Összefügg: életkor

„Néhány ember sosem őrül meg. Milyen szörnyű életük lehet.“

„Azért vagyunk itt, hogy nevessünk az esélyeken, és annyira jól éljük az életünket, hogy a halál remegni fog, ha majd el kell vinnie minket.“

„…A létezés egy furcsa, kiismerhetetlen kaland. Nem értem, talán már soha nem is fogom megérteni, hogy miért vagyunk itt a földön, mi hajtja igazán az embert ennek az olykor csodálatos, olykor elrémítő utazásnak a megtételéhez, amit életnek nevezünk. Valójában oly keveset értünk, ismerünk magunkból, a világból.“

„Hitvány, milyen puhány – így küzdöttem még eszemmel -,mily szégyelni való nagy nevével is az ember!Itthagyni életet, mindent mi fájhatott,ti tudtok már csupán, fenséges állatok!“

„Testvérek, immég életben valók“

„Szemöldökömet összehúzva farkasszemet néztem saját tükörképemmel, keresve, mi különöset láthatok a szememben. Ugyanolyan volt, mint máskor, a szokottnál kicsit szomorúbb, de…Megtorpantam. Már tudtam, mit akart megláttatni velem Truska. A tekintetem nem egyszerűen szomorú volt – a legteljesebben hiányzott belőle az élet és a reménység. (…) Már tudtam, mire gondolt Truska, amikor arról beszélt, hogy az élő is lehet halott.- Larten nem akar ezt – súgta a fülembe, miközben meredten bámultam azt az üres szemet a tükörben. – Ő szeret az életet. Azt akar, hogy te is szeressed. Mit mondana, ha látná ez az élőhalott tekintet, ami csak rosszabb lesz, ha nem hagysz abba? (…) Az üres nem jó – folytatta Truska. – *Iszonyatos teher mindez egyetlen embernek, különösen ha az illető ilyen fiatal, ilyen tapasztalatlan, és… a fenébe is, mit szépítsük: ilyen gyáva, mint én. Egyszerűen disznóság. De hát mikor igazságos az élet? A dolgok nem ilyen egyszerűek, a fájdalom, a baj és a megpróbáltatások nem egyenlő arányban oszlanak meg azok között, akik képesek megbirkózni velük. Egyesek rákényszerülnek, hogy Atlasszá legyenek, és egymaguk tartsák meg a világ súlyát. Nem volna szabad így lennie, mégis így van.“

„Nyomoruságos életet élek. Két év óta kerülök minden társaságot, mert nem mondhatom meg az embereknek: süket vagyok… Nagyon gyakran megátkozom létemet…Plutarkhosz megtanított a lemondásra. Dacolni akarok, ha ez egyáltalán lehetséges, dacolni akarok a sorsommal; de vannak az életemnek pillanatai, melyekben én vagyok Isten legnyomorultabb teremtménye… Lemondás! milyen szomorú menedék! És mégis az egyedüli, ami számomra megmaradt!“

„Nem voltam gonosz. Néha arra van szükség, hogy az ember harcoljon. Vannak helyzetek, amikor félre kell hajítania a nemesebb eszményeket, és be kell A valóságos életről tudni kell, hogy ha valami marhaságot csinálsz, rendszerint megkeserülöd. A könyvekben a hős annyi hibát követhet el, amennyit csak akar. Nem számít, mit csinál, a végén úgyis minden jóra fordul. A rosszaknak ellátják a baját, a gubancokat kibogozzák, és végül minden rendbe jön. Az igazi életben a porszívók megölik a pókokat. Ha úgy mész át egy forgalmas úton, hogy nem nézel körül, elüt egy autó. Ha leesel a fáról, biztos, hogy eltöröd valamelyik csontodat. Az igazi élet azonban veszedelmes. És kegyetlen. Nem kellenek neki hősök, fütyül a szerencsés befejezésre, és arra, hogy a dolgoknak milyennek kellene lenniük.“

