Összefügg: akarat

„Az igazi harcos nem azért harcol, mert akar, hanem mert harcolnia kell.“

„Az idő homokját nem lehet megállítani. Az évek telnek, akár akarjuk, akár nem… de emlékezhetünk. Ami elveszett, az tovább élhet az emlékezetünkben. Amit hallotok, az lehet tökéletlen és töredékes, mégis kincs, ami nélkületek nem létezik.“

„Szemöldökömet összehúzva farkasszemet néztem saját tükörképemmel, keresve, mi különöset láthatok a szememben. Ugyanolyan volt, mint máskor, a szokottnál kicsit szomorúbb, de…Megtorpantam. Már tudtam, mit akart megláttatni velem Truska. A tekintetem nem egyszerűen szomorú volt – a legteljesebben hiányzott belőle az élet és a reménység. (…) Már tudtam, mire gondolt Truska, amikor arról beszélt, hogy az élő is lehet halott.- Larten nem akar ezt – súgta a fülembe, miközben meredten bámultam azt az üres szemet a tükörben. – Ő szeret az életet. Azt akar, hogy te is szeressed. Mit mondana, ha látná ez az élőhalott tekintet, ami csak rosszabb lesz, ha nem hagysz abba? (…) Az üres nem jó – folytatta Truska. – *Iszonyatos teher mindez egyetlen embernek, különösen ha az illető ilyen fiatal, ilyen tapasztalatlan, és… a fenébe is, mit szépítsük: ilyen gyáva, mint én. Egyszerűen disznóság. De hát mikor igazságos az élet? A dolgok nem ilyen egyszerűek, a fájdalom, a baj és a megpróbáltatások nem egyenlő arányban oszlanak meg azok között, akik képesek megbirkózni velük. Egyesek rákényszerülnek, hogy Atlasszá legyenek, és egymaguk tartsák meg a világ súlyát. Nem volna szabad így lennie, mégis így van.“

„Nyomoruságos életet élek. Két év óta kerülök minden társaságot, mert nem mondhatom meg az embereknek: süket vagyok… Nagyon gyakran megátkozom létemet…Plutarkhosz megtanított a lemondásra. Dacolni akarok, ha ez egyáltalán lehetséges, dacolni akarok a sorsommal; de vannak az életemnek pillanatai, melyekben én vagyok Isten legnyomorultabb teremtménye… Lemondás! milyen szomorú menedék! És mégis az egyedüli, ami számomra megmaradt!“

„Be akarom bizonyítani, hogy az, aki jól és nemesen cselekszik, emellett még a méltatlanságot is el tudja viselni.“

„Ha fel akarunk épülni tudatlanságunkból, meg kell azt vallanunk.“

„Nem voltam gonosz. Néha arra van szükség, hogy az ember harcoljon. Vannak helyzetek, amikor félre kell hajítania a nemesebb eszményeket, és be kell A valóságos életről tudni kell, hogy ha valami marhaságot csinálsz, rendszerint megkeserülöd. A könyvekben a hős annyi hibát követhet el, amennyit csak akar. Nem számít, mit csinál, a végén úgyis minden jóra fordul. A rosszaknak ellátják a baját, a gubancokat kibogozzák, és végül minden rendbe jön. Az igazi életben a porszívók megölik a pókokat. Ha úgy mész át egy forgalmas úton, hogy nem nézel körül, elüt egy autó. Ha leesel a fáról, biztos, hogy eltöröd valamelyik csontodat. Az igazi élet azonban veszedelmes. És kegyetlen. Nem kellenek neki hősök, fütyül a szerencsés befejezésre, és arra, hogy a dolgoknak milyennek kellene lenniük.“

„Nemcsak kommunista társadalomra vágyunk, hanem olyan kommunista világra, ahol minden nemzetnek egyenlő joga van; olyan kommunista világot akarunk, ahol egyetlen országnak sincs vétójoga, és azt akarjuk, hogy a holnap kommunista világa soha ne legyen olyan, mint a belső viszályoktól forrongó polgári világ; szabad társadalomra, szabad nemzetek világára áhítozunk, ahol valamennyi népnek – kicsiknek és nagynak – egyenlő jogai vannak.“

„Megvédjük a hazát, mert olyan hazát akarunk, ahol dolgozhatunk; nem az élősködők, hanem a dolgozók, az alkotók hazáját.“

„Forradalmi és dialektikus elméletről van szó, nem pedig vallási doktrínáról, a forradalmi akció irányításáról és nem dogmákról. Aki a marxizmust katekizmusokra akarja bontani, az antimarxista.“

„A marxizmus-leninizmus nem ismerése óriási hátrány minden forradalmár számára. És paradoxon forradalmároknak nevezni a nem marxista-leninistákat. Forradalmárnak nevezzük azt az embert, aki elégedetlen az őt körülvevő társadalommal és a mindenütt érezhető igazságtalansággal, s ezen változtatni akar, érzéke, hajlama van a harchoz; a forradalmár ösztöne és hajlama.“

