Összefügg: emlék

„Hogy érne véget a magány, melyet igazi fény nem látott soha, ahol nem volt egyensúly, sem nyugalmi helyzet, csak elferdült tárgyak végtelen csuszamlása, olyan égbolt alatt, amelyben nem él a reggel emléke és az este reménye?“

„A felebaráti szeretet parancsának nyílt vállalása és érvényesítése ma inkább kötelességünk, mint nyugalmas időkben. Az ádáz ellenségeskedés szívet tépő zűrzavarában, mikor a halálgépek félelmetes motollái nemzedékeket tépnek ki az emberiség testéből és sodornak bele az immár ötödik éve sötéten hömpölygő roppant halálfolyamba, amikor az emberiség örök értékei, az emberi szellem nagy lángolásainak, erőfeszítéseinek, hősi és szent fölszabadulásainak emlékei égnek hamuvá és omlanak porba egyik napról a másikra, amikor a vihar ítéletes zúgásában népek reszketnek jövő sorsuk miatt, akkor Krisztus papjának elutasíthatatlan kötelessége, hogy az igazság mellett kiálljon és az emberben – bármilyen hitet valljon és nyelvet beszéljen is – a testvérét nézze.“

„Hol van a szóda, hová tűnt, hol van a vers, amit írtam?Hol van a tegnapi kedvem, a fröccsnek jó szaga hol van?Lustán fekszem az ágyban a dunyhák dús melegében,kint már vijjog a szél, nyila röppen az őszi időnek,ám még nyílnak a rózsák, nyílnak a kerti virágok,éjből jönnek, s tűnnek a sűrű ködbe a lányok.Némán nézem. Bántja a lelkem rengeteg emlék:csöndes eső mind bennem, foszló szívbeli bánat.Hol van a szóda, a bor meg az asszony, hol van az éltem?Fel-feljajgat a régi szerelmek gyásza a vérben.“

„Ha valaki elment, ne hívd többé vissza,A megsárgult emlék nem lesz többé tiszta.Ha valaki elment, és el tudott menni,Nehezen akarva, de el kell feledni.“

„Elég arra emlékeztetni, hogy 12 évvel ezelőtt csak rendőrségi ütlegek mellett lehetett Lenin emléke előtt tisztelegni. Alig 12 évvel ezelőtt, ez a nép, mely olyan őszinte és mély tisztelettel adózott Leninnek, 12 évvel ezelőtt csak egy parkban, a pribékek ütéseitől kísérve emlékezhetett meg Leninről.“

„A világ birája, a történelem fog e kérdésre felelni. Legyenek a szentemlékű vértanúk megáldottak poraikban, szellemeikben a hon szabadság Istenének legjobb áldásaival az örökké valóságon keresztűl; engem, ki nem borúlhatok le a magyar Golgota porába, engem October 6ka térdeimre borúlva fog hontalanságom remete lakában látni a mint az engem kitagadott Haza felé nyujtva agg karjaimat a hála hő érzelmével áldom a vértanúk szent emlékét hűségükért a Haza iránt, ‘s a magasztos példáért, melyet az utódóknak adtanak; ‘s buzgó imával kérem a magyarok Istenét hogy tegye diadalmassá a velőkig ható szózatot, mely Hungária ajkairol a magyar nemzethez zeng. Úgy legyen. Amen!“

