Összefügg: emberek

„Nem csak lelket, nem is csak testet, hanem embert kell nékünk nevelnünk: ne csináljunk hát egyből kettőt.“

„Minden ember arra törekszik, hogy jelentőségre tegyen szert, de hiába, ha nem látjuk, hogy egész jelentőségük annyi, amennyit másokért teszünk.“

„Nagyobb a különbség ember és ember, semmint némely ember és némely állat között.“

„Az egyetlen normális ember az, akit nem nagyon ismersz.“

„A marxizmus-leninizmus nem ismerése óriási hátrány minden forradalmár számára. És paradoxon forradalmároknak nevezni a nem marxista-leninistákat. Forradalmárnak nevezzük azt az embert, aki elégedetlen az őt körülvevő társadalommal és a mindenütt érezhető igazságtalansággal, s ezen változtatni akar, érzéke, hajlama van a harchoz; a forradalmár ösztöne és hajlama.“

„A forradalom előtti Kubáról: A mezítlábas falusi gyermekek 90 százalékát olyan mikrobák fertőzik meg, amelyek a földről, a lábkörmön keresztül jutnak a szervezetbe. A közvéleményt megdöbbenti egy-egy gyermekrablás vagy gyermekgyilkosság híre, ám ugyanez a közvélemény bűnös közönnyel fogadja a tömeges gyermek-gyilkosság tényét, nem törődik azzal, hogy szörnyű kínok közepette évről évre hal éhen ezer és ezer gyermek, s a közelgő halál homályába révedt ártatlan gyermekszemek végtelenbe vesző, utolsó dermedt pillantása, mintegy szemrehányás az emberi önzésnek, de egyben néma fohász is, hogy azért az Isten átka ne sújtsa az embereket.“

„Néhány katona kíséretében egy őrmester véres emberi szemmel a kezében belépett bajtársnőink, Melba Hernández és Haydée Santamaría cellájába. „Ez a bátyád szeme – mondta Santamaríának. – Ha nem mondod meg, amit ő nem akar elárulni, kitépjük a másik szemét is.” A leány, aki pedig mindennél jobban szerette bátor testvérét, méltósággal válaszolta: „Ha kitéptétek egyik szemét, és nem mondott semmit, én mégúgysem beszélek.” Az őrmester és a katonák elmentek, de később visszatértek, és égő cigarettával sütögették a lány karját, míg végül dühösen azt mondták neki: „Már nincs vőlegényed. Őt is megöltük.” Santamaría rendíthetetlen nyugalommal válaszolta: „Ő nem halt meg. Aki a hazáért halt meg, örökké él.”“

„A 257. cikkely függelékére gondolok, amely kimondja: „Ezt a statútumot a minisztertanács kétharmados többséggel megváltoztathatja.” Ez a jog megcsúfolásának csúcspontja. Ezek az emberek, akik kisajátították maguknak azt a jogot, hogy a közvéleménnyel nem törődve új alkotmányt erőszakoljanak a népre, és maguk alakítsanak kormányt, amely minden hatalmat a kezében tart, ráadásul még a 257. cikkely alapján a szuverenitás fő ismérvét, az első törvény, az alaptörvény megváltoztatásának jogát is maguknak sajátítják ki. Ha a minisztertanács kétharmados többséggel megváltoztathatja az alkotmányt, a minisztertanácsot pedig az elnök nevezi ki, akkor egy embertől függ a köztársaság léte vagy nemléte, minden jog egy ember kezében összpontosul, méghozzá az adott esetben egész eddigi történelmünk legméltatlanabb alakjának kezében. És az alkotmánybíróság ezt hagyta jóvá, ennek következményeit tekinti érvényesnek és törvényesnek? Ez korlátlan hatáskör, amelynek birtokában az alkotmány bármelyik cikkelye, bármely fejezete, sőt az egész alkotmány megváltoztatható! Batista és minisztertanácsa a 257. cikkely alapján megváltoztathatja az idézett cikkelyeket, kijelentheti, hogy Kuba nem köztársaság, hanem örökös uralkodóház által kormányzott királyság, és Fulgencio Batistát királynak nyilváníthatja; feldarabolhatja az ország területét, és eladhatja valamelyik tartományt egy idegen hatalomnak. Ezek mind törvényes rendelkezések lesznek, és önök kötelesek lesznek mindenkit bebörtönöztetni, aki ellenáll, mint ahogy velem is ezt akarják tenni.“

„Minden nem lehet ingyenes, azt azonban igenis hisszük, hogy azokat a dolgokat, amelyek alapvetőek az ember számára: az egészséget, a megfelelő táplálkozást, a testi és szellemi nevelést, a kulturális fejlődést, a lakást és mindent, ami az ember számára szükséges -, biztosítanunk kell a társadalom eszközeivel, a társadalom által megtermelt javakkal.“

„Harci veszteségeink jelentéktelenek voltak. Embereink 95%-a a harcok után a kegyetlenkedések és az embertelenségek áldozata lett.“

