Hangulatjel
  • Játékok
  • Minden hangulatjel
  • Idézetek
  • Blog

Kezdőlap » gonosz » 2. oldal

Összefügg: gonosz

„A Gonosz felvette az Idő álnevet… Az unalom betekintést ad az örökkévalóságba, mely nem a legyőzött idő, hanem csak annak romjai.“
„Hogy megvédjük jóságunkat, néha gonoszaknak kell lennünk.“
„Íme, beláthatod, hogy bár Isten engedi a gonoszt, amikor a Gonoszban és a Gonosz által cselekszik, de mégsem cselekszik gonoszul, noha a gonoszt a Gonosz által végezteti el.“
„Az emberek mindig kapzsiak és gyakran gonoszok voltak. De amint megszólalt az estharang, és szava végigömlött a falu, a mező, az erdő felett, emlékeztette az embereket: ideje fölhagyni apró-cseprő földi dolgaikkal, hogy egy órácskára az öröklétnek szenteljék gondolataikat. Ez a harangszó, amely ma már csak egy régi dalban örződött meg számunkra, fölemelte az embereket; nem engedte, hogy négykézláb másszanak.“
„Az emberek hajlamosak arra, hogy a gonosz isteneket imádják, s ami nem kegyetlen, azt nem tekintik tiszteletre méltónak.“
„Minden igazán gonosz dolog ártatlanságból indul.“
„Néha a gonosz vak, néha ok nélkül is biztonságban érzi magát, és alszik.“
„A gonosz törékeny, ugyanakkor ostoba: nem sokkal azután, hogy a környezetét megmérgezi, ő is elpusztul.“
„Csak ezzel magyarázható, miért maradhat fenn a jó: a döntő percekben gyakorta fura vakság tör a gonoszokra.“
„Míg a jó dolgok rendszerint hosszú idők alatt fejlődnek ki, a gonoszak teljes pompájukban, kulcsra készen szökkennek elő, mint a krampusz a dobozból.“
„Azon a napon, amikor eltemette feleségét, az emberi érzés utolsó szikrája is kiveszett belőle. Lelkét eltöltötte a kimondhatatlanul gonosz indulat, amit még kegyetlen apja kezdett kisgyerek korában beléoltani. Tulajdon szegénységre kárhoztatott sorsa iránt közömbössé vált, és az egyre ritkábban jelentkező erkölcsi megfontolásokat éles kacajjal nyomta el. Kíméletlenné lett önmagával is, akárcsak minden más emberhez is.“
Előző 1 2

Emoji kategóriák

  • 🤷 Emberek és test
  • 😂 Smiley és érzelem hangulatjelek Gyűjtemény
  • 📮 tárgyak
  • 💯 Szimbólumok
  • 🐼 Állatok és természet
  • 🎈 Tevékenységek
  • 🍕 Étel ital
  • 🌇 Utazás és helyek
  • 🇭🇺 Zászlók

Népszerű Emoji

Érdekes

Emoji gyűjtemények

  • ℹ️ World Information Day
  • 🚬 No Smoking Day
  • 🙌 Világ kedvesség Day
  • 🙆♂️ International Saving napja
  • 🎦 Nemzetközi Animációs napja
  • 👀 Látás Világnapján

Ifjúsági szleng

© 2024