„Magam nem találnám elképzelhetetlennek, hogy az állam (önkormányzat) által fenntartott iskola is nyugodtan vallhasson valamilyen világnézetet, keresztény elkötelezettséget, ha a nevelői közösség hívő emberekből verbuválódott. (Hiszen Magyarország lakosságának több mint 60%-a kereszténynek, vagy keresztyénnek vallja magát). Ehhez ma már természetszerűleg hozzá kellene tenni a gyermekeknek és a szülőknek azt a jogát, hogy ha egy nem hívő gyerek kerül ebbe az iskolába, őt semmiféle bántódás, kirekesztés nem érheti. Ez a fajta türelem nem új dolog. Szerzetesrendek pedagógiájában (így például a bencés pedagógiában) régtől fogva bölcs alapelv, hogy a gyereket nem lehet semmire sem kényszeríteni, és olyanért büntetni, amiben nem hisz. Jól működhetnének így az önkormányzati iskolák is.“

Tags:

„Vizsgáljuk meg mindenek előtt a világnézeti semlegesség kérdését. Hosszas előkészületek, indulatos viharok és szövegmódosítás után 1993-ban született meg a máig hatályos Közoktatási Törvény. Ide vonatkozó szövegét lényegében egyik kormányzat sem módosította azóta. A törvény kétféleképpen foglal állást, aminek komoly következményei vannak a mindennapok pedagógiájában. Egyrészt kimondja, hogy a szülőknek és a gyerekeknek alanyi joguk a világnézetüknek megfelelő iskolát megválasztani. Kimondja azt a jogukat is, hogy amennyiben ezt igénylik, a gyerekek állami iskolában is tanulhatnak hittant. Másfelől viszont leszögezi, hogy azok az iskolák, amelyeket az önkormányzatok tartanak fönn (és ezek mindmáig az iskolák több, mint 90%-át jelentik), nem lehetnek világnézetileg elkötelezettek, világnézetileg semlegesnek kell maradniuk. Nem beszélve arról az „apróságról”, hogy világnézeti semlegesség mint olyan nem létezik (csak istenhit vagy ateizmus például). A törvény ugyanakkor deklarálja a pedagógusok azon jogát, hogy a saját világnézetüket megvallhassák és e szerint taníthassanak… Az önkormányzat által fenntartott iskola tehát semlegességet kell, hogy hirdessen, meg kell szűrnie minden szavát, minden tettét, de én, mint az önkormányzati iskola keresztény tanára, megvallhatom a hitemet. Meglehetősen kétarcú szabályozás. Feltehetőleg a pedagógusok nagy többségének bölcsességét, hivatásszeretetét és egészséges lelkületét dicséri, hogy ebből a helyzetből jellemzően nem születnek súlyos konfliktusok az iskolákban.“