„Az ima döntő eleme a győzelemnek. A háborúkat azok nyerik, akiknek sikerült máshonnan, az egekből, a láthatatlan világ rejtélyes erőit bevonzani és támogatásukat megszerezni. E rejtélyes erők a halottak lelkei, az őseink lelkei, akik egyszer, hozzánk hasonlóan, a porhüvelyhez, a barázdákhoz voltak kötve, akik a haza védelmében haltak meg, akik az életük emléke által és általunk, a fiaik, unokáik, dédunokáik által még mindig ide kötődnek. De a holtak lelkei fölött ott van Isten. Amint ezen erőket sikerült bevonzani, tekintélyes erőt képeznek, megvédenek minket, bátorságot, akaratot adnak nekünk, a győzelemhez szükséges összes összetevőt, amelyek által nyerni tudunk. Pánikot és terrort keltenek az ellenségben, megbénítják a tevékenységét. Végsősorban a győzelmek nemcsak az anyagi előkészítésen múlnak, a hadviselők anyagi erőin, hanem ama erőn, amely megszerzi a spirituális erők támogatását. A becsületes és erkölcsös tettek, valamint a buzgó, ismételt segítségül hívásuk, szertartás és közösségi ima keretében, ilyen erőket vonzanak be.“

„Miért látja az ember öregkorában az életet, amely mögötte van, olyan rövidnek? Mert olyan rövidnek tartja, amilyen rövid az emléke. Ebből ugyanis minden jelentéktelen és kellemetlen dolog kiesett, tehát kevés maradt meg.“

„A legfontosabb emlékem az, hogy szabadságom volt arra, hogy eldöntsem melyik utat választom az életben és a szüleim támogattak.“

„Az egyetlen útmutató az emberhez a lelkiismerete; az egyetlen pajzs tetteink becsületességének és őszinteségének emléke. Nagyon meggondolatlan dolog végigsétálni az életen e pajzs nélkül, mert reményeinket olyan gyakran gúnyolja ki a kudarc és borulnak fel terveink. De ezzel a pajzzsal, még ha játszik is velünk a sors, mindig becsületesen menetelhetünk.“

„Meg akartuk őrizni a hitet, hogy volt értelme küzdeni az orosz csapatok kivonásáért. Volt értelme küzdeni a szabad választásokért, volt értelme küzdeni a határon túl élő magyarokért, hogy volt értelme megőrizni az ’56-os forradalom emlékét. Meg akartuk őrizni a hitet, hogy kell lennie a világban egy erkölcsi rendnek, amely végül mindent és mindenkit odahelyez, ahová való.“

„Szeretném leszögezni, hogy […] a szocialista politikai gondolkodás és gyakorlati politika számunkra nem az ördögtől való. […] A kommunisták utódpártja, az MSZP esetében […] az eltelt másfél év alatt […] odáig fejlődtek a dolgok, hogy talán már a következő választási ciklusban hiteles szociáldemokrata párttá válnak. […] A magyar demokrácia stabilitása érdekében úrrá kell lennünk rossz emlékeinken.“

„Egyetlen dolog szünteti meg a másik hiányának fájdalmát: ha nem szeretjük tovább. Amikor azt mondjuk, hogy az idő gyógyít, erre gondolunk. A felejtésre. Ez azonban, ha valóban szeretünk, nem lehetséges. A szeretet hiányát csak egyetlen dolog gyógyítja: ha újra találkozunk azzal, akit szeretünk. Semmi más. Jövőre, húsz év múlva, egy másik életben. Mindegy. A hiány mindaddig él, amíg nem látjuk újra. Nem az emléke, a hiánya él bennünk!“

„A boldog élet lehetetlen; a legtöbb, amit kívánhat az ember, az a heroikus életút. Heroikus életet él az az ember, aki mindenfajta nemes ügyért áldozatos, kemény küzdelmet folytat és végül győzelmet arat, ám rosszul fizetik vagy egyáltalán nem is fizetik meg.” (Schopenhauer) Az ilyenféle heroikus életút, a közben véghezvitt önsanyargatással együtt, persze a legkevésbé sem felel meg azok erről alkotott nyomorúságos fogalmának, akik a legtöbbet fecsegnek róla, ünnepélyeket rendeznek nagy emberek emlékére és tévesen hiszik, hogy a nagy ember éppen úgy nagy, ahogyan kicsik ők, tehát valami ajándék révén, és saját kedvtelésre, mintegy szórakozásból, vagy mintha valami mechanikus kényszer kényszerítené e belső kényszer ellenében vak engedelmességre; tehát aki nem kap ilyen ajándékot, vagy nem érzi a kényszert, az éppúgy joggal kicsi, ahogy az említett ember nagy.“

