Összefügg: cél

„A korbácsnak tömör, sűrű struktúrája volt, a fájdalom már az első ütés után otthonosan érezte magát az emberben; voltaképp ez az első ütés elég volt egy egész napra, sőt még tovább, voltaképp az első „első ütés” elég lett volna egész életemre, de ezt nem tudtam elmagyarázni az idősebb K.-nak. Csak kiabálni tudtam, „Apu, ne bánts”, mindig ugyanazt, úgyhogy az idősebb K. rám se hederített; nem tudtam elmagyarázni neki, nem tudhatta, hogy egyetlen ütés a korbáccsal elég volt ahhoz, hogy egész nap ne tudjak leülni, hogy egész éjszaka ne tudjak elaludni, hogy másnap egész nap kerüljem az emberek tekintetét. Nem tudhatta mindezt, hiszen sosem verték meg a korbáccsal, noha volt már hagyománya a korbácsnak, noha már nem egy nagyobb állat megismerte a keménységét, a hatékonyságát, sőt alighanem a szagát is; hiába, én voltam az első embergyerek, aki megízlelte a korbács hagyományát, aki nem felejtette el a fájdalmat, amit okoztak neki, amit az idősebb K. okozott neki; mert senki más nem merte volna a kezébe venni azt, senki másnak nem jutott volna eszébe, hogy a kezébe vegye, hogy ilyen célra használja. Ilyen, mondjuk ki, pedagógiai célra.A korbácshoz hasonlóan a fájdalomnak is megvolt a maga sűrűsége. Már az első ütés után mázsás teherként ömlött szét a testemen; az első ütést a hirtelensége különböztette meg a többitől, ezt volt a legnehezebb kapni, mert erre vártam a legtovább, ez volt a legeredményesebb, minthogy a felkészületlen testbe tört be. Voltaképp az első ütés elég lett volna az úgynevezett pedagógiai hatás eléréséhez, vagyis jelen esetben az abszolút és feltétel nélküli engedelmesség kikényszerítéséhez, mert ezt az elvet oltotta bele az idősebb K. a kutyáiba és az embergyerekébe; az első ütés után azonban, amely csupán beinjekciózás volt, jöttek az újabb, egyre erősebb, az átható fájdalmat kiterjesztő, mindent átható fájdalommá fokozó ütések is. S ahogy az injekció utáni fájdalom is folyékony, akár az ólom – és az ülepen, az epicentrumon keresztül szétfolyik mindenfelé, elhatol egész a velőig, a gerincen végigfutó libabőrökig, és csak amikor ezek elmúlnak, adja át óvatosan a helyét a megkönnyebbülésnek, a nővérke kiveszi a tűt, és megtörli a szúrás helyét –, hasonlóképpen folyt szét a fájdalom is, csak ez makacs volt, a megkönnyebbülés nem győzte cérnával, és rosszkedvűen, dolgavégezetlenül távozott; kegyetlen fájdalmat okozott a korbács, minthogy önző fájdalom volt ez, pöffeszkedett a bőségben és a hely-idő egységében. Az idősebb K. gondoskodott róla, hogy mindig egy ütéssel többet adjon a kelleténél, hogy adjon egyet tartalékba, hogy jobban belém vésődjön (nem tudhatta, hogy az már nem vésődhet belém jobban), hogy el ne felejtsem – nem tudtam elmagyarázni neki, hogy azt nem lehet elfelejteni. Ha képes lettem volna beszélni erről az egészről, akkor sem hitte volna el, hiszen soha senki nem ütötte meg a korbáccsal; – ha képes lettem volna, akkor sem… De nem voltam képes semmire, csak kiabáltam, hogy „Apu, ne bánts!”; bár később, a második vagy harmadik alkalommal, a második vagy harmadik pedagógiai szeánszon túl már csak azt, hogy „Ne bánts!”; később, a huszadik vagy harmincadik alkalommal meg csak azt, hogy „Nem!”. A „Nem” volt a talán legtágabb válasz minden felmerülő tisztázatlanságra, minden feltételezhető kérdésre, nem különben arra, amit az idősebb K. kérdezgetett, miközben vert a korbáccsal. Amit az idősebb K. egymás után kérdezgetett, amikor egymás után mérte rám az ütéseket is a korbáccsal. Azt kérdezte:– Fogsz még? – (ütés) – Fogsz még? – (ütés) – Fogsz? – (ütés) – Fogsz? – (ütés) – Fogsz még?“
„A fontos nem a biztos birtoklás, hanem a szüntelen, az ideális célra irányuló harc, az élet naponta, óránként való megújulása, amely mindig a jobbért, a tökéletesebbért folyó újra megújuló küzdelemhez kapcsolódik.“
„Tudni, hogy nincsen cél, tudni, hogy nincs Isten; Félni, hogy talán még igazság sincsen; Tudni: az ész rövid, az akarat gyenge, hogy rá vagyok bízva a vak véletlenre, és makacs reménnyel mégis, mégis HINNI, hogy amit csinálok, az nem lehet semmi. És örülni tudni a nagy megnyugvásnak: a fájdalmat, örömöt gyógyító halálnak.“
