütés elég volt egy egész napra, sőt még tovább, voltaképp az első „első ütés” elég lett volna egész életemre, de ezt nem tudtam elmagyarázni az idősebb K.-nak. Csak kiabálni tudtam, „Apu, ne bánts”, mindig ugyanazt, úgyhogy az idősebb K. rám se hederített; nem tudtam elmagyarázni neki, nem tudhatta, hogy egyetlen ütés a korbáccsal elég volt ahhoz, hogy egész nap ne tudjak leülni, hogy egész éjszaka ne tudjak elaludni, hogy másnap egész nap kerüljem az emberek tekintetét. Nem tudhatta mindezt, hiszen sosem verték meg a korbáccsal, noha volt már hagyománya a korbácsnak, noha már nem egy nagyobb állat megismerte a keménységét, a hatékonyságát, sőt alighanem a szagát is; hiába, én voltam az első embergyerek, aki megízlelte a korbács hagyományát, aki nem felejtette el a fájdalmat, amit okoztak neki, amit az idősebb K. okozott neki; mert senki más nem merte volna a kezébe venni azt, senki másnak nem jutott volna eszébe, hogy a kezébe vegye, hogy ilyen célra használja. Ilyen, mondjuk ki, pedagógiai célra.A korbácshoz hasonlóan a fájdalomnak is megvolt a maga sűrűsége. Már az első ütés után mázsás teherként ömlött szét a testemen; az első ütést a hirtelensége különböztette meg a többitől, ezt volt a legnehezebb kapni, mert erre vártam a legtovább, ez volt a legeredményesebb, minthogy a felkészületlen testbe tört be. Voltaképp az első ütés elég lett volna az úgynevezett pedagógiai hatás eléréséhez, vagyis jelen esetben az abszolút és feltétel nélküli engedelmesség kikényszerítéséhez, mert ezt az elvet oltotta bele az idősebb K. a kutyáiba és az embergyerekébe; az első ütés után azonban, amely csupán beinjekciózás volt, jöttek az újabb, egyre erősebb, az átható fájdalmat kiterjesztő, mindent átható fájdalommá fokozó ütések is. S ahogy az injekció utáni fájdalom is folyékony, akár az ólom – és az ülepen, az epicentrumon keresztül szétfolyik mindenfelé, elhatol egész a velőig, a gerincen végigfutó libabőrökig, és csak amikor ezek elmúlnak, adja át óvatosan a helyét a megkönnyebbülésnek, a nővérke kiveszi a tűt, és megtörli a szúrás helyét –, hasonlóképpen folyt szét a fájdalom is, csak ez makacs volt, a megkönnyebbülés nem győzte cérnával, és rosszkedvűen, dolgavégezetlenül távozott; kegyetlen fájdalmat okozott a korbács, minthogy önző fájdalom volt ez, pöffeszkedett a bőségben és a hely-idő egységében. Az idősebb K. gondoskodott róla, hogy mindig egy ütéssel többet adjon a kelleténél, hogy adjon egyet tartalékba, hogy jobban belém vésődjön (nem tudhatta, hogy az már nem vésődhet belém jobban), hogy el ne felejtsem – nem tudtam elmagyarázni neki, hogy azt nem lehet elfelejteni. Ha képes lettem volna beszélni erről az egészről, akkor sem hitte volna el, hiszen soha senki nem ütötte meg a korbáccsal; – ha képes lettem volna, akkor sem… De nem voltam képes semmire, csak kiabáltam, hogy „Apu, ne bánts!”; bár később, a második vagy harmadik alkalommal, a második vagy harmadik pedagógiai szeánszon túl már csak azt, hogy „Ne bánts!”; később, a huszadik vagy harmincadik alkalommal meg csak azt, hogy „Nem!”. A „Nem” volt a talán legtágabb válasz minden felmerülő tisztázatlanságra, minden feltételezhető kérdésre, nem különben arra, amit az idősebb K. kérdezgetett, miközben vert a korbáccsal. Amit az idősebb K. egymás után kérdezgetett, amikor egymás után mérte rám az ütéseket is a korbáccsal. Azt kérdezte:– Fogsz még? – (ütés) – Fogsz még? – (ütés) – Fogsz? – (ütés) – Fogsz? – (ütés) – Fogsz még?“

„Az új tudományos igazság nem a kételkedők meggyőzésével és a világosság megláttatásával győzedelmeskedik, hanem azzal, hogy az kételkedők idővel kihalnak és az új nemzedék annak ismeretében nő fel.“

„A felebaráti szeretet parancsának nyílt vállalása és érvényesítése ma inkább kötelességünk, mint nyugalmas időkben. Az ádáz ellenségeskedés szívet tépő zűrzavarában, mikor a halálgépek félelmetes motollái nemzedékeket tépnek ki az emberiség testéből és sodornak bele az immár ötödik éve sötéten hömpölygő roppant halálfolyamba, amikor az emberiség örök értékei, az emberi szellem nagy lángolásainak, erőfeszítéseinek, hősi és szent fölszabadulásainak emlékei égnek hamuvá és omlanak porba egyik napról a másikra, amikor a vihar ítéletes zúgásában népek reszketnek jövő sorsuk miatt, akkor Krisztus papjának elutasíthatatlan kötelessége, hogy az igazság mellett kiálljon és az emberben – bármilyen hitet valljon és nyelvet beszéljen is – a testvérét nézze.“

