Hangulatjel
  • Játékok
  • Minden hangulatjel
  • Idézetek
  • Blog

Kezdőlap » Quote » József Attila » „A történelem levese már emelgeti a fedőt. (egy előadásból)“

„A történelem levese már emelgeti a fedőt. (egy előadásból)“

— József Attila

Tags:

  • előadás
  • történelem

Kapcsolódó idézetek

„Úgy látszik, hogy az ellenzék elfeledkezik arról, hogy mi itt politikát csinálunk és nem színházi előadást.“
— Joschka Fischer
„A történelem nem ismétli önmagát, de rímel.“
— Mark Twain
„A történelem majd feljegyzi. Tudom, mert én fogom megírni.“
— Sir Winston Churchill
„A repülőgépek borzasztóan izgalmas kis játékszerek, csak nem katonai szempontból…1911-ben a francia Hadtudományi főiskola profeszoraként elhangzott előadásában“
— Ferdinand Foch
„Nincsen valóság a filmen kívül. Az egyedüli idő a film ideje… A dolgok nem léteznek azon az előadási renden kívül, amit a mű nekik kölcsönöz.“
— Alain Resnais
„A történelem arra tanít meg bennünket, hogy az emberiség semmit sem tanul a történelemből.“
— Albert Einstein
„A történelem kegyes lesz hozzám, mert szándékomban áll átírni.“
— Sir Winston Churchill
„Bármilyen bolond csinálhat, de csak a zseni tudja megírni a történelmet.“
— Oscar Wilde
„Köztudott, hogy van időrend, hogy van történelem; csakhogy ezek elsősorban nyugati okoskodások.“
— Jorge Luis Borges
„Igazán furcsa emberek kerülhetnek bizalmi pozícióba és fejthetnek ki nagy hatást a történelemre.“
— Al Gore
„…úgy látszik, hogy a magyarnak hiába írták a történelmet. Nem okul semmin. Még csak saját kárán sem.“
— Kossuth Lajos
„Kádárnál szerényebb, mondhatni olcsóbb diktátora az egész ezeréves magyar történelemnek nem volt.“
— Kádár János
„A történelem alapvető igazságtalansága, hogy nem lehet megkérdezni azokat, akikről írunk: ők mit gondolnak arról, amit állítunk.“
— Vekerdi László
„Kennedy elnök bizonyára jól ismeri a történelmet. Nos, a történelem azt bizonyítja, hogy ha egy nép egységesen lép fel függetlensége és szabadsága visszaszerzése érdekében (ahogy az elnök ősei tették valaha és ahogy most Dél-Vietnám lakossága teszi), minden bizonnyal sikert ér el.“
— Ho Si Minh

Emoji kategóriák

  • 🤷 Emberek és test
  • 😂 Smiley és érzelem hangulatjelek Gyűjtemény
  • 📮 tárgyak
  • 💯 Szimbólumok
  • 🐼 Állatok és természet
  • 🎈 Tevékenységek
  • 🍕 Étel ital
  • 🌇 Utazás és helyek
  • 🇭🇺 Zászlók

Népszerű Emoji

Érdekes

Emoji gyűjtemények

  • ℹ️ World Information Day
  • 🚬 No Smoking Day
  • 🙌 Világ kedvesség Day
  • 🙆♂️ International Saving napja
  • 🎦 Nemzetközi Animációs napja
  • 👀 Látás Világnapján

Ifjúsági szleng

© 2024