Idézetek

„Kövesd, míg látod, sugara árad,Hisz’ közel ama Éj,Mely minden Fényt elér;Előre megsejti ezt bomló Árnyad.“
„Ám fellibben olykor a szembogaraknehéz fátyla. Akkor Kép vetül be;Lábak izmába villan, majd felszalad,S kihúny, a Szívbe merülve.“
„Egybeérünk, mint Élet és Étel –Te szikkadt földemre dús esőt hozol,Megnyugvást adsz, mi tusával ér fel;Fösvény lettem, ki nyíltan tékozol.“
„Lényét hagyja a rácsozatba veszni,Annyira gyenge már, mégsem pihen;Számára a lét: ezer rács, csak ennyi –Túl a rácsokon nincsen semmi sem.“
„Van úgy, arcod ünnepi tünemény,S megöl, ha szemed kerüli szemem,Érzem, nem kell más kéj e földtekén,Csak mi általad adatik nekem.“
„Sóvárgok bár, de kín az élvezet,És öklendezem, mit kapzsin elnyelek.“
„Kövesd szép Napod, te bomló Árnyék,Bár lényed éjsötétÉs féli fénykörét,Csak kövesd szép Napod, te bomló Árnyék.“
„Kövesd Őt, mert izzik Ragyogása;Mint felperzselt lélek,Éld meg üszök-léted,Hogyha Kegyelme nem von Fényhonába.“
„Igen! Ezzé leszel, királyi, büszke hölgy,Ha betöltötted sorsodat;S a buja tavaszban majd tarka leplet öltA penész-ette csontozat.“
„Szférák avagy SzakadékLángja az, mi benned ég?Mily’ szárnyas Vágy mozdul érted?Így izzani mily’ Tett képes?“
„Hiszen ez leszel Te is: épp’ ilyen szégyen,Éppen ily’ bűzös fertelem,Ki fénylő napsugár voltál, s csillagfényem,Őrangyalom, egyetlenem!“
„A Zöld a Cinóberrel sajátos egységben található meg az ekvatoriális gyökér-rassz számos népcsoportjánál Afrikától Dél-Amerikán át Óceániáig. A Vér és a Hús sosem-szűnő szamszárai körforgásának – gyakorta kannibalizmusban megnyilvánuló – fétise egy személyiség-alatti okkult sodrás démonisztikus bódulatában: tömören így határozhatnánk meg e harcos és erősen matriarchális népcsoportok alapkartekterét. Ahhoz, hogy a Zöld civilizációja igazi magaskultúra lehessen, meg kell idézni e minőség transzcendens komplementerét: a Bíbort.“
„A fák a tiszta Idő anyagi burokkal rendelkezõ manifesztációi, s ekként lényükbõl kivonható [a két egyiptomi „öröklét-princípium”] a „neheh” és a „dzset”; nem lehet véletlen, hogy számos kultúrkör ismeri a fák odvában – tehát az évgyűrűk között! – élő bölcs és beérkezett remete mitologémáját. („Kelta” Zöld)“
„Győzelmi mámorban kérkednék véled,Míg félnék: a tolvaj perc elragad,Száz önző vágyba belerejtenélek,S legott kívánnám: mutasd meg magad.“
„De ó, Szerelmem! Bár féreg csókol röggé,Nem porlaszthatja Arcodat;Mert én égi mását őrzöm már örökkéAnnak, mi testben elrohad!“
„A sziklák mögül egy eb dühösen nézett:Kívánta még a falatot,Mit számára tálalt ekként az enyészet,S mit félelemből ott hagyott.“
„A test konturtalan álomkép volt szinte,Kuszált, valótlan köd-lidérc,Ismeretlen művész félredobott skicce,Melyet néhanap felidéz.“
„S megzendült a világ: lágy, zizegő hangjaNeszező szél volt, s muzsikált,Mint pörgő búzaszem, amint a jó gazdaÜtemre rázza a szitát.“
„Uram, dicső nyarad betelt. Most hátnyujtsd hosszabbra napóráid árnyát,s a réteket friss szelekkel mosd át!“
„Tedd: a szőlő méz-teljét elérje;két tűz-arcú delet küldjél még csupán,emeld tökélyre, hogy a szüret utánborrá forrjon végső édessége!“