Hangulatjel
  • Játékok
  • Minden hangulatjel
  • Idézetek
  • Blog

Kezdőlap » Quote » François Villon » „E földi élet nem örök“

„E földi élet nem örök“

— François Villon

Tags:

  • él
  • élet

Kapcsolódó idézetek

„Aki lelki javakra törekszik, isteni élet felé halad, aki testi javakra, földi élet felé.“
— Démokritosz
„A szerelem örökké él.“
— Michael Jackson
„Semmi sem olyan fontos az ember számára, mint a sorsa, semmi sem olyan félelmetes, mint az örök élet.“
— Blaise Pascal
„Élj úgy mintha ma lenne az utolsó napod. Tanulj úgy mintha örökké élnél.“
— Mahatma Gandhi
„Egybeérünk, mint Élet és Étel –Te szikkadt földemre dús esőt hozol,Megnyugvást adsz, mi tusával ér fel;Fösvény lettem, ki nyíltan tékozol.“
— Orosz László Wladimir
„Megvolt benne az örökké éhes, érdeklődő kíváncsiság az élet iránt, amely az elmélkedés embereinek sajátja, de nem jellemző a cselekvés embereire.“
— Agatha Christie
„Megvolt benne az örökké éhes, érdeklődő kíváncsiság az élet iránt, amely az elmélkedés embereinek sajátja, de nem jellemző a cselekvés embereire.“
— Agatha Christie
„Bár igaz, ez csak a való élet, ami – szerencsére – nem képes elvenni, összetörni és elégetni egyetlen igazi emléket sem, mert az emlékek örök és halhatatlan dolgok, magunkkal visszük akkor is, mikor már nem számít semmi – sem Idő, sem fájdalom, sem holnap…“
— Papp Olivér
„Mert Lenin az én elképzelésemben úgy élt,, mint egy óriás, aki hatalmas növésű és tekintélyes külsejű. Mekkora volt a csalódásom, mikor egy egész közönséges embert pillantottam meg, közepesnél alacsonyabb növésűt, aki semmiben, a szó szoros értelmében semmiben sem különbözik a földi halandóktól…“
— Joszif Visszarionovics Sztálin
„Egy nemzet örökké él a fogalmai, becsülete és hagyományai révén. Ezen okokból kifolyólag kell a népek irányítóinak ítélnie és cselekednie, nemcsak a nemzet fizikális és materiális érdekei alapján, de a nemzet történelmi becsülete, a nemzet örök érdekei alapján. Vagyis: nem kenyér mindenáron, hanem becsület mindenáron.“
— Corneliu Zelea Codreanu
„Gyerekként úgy képzeljük, hogy a barátaink sosem halhatnak meg, hogy akiket ismerünk és szeretünk, örökre velünk maradnak. Aztán az élet fityiszt mutat, mégpedig olyan hirtelen és olyan egyszerűen, hogy onnantól kezdve meg azon gondolkozunk, vajon a családtagjaink és barátaink közül megéri-e bárki is épségben a holnapot.“
— Darren Shan
„Az élet nem más, mint bánat és öröm, ragyogás és keserűség, milliónyi emlék, rezdülés egybe gyúrva. S ha már egyben van, igazán minden egyben van, jön egy puha szellő és csillámló gyöngysorként szalad szét az ember élete Isten örök kertjében.“
— Papp Olivér
„Amíg élek, amíg élünk, semmi nem késő.“
— Alain Resnais
„Az élet mit sem ér, ha szerelem nélkül élik meg.“
— Serge Gainsbourg
„Élet szerelem nélkül körülbelül annyit ér, mint szerelem élet nélkül.“
— Feleki László
„Lenin élt, Lenin él, Lenin élni fog!“
— Kim Ir Szen
„A legbölcsebben az él, aki megveti kora erkölcseit, míg ő maga azok szerint él.“
— Akutagava Rjúnoszuke

Emoji kategóriák

  • 🤷 Emberek és test
  • 😂 Smiley és érzelem hangulatjelek Gyűjtemény
  • 📮 tárgyak
  • 💯 Szimbólumok
  • 🐼 Állatok és természet
  • 🎈 Tevékenységek
  • 🍕 Étel ital
  • 🌇 Utazás és helyek
  • 🇭🇺 Zászlók

Népszerű Emoji

Érdekes

Emoji gyűjtemények

  • ℹ️ World Information Day
  • 🚬 No Smoking Day
  • 🙌 Világ kedvesség Day
  • 🙆♂️ International Saving napja
  • 🎦 Nemzetközi Animációs napja
  • 👀 Látás Világnapján

Ifjúsági szleng

© 2024