Összefügg: emberek

„Az emberek, akik a halál elől menekülnek, utána szaladnak.“

„A műveltség a jó ember dísze, a szerencsétlen vigasztalása.“

„Az ember erényes tettekre törekedjék, ne pedig erényes szavakra.“

„Ember, akinek minden nap friss gondolata van.“

„Sok ember, aki barátnak látszik, nem az; sok ember, aki nem látszik barátnak, mégis az.“

„A kapzsi ember a méh sorsát viseli: dolgozik, mintha örökké élne.“

„A jó ember az, aki nemcsak hogy nem követ el bűnt, hanem aki nem is akar bűnt elkövetni.“

„Az orvostudomány az embert megszabadítja a test betegségeitől, a filozófia megszabadítja a lelket a szenvedélyektől.“

„Amit magamnak leszűrtem igazságként: nem születik miskolcivá az ember, még akkor sem, ha Miskolcon születik, de miskolcivá lesz vagy miskolcivá lehet, hogyha vannak olyan emberek, akik felvállalják ezeknek az ismereteknek a közvetítését.“

„Önfegyelemre vall, ha az ember a feljebbvaló, a törvény, és az okosabb előtt meghajol. Nehéz az alacsonyabb rendűnek engedelmeskedni.“

„Az embernek vagy jónak kell lennie, vagy a jót kell utánoznia.“

„Egy isten, ki az isteni s emberi nem legerősebje,ám a halandóknak formára sem észra sem mása.“

„Nem tártak fel az istenek ám mindent elejében:csak kutatás által lel idővel jobbra az ember.“

„Rákent isteneinkre Homérosz Hésziodosszalminden olyant, ami gáncs vagy szégyen az emberi nemnél:lopni, paráználkodni, s amellett csalni is egymást.“

„A korbácsnak tömör, sűrű struktúrája volt, a fájdalom már az első ütés után otthonosan érezte magát az emberben; voltaképp ez az első ütés elég volt egy egész napra, sőt még tovább, voltaképp az első „első ütés” elég lett volna egész életemre, de ezt nem tudtam elmagyarázni az idősebb K.-nak. Csak kiabálni tudtam, „Apu, ne bánts”, mindig ugyanazt, úgyhogy az idősebb K. rám se hederített; nem tudtam elmagyarázni neki, nem tudhatta, hogy egyetlen ütés a korbáccsal elég volt ahhoz, hogy egész nap ne tudjak leülni, hogy egész éjszaka ne tudjak elaludni, hogy másnap egész nap kerüljem az emberek tekintetét. Nem tudhatta mindezt, hiszen sosem verték meg a korbáccsal, noha volt már hagyománya a korbácsnak, noha már nem egy nagyobb állat megismerte a keménységét, a hatékonyságát, sőt alighanem a szagát is; hiába, én voltam az első embergyerek, aki megízlelte a korbács hagyományát, aki nem felejtette el a fájdalmat, amit okoztak neki, amit az idősebb K. okozott neki; mert senki más nem merte volna a kezébe venni azt, senki másnak nem jutott volna eszébe, hogy a kezébe vegye, hogy ilyen célra használja. Ilyen, mondjuk ki, pedagógiai célra.A korbácshoz hasonlóan a fájdalomnak is megvolt a maga sűrűsége. Már az első ütés után mázsás teherként ömlött szét a testemen; az első ütést a hirtelensége különböztette meg a többitől, ezt volt a legnehezebb kapni, mert erre vártam a legtovább, ez volt a legeredményesebb, minthogy a felkészületlen testbe tört be. Voltaképp az első ütés elég lett volna az úgynevezett pedagógiai hatás eléréséhez, vagyis jelen esetben az abszolút és feltétel nélküli engedelmesség kikényszerítéséhez, mert ezt az elvet oltotta bele az idősebb K. a kutyáiba és az embergyerekébe; az első ütés után azonban, amely csupán beinjekciózás volt, jöttek az újabb, egyre erősebb, az átható fájdalmat kiterjesztő, mindent átható fájdalommá fokozó ütések is. S ahogy az injekció utáni fájdalom is folyékony, akár az ólom – és az ülepen, az epicentrumon keresztül szétfolyik mindenfelé, elhatol egész a velőig, a gerincen végigfutó libabőrökig, és csak amikor ezek elmúlnak, adja át óvatosan a helyét a megkönnyebbülésnek, a nővérke kiveszi a tűt, és megtörli a szúrás helyét –, hasonlóképpen folyt szét a fájdalom is, csak ez makacs volt, a megkönnyebbülés nem győzte cérnával, és rosszkedvűen, dolgavégezetlenül távozott; kegyetlen fájdalmat okozott a korbács, minthogy önző fájdalom volt ez, pöffeszkedett a bőségben és a hely-idő egységében. Az idősebb K. gondoskodott róla, hogy mindig egy ütéssel többet adjon a kelleténél, hogy adjon egyet tartalékba, hogy jobban belém vésődjön (nem tudhatta, hogy az már nem vésődhet belém jobban), hogy el ne felejtsem – nem tudtam elmagyarázni neki, hogy azt nem lehet elfelejteni. Ha képes lettem volna beszélni erről az egészről, akkor sem hitte volna el, hiszen soha senki nem ütötte meg a korbáccsal; – ha képes lettem volna, akkor sem… De nem voltam képes semmire, csak kiabáltam, hogy „Apu, ne bánts!”; bár később, a második vagy harmadik alkalommal, a második vagy harmadik pedagógiai szeánszon túl már csak azt, hogy „Ne bánts!”; később, a huszadik vagy harmincadik alkalommal meg csak azt, hogy „Nem!”. A „Nem” volt a talán legtágabb válasz minden felmerülő tisztázatlanságra, minden feltételezhető kérdésre, nem különben arra, amit az idősebb K. kérdezgetett, miközben vert a korbáccsal. Amit az idősebb K. egymás után kérdezgetett, amikor egymás után mérte rám az ütéseket is a korbáccsal. Azt kérdezte:– Fogsz még? – (ütés) – Fogsz még? – (ütés) – Fogsz? – (ütés) – Fogsz? – (ütés) – Fogsz még?“

„… A szellemi értéket alkotó munkástól sohasem kell életrajzot követelni…. Az alkotó ember életrajza a legkevésbé sem fontos. Ha az embert nem lehet műveiből felismerni, akkor vagy az ember, vagy a mű értéktelen. Ezért az embernek a művein kívül ne legyen más biográfiája. Műveiben bocsátja bírálatra személyét és életét.“

„A hegedű nem zeng magában, csak ha értelem szólaltatja meg. Az emberi test is hegedű.“

„A mai világban, amikor nincs elég rongyos nadrág, nincs elég szakadt ing, nincs elég csámpásra taposott cipő ahhoz, hogy ne lehessen valakit találni, akinek az a nadrág vagy az az ing ne legyen mégis elég jó, mert nincs olyan szegény ember a földön, akinél egy másik ne érezné magát még szegényebbnek…“

„A titok ajtaját nem olyan nehéz kinyitni, mint ahogyan azt az emberek gondolják. Ellenkezőleg, az a szörnyű, milyen nehéz bezárni.“

„Senki se tiltakozik a bálványrombolás ellen. Az ellen se tiltakozik senki, hogy őt magát piedesztálra emeljék. De a legmagasabb kegyben az részesült, aki nyugodtan tud megülni a piedesztálon, az ilyen ember pedig vagy balga, vagy csirkefogó, vagy hős.“