Összefügg: gyermek

„Az ilyen típus lényegében nem rosszabb a legtöbbnél, csak éppen a körülmények kényszerítették a rosszra, hol keserű, hol gyermekin naiv, hol lázadó, hol alázatos, gyűlöli a nagyfejűeket s megsimogatja a gyermekeket, sajnálja a véneket, de hogyha rossz kedve van, a nyomorultakba is belekötne, hol ijesztően kicsapongó, hol elragadóan tiszta, hol nemesen szárnyaló, hol meghökkentően közönséges, az alvilág emberének minden végletével és ellentmondásával.“

„A halhatatlan istenek közt a legdicsőbb, kit sok néven neveznek,a Természet Nagy Ura, Változhatatlan Egy, Minden-erejű,Te vagy mindenek egyetlen ura.Üdvözlünk téged, ahogy minden halandó:Üdvöz légy, Zeus!Gyermekeid vagyunk …[…]“

„Mikor a harc véget ért, a diktátor zsoldosai dühödt vadállatokként rohanták meg Santiago de Cuba városát, és a védtelen lakosságon töltötték ki első dühüket. Távol a harc színhelyétől, a nyílt utcán lőttek agyon egy kapualjban játszadozó ártatlan gyermeket, és amikor apja odarohant, hogy karjába emelje, fejét golyó fúrta át. Egy Cala nevű kisfiút, aki kenyérrel a kezében hazafelé tartott, szó nélkül agyonlőtték.“

„A forradalom előtti Kubáról: A mezítlábas falusi gyermekek 90 százalékát olyan mikrobák fertőzik meg, amelyek a földről, a lábkörmön keresztül jutnak a szervezetbe. A közvéleményt megdöbbenti egy-egy gyermekrablás vagy gyermekgyilkosság híre, ám ugyanez a közvélemény bűnös közönnyel fogadja a tömeges gyermek-gyilkosság tényét, nem törődik azzal, hogy szörnyű kínok közepette évről évre hal éhen ezer és ezer gyermek, s a közelgő halál homályába révedt ártatlan gyermekszemek végtelenbe vesző, utolsó dermedt pillantása, mintegy szemrehányás az emberi önzésnek, de egyben néma fohász is, hogy azért az Isten átka ne sújtsa az embereket.“

„Sohase mondd rá semmire, hogy „elvesztettem”, hanem csak azt, hogy „visszaadtam”. Meghalt a gyermeked? Visszaadtad. Elhunyt a feleséged? Visszaadtad. Elvették a birtokod? Visszaadtad azt is.“

„A gyermeki lelkesedés olyan ingatag, akár a hűtlen szerető.“

„A legtöbb magyar helységeinkben szégyennek tartják a menyecskék ha ők házasságuk első 4, sőt 10 évében szülnek, aztán a legegészségesebb és legerősb asszony is ritkán szül többet 2 gyermeknél…Sok menyecske szépségének fönntartása végett akadályozza titkon és bűnös módon a szülést, sokat pedig a szegénység visz arra, minthogy tudniillik, egy-egy fél telken sokszor 3-4 család is kénytelen elélni.“

„A gyermek Isten álláspontja, amely szerint az életnek folytatódnia kell.“

„Egy gyermek három dolgot taníthat meg egy felnőttnek: ok nélkül boldognak lenni, mindig elfoglaltnak lenni valamivel, és tudni, hogyan követelje minden erejével azt, amire vágyik.“

„Tegyük világossá a gyermekeink előtt – és az államtól ebben várunk segítséget –, hogy az, aki a kábítószerhez nyúl, az ördöggel cimborál. Nem kell az életben minden rosszat kipróbálni ahhoz, hogy nemet tudjunk rá mondani.“

