Összefügg: emberek

„Mily kevés az olyan ember, ki önmagát igazán jobban szereti, mint a gyomrát!“

„Az ember tragédiája“

„Ellentétek nélkül nincs haladás. Vonzás és Taszítás, Értelem és Erő, Szeretet és Gyűlölet: ezek kormányozzák az emberi létet.“

„Ostoba ember szemrehányására jól ügyelj: királyi kitüntetéssel ér föl az!“

„Jó tudni, hogy ki gyűlöl téged, és jó, ha a megfelelő emberek gyűlölnek.“

„Jó s igaz ember az érdemesen mindig könyörül, de megválasztja, mit ad, tudván, mi arany, s mi üresbab.“

„Minden ember a saját édenkertjébe születik. Feleszmélünk, és egyszerűen ott találjuk magunkat. Ó, azok aztán a csodálatos évek. A gyermekévek. Igen, akkor valóban minden más. Hihetetlen hosszúságúak a napok, biztosan tudjuk, hisszük, hogy Apában és Anyában nem csalódhatunk, ők nem bántanak, mellettünk állnak. A barátok barátok, az ígéretek pedig szerződések. A homokozóban mindig van homok, a tányéron mindig van étel. A játék örök, a vakáció ezer mérföld hosszú. Hiszünk az emberekben. Hisszük, hogy nem akarják elvenni, ami a miénk, hisszük, hogy igazat mondanak, hisszük, hogy a folyók el nem apadnak, a tavak ki nem száradnak, a nap mindig feljön és a csillagok mindig reánk ragyognak. Majd egyszer csak a mi kis külön bejáratú édenkertünk kapujának hangos csapódása jelzi: felnőttünk, és elvesztettünk mindent…“

„Ez a mostani idő többnyire nem kedvez semmi réginek, jól beváltnak vagy egyszerűen jónak. De akkor még másképpen működött a világ. (…) Segítették egymást az emberek, noha senki nem volt gazdag, csak lelkiekben. Ez viszont elég volt ahhoz, hogy senki ne éhezzen és a körülményekhez képest mindenki boldogan éljen.“

„Sajnos a legtöbben táblát akasztanak a mássággal élő emberek nyakába, pedig igazán a sajátjukba kellene. (Carpenter kutyája – Willy)“

„(…) nem a zseb, hanem a szív számít. Hogy ha jót teszel, az nem, sohasem merül feledésbe. Nem vész kárba semmiféle segítő-energia. (…) az emberi segítség a legfontosabb dolgok egyike, főként, ha önzetlen…“

„(…) volt valamije, ami ma már az emberek többségéből hiányzik. Volt szíve. S mert volt szíve, és azt az állatok felé nyitotta meg, sosem érezhetett csalódást, elhagyottságot, magányt – mert az efféle dolgokat csakis emberektől kaphatjuk. Állatoktól, főként kutyáktól: sohasem.“

„Lehet, hogy az egész élet nem más, mint egy nagy illúzió? Mint egy óriásira felfújt, rózsaszín lufi? Mi emberek körülálljuk, és nézzük a Teremtőt, amint fújja, csak fújja azt a lufit, közben süt a nap, mindenki jókedvű, madarak csiripelnek, kutyák szaladgálnak, gyerekek nyújtják kezüket a szétpukkadás előtt feszülő gömb felé. Szivárvány az égen, nevetünk mindannyian, majd egyszer csak egy nagy pukkanás, hulló gumidarabok… eltűnt a szivárvány, elhallgattak a madarak, megálltak a kutyák. Felhő jött és eltakarta a napot. Még egy-két nevetés-foszlány, néhány gyermekkéz, mely megállt a levegőben. Felfelé mutatnak ugyan, de a lufi már semmivé lett. Aztán eltűnünk. A Teremtő pedig máshova ment, egy új, rózsaszín lufival.“

„Nem úgy van ám az, kérem szépen, hogy hazamegy az ember a munkából és csak úgy hopp, kikapcsol. Ennél bonyolultabban működnek azért a dolgok. Ha minden úgy menne, úgy haladna, mint éles kés a puha vajban, túl egyszerű lenne a világ.“