„A gyarmatosítás likvidálása az időknek olyan trendje, amit semmilyen erő nem foghat vissza.“

„A nagyszerű ideológia nagyszerű időket eredményez.“

„Nehéz időket éltünk meg gyerekkorunkban. Egy család, távol az otthontól, Németországban. Sokat szenvedtek [a szüleim]. Sok volt a fájdalom, a harc közöttük.“

„Tanításunkban csupán egyetlen, igen egyszerű módokhoz folyamodunk: visszavezetni a tényekhez, a tények sorozatához és rendjéhez az embereket, és rávenni őket, hogy szabaduljanak meg egy időre a fogalmaktól, és szokjanak lassan össze a valósággal.“

„Nyilvánvaló volt, hogy Trianon belátható időn belül meg nem másítható. Hogy hosszú évek múlnak el, míg az európai helyzet annyira megváltozik, hogy a revízió egyáltalán szóba jöhessen. Addig pedig a „nem, nem, soha” álláspont olyan elszigetelődést jelentett Magyarország számára, melyből csak kár és hátramaradás származhatott.“

„Egyetlen meggondolatlan, félig indulatból kiejtett szó elindítja az embert, elindítja olyan nyomon, melyen azután már akarva-akaratlan tovább kel haladnia. Abban a pillanatban midőn rálépünk, nem is álmodjuk, hogy hova visz. És még azután is jó ideig azzal áltatjuk magunkat, hogy az csupán egy incidens, mely rövid időn leperegvén újra szabaddá leszünk, újra tehetünk kedvünk szerint. Erdőn vannak ilyen ösvények néha, melyek látszólag egymás mellett haladnak. Csupán egy árok vagy vízmosás választja el. Azt hinné az ember, mindegy, melyikre lép. Pedig lassanként elhayják egymást az utak és nem találkoznak többé.“

„Legyen a te beszéded igen-igen, nem-nem. Mert senki sem szolgálhat egy időben két urat -> : Vagy tehát igaznak fogadjuk el, hogy a háromszög szögeinek összege két derékszöggel egyenlő, és ebben az esetben visszautasítjuk az ellenkező állítást, mint hamisat, vagy pedig megfordítva: igaznak fogadjuk el, hogy a szögek összege nem egyenlő két derékszöggel, és ebben az esetben az egyenlőséget kimondó állítást kell mint szükségszerűen hamisat visszautasítanunk. De vajon volna-e valaki olyan vakmerő, hogy asztrológiának nyilvánítsa Eukleidész geometriáját, amely immár több mint két évezrede a senki által kétségbe nem vont igazság tekintélyével rendelkezik? De ha ezt senki nem merészeli, akkor kötelesek vagyunk visszautasítani a nem-euklideszi geometriát, mint közönséges áltudományt, amelynek nem tulajdonítunk nagyobb lehetőséget, mint amennyit a történelmi fejlődés bármely hasonló bizarr terméke érdemel.“

„„(…) Bajcsy-Zsilinszky Endre soha életében nem szolgált idegen ország érdekében, nem kémkedett, nem jelentett és nem árult hazát sem az úgynevezett „nácik”-nak és kommunistáknak. /…/ Amikor politikai ellenfelei a szerencsétlen Áchim-halálesettel kapcsolatban igyekeztek nevét és becsületét befeketíteni, és azt is megtudta, hogy kik álltak a támadások mögött, önkénytelenül is védekezésbe ment át. /…/ mint parlamenti képviselő arról volt híres, hogy egyetlen „izmus” szolgálatában sem tevékenykedett. /…/”“

„Itt van a vég, az időknek teljessége betellett,Csak voltunk dardánok! Csak voltunk trójaiak, csak volt Ilion s atrójaiak nagy dicsősége.“

„Tudd meg: válságos időben is van lehetősége a bölcsnek arra, hogy nyíltan megmutatkozzék, és virágzó, tehetős államban is úrrá válhat az arcátlanság és gyűlölség és ezer más bénító vétek. Így hát attól függően, hogy milyen az állam, mennyire engedi a sors, bontsuk ki vagy vonjuk be vitorláinkat, de mindig cselekedjünk, és ne álljunk kábán, a félelemtől lenyűgözötten. Sőt, az igazán férfi, aki ha mindenünnen veszély fenyegeti, ha fegyverek és láncok csörögnek is körülötte, akkor sem ejt csorbát erényén, és el sem titkolja azt: a magunk megóvása ugyanis nem azonos önmagunk eltemetésével.“

„…viszek egy szívet viszek egy májatviszek egy kívül-belül lakhatatlan tájatnaná hogy úgy van ahogy azt sejted:viszek egy lassú burjánzásnak indul sejtetviszek egy csúnyán beszopott mesétviszem a legesleges legutolsó esélytki tudja, lesz-e búcsúzni időmviszem a Duna-parton levetetett cipőmmit bánom úgyis elviszem lazánelviszem gond nélkül a hátamon a hazámaki ma büntet az holnap lövetviszek egy mindig újra föl-földobott követEzt is elviszem magammal…“

„Azt hiszem, hogy szeretlek;lehúnyt szemmel sírok azon, hogy élsz.De láthatod, az istenek,a por, meg az időmégis oly súlyos buckákat emelközéd-közém,hogy olykor elfog aszeretet tériszonya éskicsinyes aggodalma.“