„Mivelhogy bizonytalan, hol vár bennünket a halál, várjuk mi őtet mindenütt. A halálról gondolkodni annyit tesz, mint a szabadságról gondolkodni. Aki meghalni megtanult, leszokott a rabszolgaságról. Aki által látta, hogy az élettől megfosztatni nem szerencsétlenség, annak semmi sem szerencsétlenség többé az életben: a meghalni tudás minden alá vettetés és kényszer alól megszabadít.“

„Azok, akiket embertársaik nem érdekelnek, a legnagyobb nehézségekkel küzdenek az életben, és a legnagyobb akadályt jelentik mások számára. Minden emberi balsiker tőlük származik.“

„Minden ember, ki a maga tulajdon életével nem gondol, mindig ura lészen mások életének.“

„Elesett bajtársaimért nem kiáltok bosszút. Mivel életük drágább volt mindennél, az összes bűnös halála sem lenne kárpótlás elvesztésükért. Nem vérrel kell megfizetni az ifjú életekért, melyeket a nép javára áldoztak fel: csak népünk boldogsága lehet az egyetlen méltó jóvátétel halálukért.“

„Aznap felkereste őket Chaviano ezredes, és azt mondta nekik, hogy a tárgyaláson „óriási csorbát ejtettem a kormány tekintélyén”. Ezért igazolniuk kell, hogy beteg vagyok, és nem vehetek részt a további tárgyalásokon. Az orvosok azt is közölték velem, készek lemondani állásukról, vállalják az üldöztetést is; rám bízzák, döntsem el, mit tegyenek. Számomra csak az igazság fontos, s ha ezzel megsérteném e két jó orvos személyes érdekeit, becsületességük felől minden kétséget eloszlattam, és ez mindennél fontosabb. Követeltem, hogy két törvényszéki orvos vizsgáljon meg, s tanúsítsa, hogy teljesen egészséges vagyok. Levelemben kijelentettem, hogy inkább ezerszer vállalom a halált, mintsem ily áron mentsem meg az életemet.“

„Imperialista erők vesznek körül bennünket. A világ nem él normális körülmények között; ameddig a jenki imperialisták bűnös bombákat dobnak Vietnám népére, nem mondhatjuk, hogy a megszokott körülmények között élünk; amikor százezernél is több jenki katona száll partra ott, hogy eltaposson egy felszabadító mozgalmat; mikor az imperializmus katonái a világ összes többi köztársaságával jogilag egyenlő köztársaságban szállnak partra, mint Santo Domingoban történt, hogy sárba tapossák szuverenitását, a világ nem él normális körülmények között; amikor hazánk körül az imperialisták zsoldosokat képeznek ki, és a legbűnösebb vandál támadásokat szervezik, amilyen a Sierra Aránzazu esete volt; amikor az imperialisták beavatkozással fenyegetik Latin-Amerika vagy a világ bármely más országát, nem élhetjük megszokott életünket.“

„Elmondok önöknek egy történetet. Volt egyszer egy köztársaság. Volt alkotmánya, elnöke, kongresszusa, voltak törvényei, szabadságjogai és bírái. Ebben a köztársaságban mindenki szabadon szervezkedhetett, gyülekezhetett, írhatott és beszélhetett. A nép nem volt elégedett kormányával, no de hát leválthatta, s valóban, már csak napok kérdése volt, hogy megtegye. Ebben az országban tiszteletben tartották és figyelembe vették a közvéleményt, a közügyeket szabadon megvitatták. Ez a nép sokat szenvedett, s bár nem volt boldog, az akart lenni, és ehhez joga volt. Sokszor becsapták már, és iszonyattal gondolt a múltra. Vakon hitte, hogy a múlt többé nem tér vissza; büszke volt szabadságszeretetére, és hitte, hogy szentségként tisztelik majd azt. Abban a nemes meggyőződésben élt, hogy senki sem mer kezet emelni demokratikus jogaira. Változásokra, élete megjavítására, haladásra törekedett, és azt hitte, hogy nem kell már sokáig várnia erre. A jövőbe vetette minden reményét. Szegény nép! A polgárok reggel megdöbbenve ébredtek: az éjszaka csendjében a múlt árnyai összeesküdtek és amíg a nép aludt, gúzsba kötötték. Ismerős kezek végezték a munkát. A nép ismerte ezeket az arcokat, ezeket a csizmákat, a halál kaszásait. Nem, ez nem lidércnyomás volt, hanem szomorú, szörnyű valóság. Egy Fulgencio Batista nevű ember hajtotta végre a mindenkit váratlanul ért szörnyű bűntettet.“

