Idézetek

„Mindenki kétségbe vonja a mestersége értelmét egyszer-kétszer életében. Azt hiszem, aki ír, állandóan kétségbe vonja. De persze ír tovább, mert mit tehetne mást, azért ír, amiért a szél fúj. Hiszen nem célból ír az ember, hanem okból.“
„Nehéz volna eltitkolni, hogy az irodalom mégiscsak tolvajművészet. Hogy természeténél fogva idegen“
„Úgy gondolom, az irodalom, a költészet éppen gyöngeségeiben, sokoldalú romlékonyságában rokon“
„Megnéztük a hattyú csőrét. És a feledhetetlen hattyú feledhetetlen sárga csőrén lila, irodai bélyegzővel odapecsételve látszott a jel: „B 64”. Amiből sok minden következik. Annyi bizonyosan, hogy Bruges városának legalább 64 hattyúja van (esetleg sokkal több is), és az is következik belőle, hogy Észak Velencéjében komolyan veszik az ingóságok leltározását.“
„Korunk gyönyörű természettudományának van egy kellemetlen mellékzöngéje. Nem a közismert“
„Valahányszor kezembe vettem egy lefordítandó verset, mindjárt első pillantásra láttam, hogy soha ebben az életben nem fogom tudni lefordítani. Ezen a kezdeti lámpalázon nem segítettek az évek, nem segített a már lefordított ötezer, tízezer sor, nem segített, ha szerettem a fordítandó költőt, és nem segített, ha nem szerettem. Idővel persze megszoktam, hogy efféle nyugtalanságaimról ne beszéljek; némán tűrtem a kételyt, mint egy kisebb fogfájást. Titokban pedig azon igyekeztem, hogy műfordítói kételyeimből hasznot húzzak.“
„Amikor én istent faragtam,kemény köveket válogattam.Keményebbeket, mint a testem,hogy, ha vigasztal, elhihessem.“
„Most már félévig este lesz.Köd száll, a lámpa imbolyog.Járnak az utcán karcsú, roppant,négy-emeletnyi angyalok.S mint egy folyó a mozivászonlapján, úgy úsznak át a házon.Acetilén fényében ázikaz útjavítás. Lenn a mélyben,iszamos, hüllő-hátu cső,pára gyöngyösödik a kérgen,s a városon, mint vér a gézen,általszívódik a nyirok.“
„Mit kéne tennem? Nem tudom.A kezem összekulcsolom.Ülök az ágyon szótalan.Hová is ejtettem magam?Összefonom ujjaimat.Ennyi maradt: a mozdulatA hitből, és gályára vontŐseimből maradt a csont.Hová forduljon hát az ész?Pedig jó volna szégyenétA szóval, mely megsejteti,Kimondani, s elrejteni.“