Idézetek

„A tetem lüktetett, mint valami hullám,És olykor sziporkát vetett,Mert beszívni vágyta immár a torz hullánSokszorozódó életet.“
„A puha léptek vad-ritmusú sodraszűk körbe vontan, amint elakad,pörgő tánccá lesz, oly’ Centrumtól vonzva,hol megbénult egy gigász-Akarat.“
„Ki fedéltelen, tetőt nem ácsol.Ki maga van most, társ arra nem várhat;könyv fölött gubbaszt, boritékot nyálaz,s unt allét róva messzi bukdácsolrezgő árnyain avar-béklyós fáknak.“
„Ó, Álom, te édes és bársonyos,Aki gondos ujjaiddal fejtedFel a fényt, hintvén éji mákonyod,Ölelj át, hogy isten-mód felejtsek!Ó, balzsamos, csak te döntesz ebben:Vagy szemeim hirtelen lefogod,Vagy hagyod, hogy imám elrebegjem;Bármint is legyek delejed foglya,Csak tűnt nap lidércfényétől menten,Mi sóhajt gyűr nyirkos vánkosomra.Védelmezz, hisz’ izgága a Tudat,S lágy homályomba vakondként jár át;Halkan fordítsd a zárban kulcsodat,S pecséttel óvd lelkem szarkofágját!“
„Egy élő fát pontosan úgy kellene „szellemi szemmel” látnunk, ahogyan kivágott állapotban a „szív” köré nőtt évgyűrűi megmutatkoznak. Egy folytonos, koncentrikus körökben való áradást kellene megtapasztalni: az Idő benső természetéről „beszélne” a Fa annak, aki „meghallgatná”. Mint midőn egy becsapódó kő a nyugodt vízfelszínt mozgásba hozza, elbeszélné a „Bűnbeesést” és a szertegyűrűző Élet „láthatatlan történetét”. Sokat elmond a mai emberről az a mód, ahogyan a fákhoz viszonyul, s mint mindent – beleértve saját magát is –, naivan a „termelésbe” vonja.“
„Kövesd a Fényt, mely kioltott téged;Alant vagy köd-gomoly,Míg Ő fennen honol,Mégis kövesd azt, ki mindenben az Élet.“
„Csak kövesd. A sors-rendelés úgy van:A Napnak Árnya lész,S a két rész elenyész –A Nap dicsőn, az Árnyék nyomorultan.“
„Ahhoz, hogy tovább léphessünk, ki kell fejteni a „szakrális földrajz” legfontosabb enigmáját: ebben a geográfiai kontextusban az északi sark ellentéte nem a déli pólus, hanem az egyenlítő. Úgy is mondhatnám, hogy a Sarokpont az Észak, és az Ekvátor pedig a Dél. […] Északon a személyiség felértékelődik, s noha elbukhat, olykor tagadhatatlanul héroszi rangra tör. Délen az individuum semmi; millió veszély és betegség les rá, a magas halandóságot viszont a rasszok hihetetlen reprodukciós képessége mindig bőségesen fedezi. Az ember sehol nem lehet istenibb, mint a Póluson, és sehol nem lehet démonibb, mint az egyenlítőn. Délen az ember úgyszólván a flóra és a fauna organikus és kiszakíthatatlan része, Északot viszont meg kell hódítania.“
„A modern apokaliptikus ember Aranykorhoz fűződő viszonyát mindennél inkább kifejezi annak a pusztító erőnek az ébredése, amely puszta biológiai léte ellen feszül, amikor a sarkkörök választóvonalát átlépve a Pólusok felé igyekszik. (Aranyláz a Benső Alaszkában – Jack London műveiről)“
„Az Éhségnek van metafizikája, és ezt a dimenziót akkor érthetjük meg igazán, ha az Északi Genius által áthatott műveket olvassuk; a figyelmes ember ezt a transzcendens érintést érzi meg Csehov Osztriga című elbeszélésében avagy Hamsun Éhség-ében. A „délieknek” e kérdésben nem tudok hinni; amikor Stendhal és Balzac hősei öklüket rázzák a „társadalom” felé, és azt követelik, hogy a kollektívum – vélt vagy valós – értékeiket respektálja, voltaképpen nassolni akarnak. Azaz még többet kívánnak azokból az ínycsiklandó nyalánkságokból, melyet Dél csillogó kirakataiban cukros csaliként felhalmoz.“
„Szemben Babits „Ádáz” nevű kutyájával, velőscsontokban kiporciózott bizonyossággal sem büszkélkedhetünk, és meg kell elégednünk az Intuíció „pille-porával.”“
„Észak Fehére szolipszizmusra nevel. Délnek ott van a kegyes, léleknyugtató és „színes” hazugsága, hogy minden jelenség, csapás vagy katasztrófa valamiként a közösséget is illeti, s annak ódiumából ama absztrakt „nyáj”, azaz az „emberiség”-nek nevezett, megragadhatatlan fikció is átvállal valamit. Az üres szentimentalizmus Északon értelmezhetetlen.“