Kezdőlap » Quote » Müller Péter » „Ha egy boldog embert megkérdezel: Miért vagy boldog?“ „Ha egy boldog embert megkérdezel: Miért vagy boldog?“ — Müller Péter Tags:emberemberek Kapcsolódó idézetek „Ha egy boldog embert megkérdezel: Miért vagy boldog? - nem tud felelni rá. Ha már mond valamit, nem igazán boldog! (…) Egy igazán boldog, ha egyáltalán felelni tud az értelmetlen kérdésre, azt mondja: "Csak!"“ — Müller Péter „…milyen boldog is az ember, ha nincs baja.“ — Móricz Zsigmond „A legtöbb ember olyan boldog, amennyire elhatározza magát.“ — Abraham Lincoln „Ha boldog életet szeretnél élni, kösd célhoz, ne emberekhez vagy tárgyakhoz.“ — Albert Einstein „A emberek általában annyira boldogok, mint amennyire elhatározzák magukat.“ — Abraham Lincoln „Még a butaság az, ami a legjobban boldogul ezen a világon. Az elmés emberek ostobák. Semmire sem viszik.“ — Anatole France „Ha felveszel egy éhező kutyát és boldoggá teszed, nem harap meg. Ez a fő különbség a kutya és az ember között.“ — Mark Twain „Az ember élete két részből áll. Az elsőben reménylünk egy boldog jövőt, a másodikban bánkódunk elkövetett hibáink felett. E két időszak között alig marad egy percünk a csendes, boldog élvezetre.“ — Széchenyi István „Oly magasra értékeli az ember eszét, hogy bármilyen kiváltságos helyzetben éljen is, nem érzi magát boldognak, ha nem fogad el ugyanilyen előnyös helyzetet embertársai gondolkodásában.“ — Blaise Pascal „Az Isten megpróbálhatná megbocsátani önmagának, hogy az embert boldogtalanná tette, pedig ezzel az erővel tehette volna boldoggá is.“ — Mark Twain „A jóhiszemű emberre hárul az a feladat, hogy környezetében a tiszta emberiességnek ezt a tanát tőle telhetően feléleszteni igyekezzék. Ha ezt becsületesen megkisérli – anélkül, hogy kortársai félretaszítanák vagy megsemmisítenék –, akkor magát a közösséget boldognak mondhatja.“ — Albert Einstein „A boldog emberek nem sokat tudnak az életről. A fájdalom az emberek nagy nevelője. Ő az, aki a művészetekre, a költészetre és az erkölcsre tanította őket; ő az, aki a hősiességet és könyörületességet sugallotta nekik; ő az, aki értéket adott az életnek, amikor megengedte, hogy áldozatul ajánljuk fel; ő az a magasztos és jóságos fájdalom, aki a szerelembe beleoltotta a végtelenséget.“ — Anatole France „S alapozhatja-e boldogságát az ember mások boldogtalanságára? A boldogság nemcsak szerelmi gyönyör, hanem a lélek legmagasabb rendű harmóniája. Miben nyugszik meg a lélek, ha becstelen, könyörtelen, embertelen cselekedet áll mögötte? Csak azért szökjön meg, mert "itt a boldogságom"? De milyen boldogság az, amely más boldogtalanságára épül? Nos, képzeljék el, hogy önök épületet emelnek az emberi sorsnak azzal a céllal, hogy boldoggá tegyék az embert, végre békét és nyugalmat adjanak neki. És képzeljék el, hogy evégett elkerülhetetlen szükségből agyon kell gyötörniük csak egyetlen emberi lényt - mi több, nem is valami érdemes személyiséget, hanem holmi nevetséges halandót, nem egy Shakespeare-t, csupán egy derék öregembert, egy fiatal nő férjét, aki vakon hisz az asszony szerelmében, büszke a feleségére, boldogan él vele. Csak meg kell szégyeníteni, megfosztani becsületétől és meggyötörni, s e meggyalázott öregember könnyei árán felépíteni ezt az épületet! Vállalnák-e ezzel a feltétellel? Ez a kérdés. És feltételezik, ha csak egy percre is, hogy az emberek, akiknek az üdvére emelik ezt az épületet, hajlandók elfogadni a boldogságot, ha önök egy jelentéktelen, de könyörtelenül és igazságtalanul megkínzott emberi lény szenvedésére alapozzák – és boldogok tudnának-e lenni így időtlen időkig?“ — Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij