Játékok
Minden hangulatjel
Idézetek
Blog
Kezdőlap
»
Quote
»
Vincent van Gogh
Idézetek
„A természet a valóság, az igazság, de egész jelentősége, értelme, jellegzetessége csak annyi, amennyit a művész kiemel és kifejezésre juttat belőle.“
„Szívemet és lelkemet beletettem a munkámba, és közben elvesztettem az eszemet.“
„A szabályszerűség aszfaltozott út: kényelmes járni rajta, de egy virág sem nő rajta.“
„Megálmodom a festményemet, majd lefestem az álmomat.“
„Jó, ha sok mindent szeretsz, mert ebben rejlik az igazi erő. És aki sokat szeret, az sok mindent ér el, és ami szeretetben történik, az jól meg is valósul.“
„Igyekszem, törekszem, teljes szívemmel.“
„Mennél többet gondolkodom rajta, annál inkább érzem, hogy semmi sincs, amiben több művészet lenne, mint szeretni az embereket.“
„… nem, nem, csak maradj hű önmagadhoz, és ha nyersen is, szigorúan is, fejezd ki úgy a dolgokat, melyek lehetnek durvák, de feltétlenül igazak. Nem futok műgyűjtők és árusok után, hozzám jöjjön, akinek kedve tartja!“
„… De végülis, itt a természet, művészet és költészet, és ha ez nem elég, akkor mi?“
„… mindenképpen jobb tökremenni, mint másokat tönkretenni.“
„A halászok tudják, hogy a tenger veszélyes, a vihar pedig szörnyű, de még soha nem találtak elegendő indokot arra, hogy a parton maradjanak.“
„Ha igazán szereti a természetet, mindenhol szépséget talál.“
„A gyors tevékenység férfimunka. Élményben kellett részesülnie annak, aki konyítani akar hozzá. Néha olyan kormányos is akad, aki a szélvihartól, ahelyett hogy mélybe sodortatná magát, még előbbre viteti hajóját.“
„A nagy dolgokat apró dolgok sora hozza össze.“
„Nincs művészibb magatartás, mint szeretni az embereket.“
„Mi lenne az élet, ha nem lenne bátorságunk bármit megkísérelni?“
„Egyre jobban próbálok önmagam lenni, viszonylag kevésbé törődöm azzal, hogy az emberek helyeslik-e vagy sem.“
„Aki szeret, él. Aki él, dolgozik. Aki dolgozik, annak van kenyere.“
„Ám legyen mélabús, aki akar, nékem elegem volt belőle. Már csak vidám óhajtok lenni, akár a pacsirta tavasszal! Nem is kívánok mást dalt énekelni, mint: szeretni még!“
„… új világrész felfedezése egy ember életében, ha igazán, komolyan szerelmes.“
1
2
>