„Munkámnak a jelszava tehát ez: „Teljes tárgyilagosság és szigorú valóság” – mert illúzióval és önámítással bizonyára sohasem érem el azt, amit célul tűztem: tudniillik, hogy hasznára legyek honfitársaimnak.“
„Ma az emberek egy olyan csoportja a hangadó, amely uralni akarja a Földet a mozgékony kapitalista gazdaság eszközeivel. E csoport a tőle függő embercsoportokat a gazdasági eszközök révén kapcsolja össze és szervezi meg. Csak az alábbi alternatíva lehetséges: vagy leleplezi az ember a hazugságot, amellyel a Nyugatnak dolgoznia kell, ha boldogulni akar; vagy átengedi az ember a világuralmat az anglo-amerikai világon belüli okkult csoportnak, amíg a leigázott német-szláv területekről jövőbeli vérfolyamok árán meg nem menekül a Föld igazi szellemi célja. (1917)“
„Irány van, de nincs cél.“
„Csak abban az értelemben reflektálok, hogy megtanulok előrehaladni. Gondolkodom egy céllal.“
„Az értelem a tett. Akkor veszíted el az értékedet, ha lemondasz a változásról és a tapasztalatról. Hatalmadban áll választani: válassz valamit, és szenteld neki magad. A tettek adnak célt és reményt.“
„Semmilyen szél nem jó annak, kinek nincs célul kiszemelt kikötője.“
„Ki jót akar a hazának, annak egy politikát kell követnie, melynek két teendője van. Az egyik az: odavinni a dolgot, hogy az ármány és árulás vagy legyen kénytelen lemondani feltett céljáról, vagy legyen kénytelen bevallani, hogy minden ürügyéből kifogyott, nyíltan kimondja: én ármány és árulás vagyok. A másik: hogy míg a nemzet ezt eszközölné, addig készüljön.“
„… cél: szabadság s alkotmányos jog minden magyarnak; nemzeti jólét, mely a szabadság gyökeréből hajtson; közös teherviselés különbség nélkül, s az alkotmányos szabadság közös élvezete, azon organikus formák kifejtése s a népképviselet kellékeihez idomáítás által, melynek köszönhetjük, hogy él magyar, áll még Buda.“
„Ha a keresztény miszticizmus és célja, az extázis, az ember kapcsolata Istennel az emberi természetből az isteni természetbe való ugrás révén, a nemzeti miszticizmus semmi más, mint az ember és tömegek kapcsolata a fajtájuk lelkével azon ugráson keresztül, amelyet ez erők megtesznek az egyéni és anyagi érdekek világából a fajta külső világába. Nem az elme útján, mivel erre bárki képes, hanem a lelki megélés útján.“
„A politikus célja hogy vagyont halmozzon, a mi célunk pedig hogy virágzó és erős hazát építsünk. A hazáért fogunk dolgozni és építeni. A hazáért fogunk minden románt hőssé tenni, aki készen áll a harcra, készen áll az áldozatra, és készen áll a halálra.“
„Szabad az, aki úgy él, ahogy akar, akit sem kényszeríteni, sem akadályozni, sem erőszakolni nem lehet; akinek szándékait semmi sem keresztezi, vágyai célt érnek, ellenszenve miatt nem vár rá veszély.“
„Csak akkor lélegzünk szabadon, ha egy rajtunk kívül álló közös cél köt össze testvéreinkkel; ilyenkor ráeszmélünk, hogy szeretni nem annyit jelent, mint egymás szemébe nézni, hanem azt jelenti: együtt nézni ugyanabba az irányba!“
„A terv nélküli cél csak kívánság.“
„Az emberi lét célja, függetlenül attól, ki befolyásolja: szeretni, akiket szeretnünk kell.“
„A tehetség olyan célt talál el, amit senki más nem talál el. A zseni olyan célt talál el, amit senki más nem lát.“
„Számomra a szeretet mindent betölt. Nem lehet kívánni, hiszen önmaga célja. Nem lehet megcsalni, hiszen nincs köze a birtokláshoz. Nem lehet fogva tartani, hiszen olyan, mint egy folyó, amely áttöri a gátakat. Aki be akarja börtönözni a szeretetet, annak el kell zárnia a forrást, amely táplálja, és az így felgyülemlett víz hamar megposhad.“
„Elég, ha megértjük, hogy mindannyian valamilyen célból vagyunk itt, és elég, ha elkötelezzük magunkat ennek a célnak. Ha így teszünk, képesek leszünk nevetni kisebb-nagyobb szenvedéseinken, és félelem nélkül menni előre, abban a biztos tudatban, hogy minden lépésünknek megvan a maga értelme.“