„Néhány katona kíséretében egy őrmester véres emberi szemmel a kezében belépett bajtársnőink, Melba Hernández és Haydée Santamaría cellájába. „Ez a bátyád szeme – mondta Santamaríának. – Ha nem mondod meg, amit ő nem akar elárulni, kitépjük a másik szemét is.” A leány, aki pedig mindennél jobban szerette bátor testvérét, méltósággal válaszolta: „Ha kitéptétek egyik szemét, és nem mondott semmit, én mégúgysem beszélek.” Az őrmester és a katonák elmentek, de később visszatértek, és égő cigarettával sütögették a lány karját, míg végül dühösen azt mondták neki: „Már nincs vőlegényed. Őt is megöltük.” Santamaría rendíthetetlen nyugalommal válaszolta: „Ő nem halt meg. Aki a hazáért halt meg, örökké él.”“

„Elmondok önöknek egy történetet. Volt egyszer egy köztársaság. Volt alkotmánya, elnöke, kongresszusa, voltak törvényei, szabadságjogai és bírái. Ebben a köztársaságban mindenki szabadon szervezkedhetett, gyülekezhetett, írhatott és beszélhetett. A nép nem volt elégedett kormányával, no de hát leválthatta, s valóban, már csak napok kérdése volt, hogy megtegye. Ebben az országban tiszteletben tartották és figyelembe vették a közvéleményt, a közügyeket szabadon megvitatták. Ez a nép sokat szenvedett, s bár nem volt boldog, az akart lenni, és ehhez joga volt. Sokszor becsapták már, és iszonyattal gondolt a múltra. Vakon hitte, hogy a múlt többé nem tér vissza; büszke volt szabadságszeretetére, és hitte, hogy szentségként tisztelik majd azt. Abban a nemes meggyőződésben élt, hogy senki sem mer kezet emelni demokratikus jogaira. Változásokra, élete megjavítására, haladásra törekedett, és azt hitte, hogy nem kell már sokáig várnia erre. A jövőbe vetette minden reményét. Szegény nép! A polgárok reggel megdöbbenve ébredtek: az éjszaka csendjében a múlt árnyai összeesküdtek és amíg a nép aludt, gúzsba kötötték. Ismerős kezek végezték a munkát. A nép ismerte ezeket az arcokat, ezeket a csizmákat, a halál kaszásait. Nem, ez nem lidércnyomás volt, hanem szomorú, szörnyű valóság. Egy Fulgencio Batista nevű ember hajtotta végre a mindenkit váratlanul ért szörnyű bűntettet.“

„A teória olyan épület, melynek alapja a praxis. Aki ezt szem előtt tartva, általános eszméket penget, az puszta hangot mond, s üres szalmát csépel – vagy mást akar, mint amit mond.“

„Ki jót akar a hazának, annak egy politikát kell követnie, melynek két teendője van. Az egyik az: odavinni a dolgot, hogy az ármány és árulás vagy legyen kénytelen lemondani feltett céljáról, vagy legyen kénytelen bevallani, hogy minden ürügyéből kifogyott, nyíltan kimondja: én ármány és árulás vagyok. A másik: hogy míg a nemzet ezt eszközölné, addig készüljön.“

„Aki mindig azt teszi amit akar, az ritkán teszi azt, amit kell.“

„A szorongást a szédüléshez lehet hasonlítani. Az aki a tátongó mélységbe tekint, szédülni kezd… A szorongás tehát a szabadság szédülete, amely akkor jön létre ha a szellem tételezni akarja szintézisét, a szabadság pedig saját lehetőségeinek a mélyére néz, ott megragadja a végességet, hogy ahhoz tartsa magát. Ebben a szédületben a szabadság összeomlik… Ebben a pillanatban minden megváltozik, és miközben a szabdság ismét felegyenesedik, immár bűnösként szembesül önmagával.“

„– Valami csodálatos dolog történt velem. A hetedik mennyországban éreztem magam. Ott ült az istenek gyülekezete. Különös kegy folytán elmondhattam egy kívánságomat. „Szeretnél – mondta Merkúr -, szeretnél fiatal lenni vagy szép, hatalmas vagy hosszú életű, akarod-e a legszebb lányt vagy valami mást abból a sok csodából, melyet a kincseskamrában őrzünk, válassz hát, de csak egy dolgot.” Egy pillanatra zavarba jöttem, s aztán így szóltam az istenekhez: „Tisztelt kortársak, azt az egy dolgot választom, hogy mindig velem legyen a nevetés.”“

„A kétségbeesés legáltalánosabb formája, ha nem akarunk önmagunk lenni.“

„A zseni megrendülve hallgatja a mennydörgést, a dilettáns túl akarja kiabálni.“