„Kinek ez, kinek pedig az jut az életben, ugye. Soha nem volt igazság a Földön, most sincs, és nem is lesz soha. Ez már csak így van. Ha nem így látod, Te ott a könyv másik oldalán, akkor bizonyára azon szerencsések közé tartozol, akiknek a medence szélén jégkocka úszkál a koktéljában. Vagy – ez a másik lehetőség – talán ebben az életedben eljutottál már arra a szintre, ahol tudod: az az igazi gazdagság, amikor semmid sincs, mégis boldog vagy. Amikor el tudod engedni az anyagi dolgokat. Mikor nem kergeted a dollárt, nem arannyal álmodsz. Mikor nem centben méred az embereket. Ekkor az igazság léte-nemléte felől valószínűleg azt gondolod, hogy: nem gondolsz semmit róla. Csak boldog vagy, mert süt a nap, mert élsz, mert van valami az életedben, ami valóban boldoggá tesz. A te titkod persze, hogy mi az…“

„Tudják, mikor az ember végképp elveszettnek érzi magát, mikor úgy gondolja, nincs már lejjebb, az az állapot használható. Ez tud elvezetni egyedül a megoldáshoz. (Carpenter kutyája – A szabadságvágyról, röviden)“

„Mint egy kis terepasztal. (…) Isten állítja a szemaforokat pirosra, majd kapcsolja őket szabadra, az embereket pedig, mint pici ólomkatonákat, ide-oda rakosgatja az Élet nevű játékban. A jó magaviseletű ólomkatonák jelesre vizsgáznak majd, a rosszak pedig, önállósítva magukat, új játszmákat indítanak el a terepasztalon, melyek kimenetele kétes, ugyanis nem Isten keze van a dologban, hanem a renitens ólomkatonáé… Vajon mekkora lehet ez a terepasztal? No és persze hányan vannak rajta renitens, és hányan a jó magaviseletű ólomkatonák? Örök rejtély. Megfejthetetlen. Ezt csak a Játékmester tudhatja. De vegyenek rá mérget nyugodtan, Ő valóban tudja. Minden egyes mozzanatot lát. Néha biztosan a fejét fogja, mert az ólomkatonák tervezésekor nem számolt azzal, hogy bizony a kis bábuknak nagyon is meg fog tetszeni ez a terepasztal, és lesz közöttük jó néhány, aki irányítani akar majd, és váltókat és szemaforokat kezelni, és fényesebbnek tűnni a többitől, jobban ólomnak, és jobban katonának látszani.“

„Az élet nem más, mint bánat és öröm, ragyogás és keserűség, milliónyi emlék, rezdülés egybe gyúrva. S ha már egyben van, igazán minden egyben van, jön egy puha szellő és csillámló gyöngysorként szalad szét az ember élete Isten örök kertjében.“

„Lehet, hogy a valóság elvesz tőlünk embereket, szeretteket, lehet, hogy előbb-utóbb elvesz mindent – de a lelkünkben, a mi kis holdfényszelencénkben mindig feljönnek a csillagok, mindig világít a hold selymes fénye, és rég elmúlt, kedves emberek drága arcát simogatja meg (…)“

„Embernek akkor nevezhetjük magunkat, ha felismerjük ezeket a hiányosságainkat, és meglátjuk másban is. Meglátjuk, és nem eltiporjuk, megalázzuk, megszégyenítjük embertársainkat – hanem felemeljük, ha már elesett és le is poroljuk a kabátját. E tulajdonság nélkül nem hogy embernek nem nevezhetjük magunkat, de az állatok sorába sem férünk be. Vagy tévednék? Szóljanak, ha láttak már kutyát, melynek törött lábán vagy éppen hiányzó fülén hahotázott éppen egy fajtársa…“

„A balszerencsét a legtöbb ember elviseli. Ha igazán próbára akarjuk tenni egy ember jellemét, adjunk neki hatalmat.“