Játékok
Minden hangulatjel
Idézetek
Blog
Kezdőlap
»
értelem
»
2. oldal
Összefügg: értelem
„Csak abban az értelemben reflektálok, hogy megtanulok előrehaladni. Gondolkodom egy céllal.“
„Az értelem a tett. Akkor veszíted el az értékedet, ha lemondasz a változásról és a tapasztalatról. Hatalmadban áll választani: válassz valamit, és szenteld neki magad. A tettek adnak célt és reményt.“
„Vajon ki is tett szert értelemre a logikából?… Inkább szeretném, ha a fiam a korcsmában tanulna meg beszélni, sem mint a szófiabeszéd oskoláiban.“
„Már ahhoz is néminemű értelem szükségeltetik, hogy észrevegyük tudatlanságunkat; és meg kell nyomnunk az ajtót, hogy tudjuk, miképpen az számunkra zárva van.“
„A természet búvári abban az értelemben vannak, hogy minden dolgok származása, éltetése és nevelkedése valamely más dolognak fogyatkozását és enyészését hozza.“
„A fasizmus a ruházattal van elfoglalva (jelesül, az államszervezet kérdésével), a nemzeti szocializmus a testtel (jelesül, a faji eugenikával), míg a mi mozgalmunk valami sokkal mélyebbel: a lélekkel (jelesül, a lélek erősítésével a keresztény erények által és lélek fölkészülésével a végső megváltásra, a Keresztény Egyház által nyújtott megváltásra, a lehető legtökéletesebb értelemben).“
„… az idegrendszer működése kétféle közléstípuson alapszik: egyfelől olyanokon, amelyek nem foglalnak magukban aritmetikai formalizmusokat. Másfelől olyanokon, amelyek igen. Az előbbi típusba tartoznak az utasítás-közlések (logikai közlések). Az utóbbiba pedig a számközlések (aritmetikai közlések). Az előbbieket szorosabb értelemben vett nyelvként jellemezhetjük, míg az utóbbiakat matematikának tekinthetjük.“
„… az érzékek dolga szemlélni. Az értelemé gondolkodni. Gondolkodni pedig nem egyéb, mint képzeteket egy tudatban egyesíteni.“
„Az értelem (a priori) nem meríti törvényeit a természetből, hanem szabja neki.“
„A’ Játék Szinben pedig minden vallásbéli külömbség nélkül egyben gyülvén a’ Nép, egyszerre ‘s egy formán halya az Szin Játszó szájából azon erköltsi principiumokat, melyekkel a’ tudós Dráma irók munkájokat felékesitették. Ugyanazon egy principiumát hallván mindenik egyformán hat az a’ szivre, ‘s végre egyesül a’ sok különböző értelem és vélekedés, ‘s utoljára a’ sok különböző valláson lévők meg egyeznek abban, a’ mi felett a’ Játék Szin be fojása nélkül sokáig vetélkedtenek volna.“
„Az értelem előírása, vagy általános szabálya, hogy mindenki békére törekedjék, ameddig annak elérésére reménye van, ha pedig erre nincs többé reménye, a háború minden eszközét és előnyét igénybe veheti és felhasználhatja.“
„Éld meg most, amit a többi ember majd csak a jövőben fog megélni! Mit akarsz? (…) Értelmet akarsz adni az életednek, ezért a lehető legintenzívebben akarod megélni. Ez egyszerre csapda és eksztázis. Maradj tehát éber, vedd észre a veszélyt, de éld át az örömöt, a kalandot, hogy az a Nő vagy, aki a tükörképeden túl van.“
„…amit józan értelemnek vagy észnek nevezünk – természettől fogva egyenlő minden emberben; úgyhogy véleményeink nem azért különböznek, mert egyesek okosabbak másoknál, hanem azért, mert gondolataink különböző utakon járnak…“
„A magyar nemzet nem egyének puszta halmaza, hanem egy közösség, amelyet szervezni, erősíteni, sőt építeni kell. Ilyen értelemben tehát az az új állam, amit Magyarországon építünk, illiberális állam, nem liberális állam. Nem tagadja a liberalizmus alapvető értékeit, mint a szabadság, és hozhatnék még néhányat, de nem teszi ezt az ideológiát az államszerveződés központi elemévé, hanem egy attól eltérő sajátos, nemzeti megközelítést tartalmaz.“
„[A meggazdagodásáról:] Nekem egyébként (…) két dolog okozott csalódást ebben az ügyben. Először is az, hogy korábban azt hittem, ezt a dolgot helyre fogom tudni tenni, meg fogom tudni értetni az emberekkel. El fogom mondani, mi történt, és kész. Tévedtem, mert – most már tudom – a politikai küzdelemben bizonyos értelemben részletkérdés, hogy kinek van igaza.“
„Féléves miniszterelnökként azt mondhatom, hogy ma Magyarországon nem elég erős a kritikai közélet, nem elég erős a kontroll, a magyar közélet az indokoltnál lényegesen nagyobb belenyugvással figyeli, ami történik. Az új Magyar Köztársaság alapító atyái nagyon tisztességes, erős, működőképes struktúrát hoztak létre, de ebben a struktúrában az élet és az azt meghatározó demokratikus ethosz, a hétköznapok demokráciája, a demokratikus viselkedésmód és kultúra nem egészséges. Ezernyi bajtól szenved. És ebben közös a felelősségünk.Ebben az értelemben nincs magány, más értelemben viszont van. Abban az értelemben, hogy túlságosan erős velem szemben a megrendelő attitűd. Az ország megváltoztatására vonatkozó igényeket – még közületek is, önök közül is – nagyon sokan megrendelésként fogalmazzák meg: csináld meg, azért tartunk.Nem az a baj, hogy ha – egyébként méltatlanul – mindenféléket egymás fejéhez vágnak a politikusok. Ezt ki lehet bírni. Nem muszáj politikusnak állni. Az a baj, hogy ezek a viták kikerülik a lényeget. Ezek a viták önmagáról a politikáról, a politika szereplőiről, az egymáshoz való viszonyukról, a felszínről, a fecsegésről szólnak, Magyarországról alig. S végképp nem szólnak az összefüggésekről.„Ez elképesztő kihívást jelent a következő három évben az igazgatás, az oktatás, az egészségügy, a szociális és munkanélküli-ellátás, a lakástámogatás és a családtámogatás területén. És e területek melyikéről tudjuk, hogy mit csináljunk vele? Egyikéről sem.”“
„Kell gondolkozni; ha nincs gondolat,bár lelke van, az ember léte aljas;kell szeretni, célt, értelmet ez ad:az emberélet enélkül siralmas.“
„A vallás a legtágabb értelemben önmegvalósítás, vagy önismeret.“
„A féltékenység nem hallgat az értelemre.“
„Maga az értelem is hit kérdése. Hiten alapul, ha azt állítjuk, hogy gondolatainknak bármiféle köze van a valósághoz.“
Előző
1
2
3
Következő