„… gyermeki álmokból gyorsan riadunk fel.“

„Csak egy Magyarország van: a mi Magyarországunk. Tehetséges, jóravaló emberek, sok-sok millió jól, jobban, boldogságban élni akaró ember országa. Csak rajtunk múlik, hogy milyenné tesszük. Tehetjük az indulat országává. Tehetjük a harcos füttyök országává. És tehetjük a béke, a nyugalom szigetévé egy olyan világban, amely világ rólunk szól, és amelyet azért építünk, hogy gyermekeinknek itt hagyva egyszer majd azt mondjuk: nézzétek, fiúk, nézzétek, lányaink! Mi csináltuk a két kezünkkel. Apátok és anyátok csinálta. Azért tettük, hogy jobb legyen nekünk, és jobb legyen gyermekeinknek.Magyarország szabad és demokratikus. A szabadságért és függetlenségért megküzdöttünk ’48−49-ben. Majd, amikor elbuktunk, hát kiegyeztünk. A demokráciáért megküzdöttünk ’56-ban. Forradalom volt, a vér, a tett, a cselekvés forradalma. Elbukott, de kiegyeztünk. Kiegyeztünk ’89-ben. A szabadság és demokrácia eszménye mára kissé megkopott, új programra van szükség. A szabadság és demokrácia eszménye mára kissé megkopott, új programra van szükség. De nincsen szükség sem forradalomra, sem kiegyezésre, viszont szükség van megegyezésre egy felemelkedő Magyarországért! Egyezzünk meg egy felemelkedő Magyarországért! Ne késlekedjetek, csináljátok meg!“

„Amennyi az éjtszaka, annyi a nappal. Amennyi az öröm, annyi a bánat. Minden nappalhoz szükséges egy éjtszaka, és minden éjtszakához szükséges egy nappal. Minden éjtszaka sok-sok gyermeket csinálnak ezen a világon, hogy legyen mért dolgozzanak és éljenek nappal az emberek. Minden bánattól megnő az ember itt bent egy kicsit, itt bent – ujjával nehányszor rákopogtatott keszeg mellére –, itt bent, érted. Megnő az ember, meglombosodik, mint a fa. Megtanul valamit. Mint a fa, a lombja által. Több napfényt magába szívni, ameddig süt a nap, és félretenni belőle valamit a levelekbe… érted? Jobban örvendeni az örömnek, érted? És félretenni belőle valamit. Ehhez kell értsen az ember. És erre való a bánat, hogy megtanítsa. Éppen annyi van belőle, mint az örömből. Éppen annyi. Úgy, mint a nappal s az éjtszaka. A különbség csak az, hogy a nappal s az éjtszaka dolgát elrendezte az Isten. De az öröm s a bánat dolgát nem rendezte el. Azt csak kiporciózta éppen, mint ahogy a juhoknak a szénát kiporciózza az ember. Hogy ennyi jut ebből s ennyi abból. Ez a kommenció. Az öröm. Meg amit fizetni kell érte. A bánat. Ennyi jár. Akár tetszik, akár nem. Ennyi jár, s ez elől nem lehet megszökni. Mármost, aki nem egyformán osztja be, hanem előbb végez az örömmel, annak a végin csak a bánat marad. Így van ez. Meg kell enni! Ezt is, azt is. A puliszkát is, a túrót is. Aki nem keveri össze ésszel a kettőt, hanem előbb fölnyalogatja a túrót, annak a végire üresen marad a puliszka…! Nagy hangon, szinte kiabálva mondta az utolsó mondatokat, de a szeme még így is kifényesedett tőlük. Aztán lehajtotta a fejét, inge ujját végighúzta az orrán, és fölállt. Fölmarkolta kalapját is a padról. – Na, én megyek. Az asszony elkomolyodva állt a bölcsőmellett, és nézte Birtalant. – De ha az ember – szólalt meg lassan –, de ha az ember mindég csak puliszkát eszik, puliszkát és puliszkát… és a túró szagával is megelégszik… míg mások meg, más asszonyok azalatt csak túrót esznek, puliszka nélkül… akkor mi lesz azzal a túróval, amit elmulasztott megenni az ember…? Megmarad az a gyermeknek? Birtalan már fejére tette a kalapot, a puskát is a vállára vette, úgy állt ott. Nézte az asszonyt. – Aki mindég csak puliszkát eszik – felelte lassan, elgondolkodva, óvatosan –, mindég csak puliszkát, akarattal… s a túrót félreteszi.. annak vigyáznia kell, nehogy végül is a túró megromoljék… Ami pedig másokat illet – legyintett hirtelen, és furcsán elmosolyodott, szomorúan is, gúnyosan is –, nem kell irigyelni azt, aki mind csak pusztán eszi a túrót. A puliszkát, tudod, azt mindenkinek meg kell ennie! Én tudom ezt, én… nekem elhiheted. A puliszka, az nem romlik el. Az nem. Indult. Az asszony nem szólt utána. Nehány lépés után visszafordult még egyszer.“

