Összefügg: emberek

„Állat, fa, ember – mind ugyanazt a levegőt szívja. Úgy látszik a fehér ember nem vesz tudomást a levegőről, amelyet beszív; akárcsak a napokon át haldoklóé, az ő szaglása is eltompult, érzéketlen […]“

„Igazi filozófus lévén, Szókratész szentül meg volt győződve arról, hogy a bölcs ember ösztönszerűleg igénytelen életet él. Ő maga még cipőt sem hordott; de ugyanakkor a piac szelleme sokszor rabul ejtette, és kiment, hogy az árukban gyönyörködjék. Amikor egy barátja aziránt érdeklődött, hoghy miért teszi ezt, Szókratész ezt válaszolta: – Azért szeretek odamenni, mert ott fedezem fel, hogy annyi minden nélkül is tökéletesen boldog vagyok.“

„Ezerszám láttam oszló bölénytetemeket […] melyeket a fehér ember […] az elhaladó vonatból terítette le. […] nem értem, miként lehet az a füstölgő vasparipa fontosabb a bölénynél, amelyet mi csupán azért ejtünk el, hogy életben maradjunk. Mit ér az ember állatok nélkül?“

„A rézbőrű embernek folyvást hátrálnia kell az előrenyomuló fehér ember elől, ahogy a hajnali köd húzódik vissza napkeltekor az erdőbe, de apáink hamva szent, sírja megszentelt föld, s így nekünk szentek ezek a dombok, ezek a fák, szent ez a darab föld. Tudjuk, hogy a mi érzelmeinket a fehér ember nem érti meg. Számára ez ugyanolyan föld, mint bármely másik, mert idegen, ki éjszaka érkezik, és elveszi a földtől mindazt, amire szüksége van. Neki a föld nem testvére, hanem ellensége, és mihelyt meghódította, továbbáll.“

„Amikor egy embernek azt mondták, hogy az áradat elsodorta a házát, csak nevetett, és így szólt:“

„De mi vademberek vagyunk – a fehér ember álmai rejtettek előttünk. És mivel rejtettek, ő is, mi is a magunk útját járjuk majd. Mert mindenek fölött tiszteljük az ember jogát, hogy kedve szerint éljen – tekintet nélkül arra, miben különbözik testvéreitől. Nem sok az, ami összeköt bennünket.“

„Az embernek sosincsenek kétségei, miközben álmodik.“

„A filozófia túlságosan elviselhetetlen, s ez a legnagyobb hiányossága. Hiányzik belőle a pátosz, az alkohol, a szerelem. Mi a művész? Egy ember, aki mindent tud – de ezt nem tudatosítja. Hát a filozófus? Egy ember, aki a tudatossággal él, de nem tud semmit“

„Elfogadom, hogy az utolsó ember legyek, ha embernek lenni azt jelenti, hogy hasonlítsak a többihez.“

„A filozófia túlságosan elviselhetetlen, s ez a legnagyobb hiányossága. Hiányzik belőle a pátosz, az alkohol, a szerelem. Mi a művész? Egy ember, aki mindent tud – de ezt nem tudatosítja. Hát a filozófus? Egy ember, aki a tudatossággal él, de nem tud semmit.“

„Az ember: állat, aki látja magát élni.“

„Az állat akkor vadul meg, ha éhes. Az ember a jólétében lesz arcátlanná.“

„A legnagyobb akarnok a majom: emberré lett.“

„Hiszek az akaratban. Hiszek abban, hogy akarattal és alázattal az ember úr tud maradni a tudatalattiból felgőzölgő mocsárláz nyavalyái fölött is. Megvetem magamban a neurózist, s minden eszközzel, igen, tudattal, akarattal és alázattal, küzdök ellene. Hiszek abban, hogy a jellem s annak legfelsőbb kifejezése, a lelkiismeret, kordában, egyensúlyban tartják beteg ösztöneinket, s hiszek abban, hogy az élet és a munka szintézis; …“

„A legérdekesebb tünemény, mellyel az emberi életben találkozhatunk, az emberi jellem. Semmi nem olyan érdekes, meglepő, kiszámíthatatlan, mint a folyamat, melynek során egy ember elárulja jellembeli sajátosságait.“

„A színésznő-barátnő:) Megtanított, hogy kegyetlenség nélkül nem lehetünk soha szabadok, s örökké terhére leszünk társainknak. Megtanított arra is, hogy az ember lehet goromba, de soha nem lehet udvariatlan; lehet arcul ütni valakit, de nem szabad untatni, s hogy udvariatlanság szeretetet színlelni ott, ahol sokkal kevesebbet várnak tőlünk. (335. oldal“

„A „nyugati kultúra” kissé lógott rajtunk, mint frakk a négeren. Idegeink bűntudatosan lázadoztak. A kapuban gyanítani kezdtük, hogy a „Nyugat”valami más is, mint Anatole France művei, meglehetősen rossz magyar fordításban, Ady párizsi benyomásai, francia divatlapok és bajuszpedrők, történelmi leckék az iskolában s rosszul kiejtett francia szavak, melyeket oly hatásosan lehetett elhelyezni a köznapi beszédben. Kezdtük sejteni – inkább csak légköri benyomás volt ez ott, a belga-német határon! –, hogy polgárnak lenni, a szó nyugati értelmében más, mint polgárnak lenni odahaza; nemcsak a négy szoba teszi meg a gőzfűtés, a cselédek, Goethe összes művei a könyvszekrényben meg a finom úri társaság…Zavartan éreztük, nagyon finom idegekkel, hogy polgárnak lenni nem egészen ugyanaz Nantes-ban, mint Kassán – s mi odafent, a mi „nagy urbanitású” felvidéki városainkban, valahogy kínos-lelkiismeretesen voltunk polgárok, úgy iparkodtunk, mint az eminens diákok, valósággal szorgalmi feladatokat végeztünk polgáriasságból, ernyedetlenül civilizálódtunk. Nantes-ban valószínűleg éppen csak éltek az emberek egy életformán belül, különösebb osztálybecsvágy nélkül.“

„Olyan elfoglaltak vagyunk, hogy alig szakítunk időt azokra az emberekre, kiket szeretünk, lakjanak bár ugyanott, ahol mi magunk; ahogy nem tekintünk magunkra sem. Társadalmunk szervezettsége olyan, hogy még amikor akad némi szabadidőnk, akkor sem tudjuk, miként használhatnánk fel arra, hogy újra kapcsolatba kerüljünk önmagunkkal. Milliónyi módja kínálkozik az értékes idő elvesztegetésének – bekapcsoljuk a tévét, felemeljük a telefonkagylót vagy beindítjuk a kocsit és elmegyünk valamerre. Nem szokunk hozzá, hogy magunkban legyünk, ezért úgy cselekszünk, mintha nem is kedvelnénk magunkat, és minden erőnkkel próbálnánk elszökni magunk elől.“

„Hogy az embereket összegyűjtsék a kormányoknak szükségük van ellenségekre. Azt akarják, hogy féljünk, hogy gyűlöljünk, hogy így mögéjük felsorakozzunk. És ha nincs valós ellenfelünk, kitalálnak egyet, hogy meginduljunk.“

„Az emberek a levegőben vagy a vízen járást csodának tartják. De én úgy hiszem, hogy az igazi csoda a földön járás. Minden nap találkozunk csodákkal, amiket fel sem ismerünk: a kék ég, a fehér felhők, a zöld levelek, egy gyermek fekete, kutató szemei – a saját szemeink. Ezek mind csodák.“