„A kommunizmus kísértete, melyről Marx beszélt, bejárta Latin-Amerikát is. De ugyanakkor a kizsákmányolók is kísértetként tüntettél fel a kizsákmányoltak előtt: rágalmazták a marxizmus-leninizmust, a hazával, a társadalommal, a szabadsággal, a családdal, az emberrel szemben álló ellenséges, idegen doktrínaként mutatták be. A burzsoák számára a haza, társdalom, szabadság, család, ember, mindig egyetlen szóban összefoglalható: magántulajdon.“

„Minden kizsákmányoló, minden kiváltságos úgy gyűlölte a kommunista szót, mint a bűnt, elátkozták a kommunista szót, és éppen ezért, amikor Marx és Engels az új forradalmi elméletet nyújtó Kommunista Kiáltványukban, melyben az emberi társadalom és az emberi történelem tudományos magyarázatát adják, azt írták, hogy : „kísértet járja be Európát, a kommunizmus kísértete”, akkor a kiváltságos osztályok valóban olyan igazi félelemmel tekintettek ezekre az eszmékre, mint a kísértetekre.“

„Mikor sok olyan ember él, akinek nincsen becsülete, mindig akadnak olyanok is, akik sok ember becsületét őrzik magukban. Ők azok az emberek, akik félelmetes erővel lázadnak fel azok ellen, akik megfosztják a népet a szabadságától, ami nem más, mint hogy elrabolják becsületüket. Ezekben az emberekben ezer és ezer ember egyesül, egy egész nép, az emberi méltóság.“

„Néhány katona kíséretében egy őrmester véres emberi szemmel a kezében belépett bajtársnőink, Melba Hernández és Haydée Santamaría cellájába. „Ez a bátyád szeme – mondta Santamaríának.“

„Elmondok önöknek egy történetet. Volt egyszer egy köztársaság. Volt alkotmánya, elnöke, kongresszusa, voltak törvényei, szabadságjogai és bírái. Ebben a köztársaságban mindenki szabadon szervezkedhetett, gyülekezhetett, írhatott és beszélhetett. A nép nem volt elégedett kormányával, no de hát leválthatta, s valóban, már csak napok kérdése volt, hogy megtegye. Ebben az országban tiszteletben tartották és figyelembe vették a közvéleményt, a közügyeket szabadon megvitatták. Ez a nép sokat szenvedett, s bár nem volt boldog, az akart lenni, és ehhez joga volt. Sokszor becsapták már, és iszonyattal gondolt a múltra. Vakon hitte, hogy a múlt többé nem tér vissza; büszke volt szabadságszeretetére, és hitte, hogy szentségként tisztelik majd azt. Abban a nemes meggyőződésben élt, hogy senki sem mer kezet emelni demokratikus jogaira. Változásokra, élete megjavítására, haladásra törekedett, és azt hitte, hogy nem kell már sokáig várnia erre. A jövőbe vetette minden reményét. Szegény nép! A polgárok reggel megdöbbenve ébredtek: az éjszaka csendjében a múlt árnyai összeesküdtek és amíg a nép aludt, gúzsba kötötték. Ismerős kezek végezték a munkát. A nép ismerte ezeket az arcokat, ezeket a csizmákat, a halál kaszásait. Nem, ez nem lidércnyomás volt, hanem szomorú, szörnyű valóság. Egy Fulgencio Batista nevű ember hajtotta végre a mindenkit váratlanul ért szörnyű bűntettet.“

„Hihetetlen, hogyan állították rá az emberek agyát arra, hogy egy szó (szocializmus) a végsőkig tabuvá váljon, hogy egy eszme tabu legyen. Így tehát bárki egyetérthetett a dolog lényegével, de nem érthetett egyet a dolgot jelentő szóval.“

„Mert miért bűnhődjön az az idős ember, akinek élelemre, ruhára van szüksége, ha a fia munkabírása – akitől függ -, kevés? Hogy tíz év múlva ne csak azt mondhassuk el, hogy minden nyugdíjba vonuló dolgozónak nyugdíjat adunk, hanem hogy országunk minden tagjának, mivel emberi lény és mivel abban a korban van, hogy nem tud dolgozni, joga legyen ahhoz, hogy a társadalom nyugdíjat adjon neki, ne azért, mert egy bizonyos iparághoz tartozik, hanem egy sokkal nagyobb érdemből azért, mert az emberi fajhoz tartozik, azért az érdeméért, hogy a mi társadalmunkhoz tartozik.“

„Azok, akik nem szenvedtek, semmit sem tudnak a világról: nem ismerik a jótetteket, a bajokat, az embereket, és önmagukat sem.“

„Az ember – szintézis; a végtelenség és a végesség, az időbeliség és az örökkévalóság, a szabadság és a szükségszerűség szintézise. A szintézis a kettő közötti viszony… A saját én olyan viszony, amely önmagához viszonyul, vagy a viszonyban az, hogy a viszony önmagához viszonyul.“

„Ha a keresztény miszticizmus és célja, az extázis, az ember kapcsolata Istennel az emberi természetből az isteni természetbe való ugrás révén, a nemzeti miszticizmus semmi más, mint az ember és tömegek kapcsolata a fajtájuk lelkével azon ugráson keresztül, amelyet ez erők megtesznek az egyéni és anyagi érdekek világából a fajta külső világába. Nem az elme útján, mivel erre bárki képes, hanem a lelki megélés útján.“