„A gyermeket először a szülő nevelje meg igazán, és csakis azután legyen egy csekély külső segítség.“

„…olyan vagyok, mint a tengerparton játszó gyermek, aki játék közben imitt-amott egy, a szokottnál laposabb kavicsot vagy szebb kagylót talál, míg az igazság nagy óceánja egészében felfedezetlenül terül el tekintetem előtt.“

„Nem tudom, a világ mit gondol rólam, de a saját szememben csak egy gyermek vagyok, aki a tengerparton játszik, és néha leköti a figyelmét egy, az átlagosnál simább kavics vagy díszesebb kagyló, miközben előtte felfedezetlenül hullámzik az igazság óceánja. (David Brewster, 1860: Memoires of the Life, Writings and Discoveries of Sir Isaac Newton. Vol.2. Edinburgh, Edmonston.“

„Az emlékeink, mint éjjeli látogatók érkeznek hozzánk. Csendes, holdfényes estéken megzörgetik halkan az ablakot és már be is surrantak. Fel sem ébresztenek bennünket, álmaink közepébe csöppenve élik szelíd világukat. Simogatnak lágyan, és csak egészen halkan, suttogva mesélnek nekünk régvolt történeteket, hol újból gyermekként szaladhatunk, régi kedves arcokat láthatunk, és az Idő homályába veszett, titkos álmainkat élhetjük újból. Hajnalban majd összeszedik szétszórt emlékdarabkáinkat, kézen fogják egymást, és puhán kilibbennek az ablakon, ki a hűvös, csillagfénnyel beragyogott, múló éjszakába – mosolygó emlékeket hagyva maguk mögött e kedves, holdfénynél érkező látogatók…“

„Amikor még kicsik voltunk, együtt játszottunk a levélbe borult nyári fák alatt; pitypangot szedtünk a mezőn, hogy hazavigyük; egész nap rúgtuk a port az árnyas ösvényeken, dagasztottuk a sarat, élvezettel szórtuk egymásra az őszi leveleket. A kor nem aggasztott bennünket. Az évszakok rendre elhozták ajándékaikat, és nem éreztették velünk, hogy az idő nem múlik nyomtalanul felettünk. Ám a fák közben kidőltek, a mezők és a poros ösvények nyomtalanul eltűntek. És mi lassan elérkeztünk életünk deléhez. Sétálj velem egyet és beszélgessünk el az elveszett időkről, melyek oly élénken élnek emlékeinkben, melyeket szívünk mélyén őrzünk! Az élet most is szép, csak immár más világban élünk, és felismerjük egymás szemében a még mindig bennünk lakozó gyermeket, és elmosolyodunk, mert tudjuk, hogy semmi fontosat nem veszítettünk el útjaink során.“

„Amikor gyermek voltam, a felnőttekre igyekeztem hasonlítani, azóta pedig, hogy nem vagyok többé az, gyakran gyermekhez kívánnék hasonló lenni.“

„Ha tehát a washingtoni nagy törzsfőnök azt üzeni nekünk, hogy meg akarja vásárolni a földünket, sokat kíván tőlünk. A nagy törzsfőnök azt is tudatja velünk, hogy ad majd nekünk olyan helyet, ahol kényelmesen és magunk közt élhetünk. Ő lesz az apánk, és mi a gyermekei leszünk. De vajon lehet-e ez így valaha is?“