Idézetek

„Jó és üdvös dolog semmiben sem reménykedni. A remény a legnagyobb esztelenségünk. Ha jól megértjük ezt, minden kedvező esemény kellemes meglepetés.“
„Az állam a felfegyverzett törvény.“
„Minden bűn és vétek gyengeségből ered.“
„Az ész minden vakbuzgóság szemében szálka.“
„A nyugodt kétségbeesés, amely nem háborog a dühtől, és nem átkozza az eget, maga a bölcsesség.“
„A gyáva állatok csordában járnak. Az oroszlán egyedül jár a sivatagban.“
„A valóban szabad polgár az az ember, akinek sem léte, sem jövedelme nem függ a kormánytól.“
„A köztudat mindennek bírája. Az összegyűlt népben hatalom rejlik. A tudatlan közönség felér a lángésszel. Vajon miért? Mert a lángész megsejti a köztudat titkát.“
„Az a kormány a legkevésbé rossz, amely a legkevesebbet mutatkozik, a legkevésbé érezhető és a legkevesebb pénzünkbe kerül.“
„A világ története nem egyéb, csak a hatalom harca a közvélemény ellen. Amikor a hatalom követi a közvéleményt, erős; amikor szembeszáll vele, elbukik.“
„Ha az Emberfia a megszentelt Ligetbenazt mondta igazán, mit a Könyv ránkhagyott;ha jajunkra az Ég süket és rezzenetlen,s művét úgy dobja el, miként korcs magzatot,úgy csupán megvetést érdemel ez a semmi,s az Istenség örök csendjére megfelelniméltón a bölcs fagyos elnémulása fog.“
„Hitvány, milyen puhány – így küzdöttem még eszemmel -,mily szégyelni való nagy nevével is az ember!Itthagyni életet, mindent mi fájhatott,ti tudtok már csupán, fenséges állatok!“
„Egy nap láttam, leült egy öles fa tövébezsákot és kalapot a márványpadra téveegy szegény; kis darab fekete kenyeretmajszolt, s álmaiba beléfeledkezett.A sok hosszú fasort szeme kutatva járta,jön-e ki figyel bánata dallamára;búslakodott a gyér járókelők nyomán,kik rótták szanaszét útjaik szaporán:velük nyelt el veszett ailamizsnát a távol,melyér fekhelyet ád holmi sötét sikátor,s juzthat hitvány szobán rosszízű estebéd.“
„Vár rád a Természet. Mély csendje ünnepi,lábadnál vadvirág, éjszínű fellege,ha búcsut mond a nap, sőhaja lengeti,mint füstölőket, a liliomkelyheket.Órjás pilléreik az erdőt eltakarják,elrejtőzik a rét, a fűz kinyujtja karját,s tartja oltárait a szűz habok felett.…Ó, költészet, te kincs! Eszméink gyöngyszeme!.A szív vad árja, mely mint tenger, égre csap,hiába zúg: marad lényednek lényege:a hét szín lepleden s a sok-sok árnyalat.Ám retteg a profán, s átokra nyíl szája,bántja szemét tüzed misztikus ragyogása,egy férfi homlokán ha látja lángodat.…Zord Természet, csak élj! Újulj meg szűntelen,alant és fent, ahogy törvényed hírdeti,te istennő vagy, élj s dölyfösködj! Földedenaz ember csak utas, nem, mi megilleti,királyod. Mit nekem pompád és birodalmad?Én nem vagyok rabod, nem zengem hatalmad,szívem a szenvedők fenségét szereti.“
„Az éles fénysugár vési a homlokunkrasüketen hajszoló munkánk árnyékait.- A Vezúv-mélyén egy fojtott kráter hevítfekete szivet, és füstjét a szirtre ontja.A mi tüzünk fölött is gomolyog a füst:homlokunk fekete, s homályos a szemünk.“
„A nép embere vagy beletörődik sorsába, vagy fellázad ellene: nincs más választása.“