„A demokrácia megakadályozza, hogy a politikus betöltse a nemzet felé való kötelességeit. A demokráciában még a legjobb szándékú politikus is támogatóinak rabszolgája lesz, mert vagy kielégíti politikai érdekeiket, vagy azok elpusztítják a szervezetét. A politikus a választók zsarnoksága ás állandó fenyegetése alatt él. Olyan helyzetben van, amelyben választania kell az élete munkájának megszűnése, és a párttagok követeléseinek kielégítése között. És a politikus, ha adott a választás, az utóbbit választja. És nem a saját zsebéből, hanem az ország zsebéből csinálja ezt. Állásokat hoz létre, feladatokat, megbízásokat, kényelmes és jól fizető hivatalokat állít fel, – mindezt az állami büdzséből – amelyek egyre nagyobb terheket raknak egy törődött nép hátára.“

„Tökéletesen igazuk van a filozófusoknak, amikor azt mondják, hogy az életet visszafelé kell megérteni. Arról azonban megfeledkeznek, hogy előrefelé kell élni..“

„Az ima döntő eleme a győzelemnek. A háborúkat azok nyerik, akiknek sikerült máshonnan, az egekből, a láthatatlan világ rejtélyes erőit bevonzani és támogatásukat megszerezni. E rejtélyes erők a halottak lelkei, az őseink lelkei, akik egyszer, hozzánk hasonlóan, a porhüvelyhez, a barázdákhoz voltak kötve, akik a haza védelmében haltak meg, akik az életük emléke által és általunk, a fiaik, unokáik, dédunokáik által még mindig ide kötődnek. De a holtak lelkei fölött ott van Isten. Amint ezen erőket sikerült bevonzani, tekintélyes erőt képeznek, megvédenek minket, bátorságot, akaratot adnak nekünk, a győzelemhez szükséges összes összetevőt, amelyek által nyerni tudunk. Pánikot és terrort keltenek az ellenségben, megbénítják a tevékenységét. Végsősorban a győzelmek nemcsak az anyagi előkészítésen múlnak, a hadviselők anyagi erőin, hanem ama erőn, amely megszerzi a spirituális erők támogatását. A becsületes és erkölcsös tettek, valamint a buzgó, ismételt segítségül hívásuk, szertartás és közösségi ima keretében, ilyen erőket vonzanak be.“

„Minthogy az emberi dolgok nem örökkévalók, hanem kezdetüktől fogva utolsó pillanatig mindig lejtőn haladnak, különösen pedig az emberi élet, bizony Don Quijote sem kapott olyan kiváltságot az égtől, hogy élete folyását feltartóztathatta volna; az ő vége is eljött, ütött utolsó órája, mégpedig akkor, amikor a legkevésbé gondolta volna.“

„Abban a különös helyzetben vagyok, hogy történelmet írhatok egy olyan műfajról, melynek születésénél is tanúskodtam. Ez a műfaj megszületett, kivirágzott, termő magját szétszórta, aztán kivénült, elhalt, és életének tömérdek szemtanúját erejének teljességében hagyta hátra. Maga a kabaré már rég nincs meg, az új kor ízlése még a nyomát is eltakarta, de bizonyára Önök közt is sokan akadnak, akik jelen voltak azon a bizonyos, nevezetes estén, amelyen váratlanul, meglepetésként toppant először a közönség elé. Egy kurta emberöltő töredéke elég volt hozzá, hogy életpályáját lefussa, a születéstôl a halálig.“