„Az emlékeink, mint éjjeli látogatók érkeznek hozzánk. Csendes, holdfényes estéken megzörgetik halkan az ablakot és már be is surrantak. Fel sem ébresztenek bennünket, álmaink közepébe csöppenve élik szelíd világukat. Simogatnak lágyan, és csak egészen halkan, suttogva mesélnek nekünk régvolt történeteket, hol újból gyermekként szaladhatunk, régi kedves arcokat láthatunk, és az Idő homályába veszett, titkos álmainkat élhetjük újból. Hajnalban majd összeszedik szétszórt emlékdarabkáinkat, kézen fogják egymást, és puhán kilibbennek az ablakon, ki a hűvös, csillagfénnyel beragyogott, múló éjszakába – mosolygó emlékeket hagyva maguk mögött e kedves, holdfénynél érkező látogatók…“

„A betűvetés bizony nagy dolog. A könyv erősebb majdnem mindennél. Sokszor elgondoltam, ha mi már nem leszünk, és emlékünket is betakarta már az Idő, a könyveink még mindig itt lesznek. És ha valaki ugyan száz esztendő múlva olvassa azt, amit én tegnap, annak az a száz év fel sem tűnik, ugyanazt láthatja, mint én, amikor olvastam. A könyv túlél minket és ez így van jól.“

„Az élet nem más, mint bánat és öröm, ragyogás és keserűség, milliónyi emlék, rezdülés egybe gyúrva. S ha már egyben van, igazán minden egyben van, jön egy puha szellő és csillámló gyöngysorként szalad szét az ember élete Isten örök kertjében.“

„(…) mind-mind múltba veszett, kedves emlék csupán. A múlt ködébe lépett, halvány gondolatok. Magával vitte őket mellőlem a hallgatag vándor, az örökké siető Idő. Minden elmúlik egyszer. Mindössze az emlékekké érett percek maradnak velünk, végig, életünk rögös, kanyargós útján. De jó lesz éles szemmel megnézni s látni mindent, minden rögöt ezen az úton, mert mikor elfogy majd az erőnk, és szobánk lágy melegében üldögélünk fekete, emlékező éjszakákon, csakis ezekből a pillantásaink által belénk vésődött mozzanatokból táplálhatjuk szívünket és lelkünket, s tehetjük örökké a tovatűnt pillanatok csodás, csillagporos varázsát…“

„Bár igaz, ez csak a való élet, ami – szerencsére – nem képes elvenni, összetörni és elégetni egyetlen igazi emléket sem, mert az emlékek örök és halhatatlan dolgok, magunkkal visszük akkor is, mikor már nem számít semmi – sem Idő, sem fájdalom, sem holnap…“

„Amikor még kicsik voltunk, együtt játszottunk a levélbe borult nyári fák alatt; pitypangot szedtünk a mezőn, hogy hazavigyük; egész nap rúgtuk a port az árnyas ösvényeken, dagasztottuk a sarat, élvezettel szórtuk egymásra az őszi leveleket. A kor nem aggasztott bennünket. Az évszakok rendre elhozták ajándékaikat, és nem éreztették velünk, hogy az idő nem múlik nyomtalanul felettünk. Ám a fák közben kidőltek, a mezők és a poros ösvények nyomtalanul eltűntek. És mi lassan elérkeztünk életünk deléhez. Sétálj velem egyet és beszélgessünk el az elveszett időkről, melyek oly élénken élnek emlékeinkben, melyeket szívünk mélyén őrzünk! Az élet most is szép, csak immár más világban élünk, és felismerjük egymás szemében a még mindig bennünk lakozó gyermeket, és elmosolyodunk, mert tudjuk, hogy semmi fontosat nem veszítettünk el útjaink során.“