„Némelyek azt mondják, orvosok és szofisták egyaránt, hogy nem lehetséges az orvostudományt megérteni anélkül, hogy valaki nem tudja, mi az ember; mert épp ezt kell megtanulnia annak, aki jól akar gyógyítani. Beszédünk a filozófiába tartozik, ahogy Empedoklész és a többiek is, akik a ‘természetről’ írtak, lényegében azt mondták el, mi az ember, hogyan jött létre és miből van összerakva. Én azonban azt hiszem, amit az orvos vagy a szofista a természetről mondott vagy írt, kevésbé az orvostudományba, mint inkább a festészetbe (azaz: a képzelet világába) tartozik. Azt gondolom ugyanis, hogy a természetről (már ti. az emberekről) a legbiztosabbat épp az orvostudományból lehet megtudni. Ezt a biztosat pedig úgy tanulhatja meg valaki, ha az orvostudománnyal a maga egészében helyesen foglalkozik. De úgy vélem még nagyon messze vagyunk attól a másik céltól, attól a tudástól, amely többek közt pontosan megmondaná, mi az ember és mely okokból jött létre.“

Tags: